Egy motor esetében – legalábbis hazánkban, ahol a kétkerekű újkeletű divat, ennélfogva kicsit státusszimbólum is – a külcsín igen sokat nyom a latban. Viszont a szépség relatív, azt eldönteni, vajon a 950 Adventure szép-e vagy csúnya, nem könnyű feladat.
Annyit mindenesetre elsőre látni rajta, hogy hihetetlenül robosztus és kőkeményen a legjobb minőségű dolgok vannak rajta. Az osztrákok nagyon igénylik, és értenek is a stílusteremtéshez, ez a motor, szép-nem szép, de igencsak látványos. Hatalmas élek, stílusteremtő formajegyek, amelyek most már a teljes modellpalettán visszaköszönnek, nem kérdés egyetlen motorkedvelő számára sem, hogy ez egy KTM.
Indításnál ér az első meglepetés, a motor karburátoros, kézi szivatós, először csodálkozva kérdezem, ez komoly? De megnyugtatnak, mindennek megvan az oka, extrém körülmények között sokkal stabilabb megoldás ez, mint a befecskendező, csakúgy mint a dupla tank, amelynél mindkettőt fel kell tölteni.
Az indítás után feldörren a 950-es V2-es. Gyönyörű, öblös, mégsem tolakodó hang jön ki a két, ülés alá “rejtett” krómacél (!) kipufogóból, a motor hidegen is simán és nyugodtan jár. Elindulok és innentől kezdve vége minden aggodalomnak, kétségnek. 
Nem szeretek túlzottan hamar lelkesedni, de amit a váltó művel, olyat én még nem éltem meg soha – ilyen talán nincs is! Eszméletlenül finoman, könnyen kapcsolható, mégis halálpontosan és konkrétan talál bele a következő fokozatba.
Amitől féltem, hogy ez az iszonyatos nyomaték egy endurokat és krosszmotorokat gyártó cég kezei alatt vadállatias ösztönökkel ruházza fel a motort, nem következett be. Vajpuhán, lágyan, de erőteljesen kúszik fel a fordulatszám egészen 600-ig, amikor is a báránybőr leugrik a farkasról, és eszeveszett tombolásba kezd a motor, de mindvégig kezelhető, uralható marad.
A 950 Adventure a legnagyobb városi forgalomban is könnyedén irányítható, sokkal könnyebben, mint azt egy ekkora motortól elvárhatnánk. Nem időzöm sokat mégsem a városban, hiszen mértékadó tesztek alapján az (egyik) egyetlen “igazi” túramotor nyergében ülök, nézzük, mit is tud valójában? 
Célpontom a Mátra, jók az utak, lehet menni autópályán is egy darabon, azután pedig kanyar kanyar hátán. Minden útegyenetlenséget röhögve simít ki a csúcs futómű, a nagyobb íveket pontosan és stabilan tartja, könnyedén dől be a legélesebb kanyarba is, nem gond a poros, vagy rázós út sem.
Autópálya – kíváncsian vártam, mire jó az a kis valami a fejidom helyén, mert akkora, mint egy A4-es lap, viszont függőlegesen áll, lesz itt szélzaj, meg minden! Hát nem volt. 150-nél semmi, se zaj, se remegés, semmi, komolyan, csak ülök ott, kényelmesen. Most már elhiszem, hogyan lehet motorral Horvátországba simán lemenni – nincs nyomás a csuklón, a mellkason sem, nagyon kényelmes az üléspozíció, nem feszül a hát sem.
