Élet-Stílus

Budapesti korcsolyakörkép

Ha téli sport, akkor utazás – a többség legalábbis így gondolkodik. Pedig nem feltétlenül kell órák hosszat kocsikázni a téli sport szerelmeseinek sem, hiszen Budapesten ezen a télen már hét különböző helyszínen várják a korcsolyázni vágyókat.

A tél beálltával sorra nyílnak a régi és új korcsolyapályák. A FigyelőNet végigjárta a közönség számára is látogatható budapesti pályákat. Utánajártunk, hol, milyen árak és szolgáltatások várják azokat, akik ellátogatnak a hét létesítmény egyikébe.

A város legrégebbi jégpályája, melynek története több mint száz évre nyúlik vissza, a Városligetben található. Itt rendezték az első magyar korcsolyaversenyt, s idén is a Városligeti Műjégpálya ad otthont a gyorskorcsolyázók országos bajnokságának. A pálya az idők során több átalakításon ment keresztül, ma 12 000 négyzetméteres felszínével nem csupán Európa legnagyobb, hanem – a Hősök tere és a Vajdahunyad vára közvetlen szomszédjaként – talán a legszebb fedetlen jégpályának is számít. A korcsolyázásra napi két turnusban van lehetőség, a jegy ára 400-800 forint között mozog, tavaly óta 50 forinttal emelkedett. Érdemes 10 alkalmas, kedvezményes bérletet váltani, mely egész idényben felhasználható és nem névre szóló. „Szériatartozéknak” számít a büfé, a korcsolyaélező és természetesen bérelni is lehet. Érdekesség, hogy a www.mujegpalya.hu weboldalon egész nap webkamerán követhetjük nyomon a korizók életét.

A második megálló a Nyugati tér, pontosabban a Westend City Center, melynek tetején idén először várja a korcsolyázni vágyókat a Jégterasz. Itt, a város felett működik Budapest második legnagyobb, 2200 négyzetméteres fedetlen pályája. A tetőn emellett található két jégbár, egy hokibolt, lehet korcsolyát bérelni és éleztetni is. A jégpálya reggel 8-tól este 10-ig tart nyitva, ezután hoki-, korcsolya- és curlingedzések színterévé változik. A belépőjegy ára hétvégén 690 forint, hét közben 390-690 forint között változik, a péntek illetve szombat esténként megrendezésre kerülő jégdiscóba pedig 790 forintért lehet bejutni.

Újpesten több is

A hármas metróval Újpest központot elhagyva a 14-es villamos végállomásánál áll az Ice Center jégcsarnok, mely a „Budapesti Koripálya ” nevet viseli. A csarnok három éve télen-nyáron nyitva tart, a tavalyihoz képest változatlan áron, hétfőtől csütörtökig különösen kedvező 350 forintos belépővel várja a sportolni vágyókat. Mivel a pálya a közönségkorcsolyázáson kívül műkorcsolya-oktatásnak, hokiedzéseknek és délelőttönként óvodásoknak is helyet ad, a közönségjég időpontjáról érdemes előre tájékozódni a www.jegsport.hu weboldalon. Az épületben lehetőség van korcsolya bérlésére, élezésére, valamint büfé is a látogatók rendelkezésére áll.

Szintén Újpesten, a 122-es busz Váci úti megállóhelyétől 200 méterre található az Újpesti Stadion és Műjégpálya, amely 2000 óta üzemel fedett pályaként. Elsősorban sportlétesítményként működik, hét közben jéghokiedzéseknek ad otthont. A közönségkorcsolya időpontja szombaton és vasárnap 15-17 óra között van. Ez idő alatt is üzemel a büfé, a korcsolyaélező és kölcsönző, a belépő pedig 500 forint.

Budapesti korcsolyakörkép 1


Talán kevesek számára ismert a 2001 óta nyitva tartó Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium jégcsarnoka. Az iskola az Ecseri úti metrómegállótól a 81-es busszal közelíthető meg (Távíró utcai megálló). A múlt szezonban már közel 70 000 látogatót fogadott a létesítmény. A pálya célja elsősorban az általános iskolások és gimnazisták korcsolyáztatása, edzéslehetőségek biztosítása. A 264 négyzetméteres pálya egésze kibérelhető, közönségkorcsolyázásra szombaton és vasárnap van lehetőség, 250 forintos áron.

Budán is akad

Szintén a pesti oldalon található a Pólus Center, melynek közepén 1996 óta tart nyitva a jégpálya. Főleg korcsolya- és hokiedzéseknek ad otthont, a közönség változó időpontokban használhatja a pályát – ezekről az időpontokról pontos tájékoztatást a 06-1-4194070-es számon lehet kapni. A helyszínen lehet korcsolyát bérelni és éleztetni is. A pályához nem tartozik külön büfé, hiszen az épületben számos vendéglátóhely várja a látogatókat.

A körút végén következzen Buda egyetlen jégpályája. A Széna téri buszpályaudvar és a régi városfal között található, sátorral fedett korcsolyapálya tavaly télen nyitott ki először, azóta a téli szezonban reggel 7-től este 12-ig látogatható. A Széna téri jégpálya ez idő alatt bérelhető rendezvényekre, edzésekre, jégkorongmérkőzésekre, a szabadon maradt időpontokban pedig bárki használhatja 600 illetve 900 forint ellenében. A közönségjég időpontja megtalálható a www.szenater.hu weboldalon, illetve a pálya előtt kifüggesztett hirdetőtáblán. A kezdő és haladó korcsolya-, jégkorong-, és jégtánctanfolyamokra folyamatosan várják a jelentkezőket. Természetesen büfé, korcsolyakölcsönző és élező is üzemel a sátor mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik