A plusz bevételt az újszegedi színpadra, a saját produkciókra, valamint a Rómeó és Júlia hetedik, eredetileg nem tervezett előadására fordítják, így végül várhatóan 15-18 millió forint marad, amelynek sorsáról a fenntartó és a menedzsment dönt – nyilatkozta Bátyai Edina, a játékok ügyvezető igazgatója.
Kesselyák Gergely, a játékok művészeti vezetője elmondta: az idén olyan népszínházat sikerült életre hívni, amely a közönségnek és egyidejűleg a legkritikusabb szakmai igényeknek is megfelelt. A Nabuccóról szólva hangsúlyozta: a közkívánatra ismét színpadra állított, Paolo Gavanelli és Rálik Szilvia nevével fémjelzett produkció túlszárnyalta a tavalyi előadást és a Csárdáskirálynővel együtt a fiatal közönségréteget is meghódította. A Rómeó és Júlia abszolút kasszasikerként könyvelhető el, míg az újszegedi szabadtéri színpadon, amely hosszú évek óta kihasználatlan volt, a János vitéz című előadás sikerrel szerepelt.