2005-ben eddig 22,3 milliárd forintot költöttek filmgyártásra hazánkban, míg a 2004-es év egészében 7,4 milliárdot. A legnagyobb mértékű növekedés a külföldi bérmunkák esetében mérhető: a tavalyi 1,76 milliárdról közel 11 milliárdra nőtt a ráfordított összeg. A magyar produkciók száma 68-ról 85-re emelkedett, és mintegy 1,5 milliárddal többet költöttek rá.
Egyre több a filmstúdió is Magyarországon: Pomázon hamarosan elkészül a két műtermes Stern filmstúdió, és a tervek szerint 2006-ban már forgathatnak Demján Sándor és Andrew G. Vajna etyeki filmvárosában, melyre mintegy 37 milliárdot költenek. Nemrég született döntés alapján a Népszigeten öt filmstúdió épülne, és a hírek szerint Bicske közelében is építenének egy filmközpontot 17 milliárdból.
A növekedés oka nagymértékben az, hogy a 2004-ben hatályba lépett filmtörvény alapján az itt gyártó külföldi producerek 20 százalékos adókedvezményt kapnak. A kaliforniai filmbizottság közelmúltban elhangzott kijelentése szerint a kelet-európai kedvezmények és alacsony költségek igen komoly konkurenciát jelentenek számukra.
Tolmár Tamás a Mafilm vezérigazgatója örül az idei kedvező adatoknak, de hangsúlyozta, hogy a profittermelő képesség nem növekedett, ugyanis a hazai filmgyártás csak komoly kedvezményekkel és alacsony árakkal tudja fenntartani versenyképességét. Az épülő filmstúdiók szerinte jól megférnek majd egymás mellett, és a foglalkoztatottak között valószínűleg átjárás lesz majd tapasztalható, mivel kevés a szakképzett munkaerő.