Élet-Stílus

A Sun is nagyon jó eredménnyel zárt

Kiemelkedően jó eredménnyel zárta a 2004. július 1-étől 2005. június 30-ig tartó 2005-ös pénzügyi évét a Sun magyarországi leányvállalata. Az előző évhez képest 15 százalékos bevételnövekedést ért el a hazai IT piacon. A vállalat teljes árbevételén belül továbbra is a távközlési piacról származó bevételek aránya a legjelentősebb, de az államigazgatási szektor megrendeléseiből származó bevétel aránya is nőtt.

A Sun a tavalyi év legjelentősebb magyarországi sikereit a távközlési piacon érte el. Bevételének 41 százaléka származott ebből a szektorból, amely szinte megegyezik a korábbi évi teljesítményével.


A távközlés mellett a vállalat számára a pénzügyi szektor jelentős megrendeléseket hozott: az innen származó, összbevételeken belüli bevételek aránya 22 százalék volt. Az előző évben a pénzügyi területen a cég egyik legjelentősebb projektje az OTP Banknál kialakított új konszolidált Sun tárolómegoldása volt.

A kormányzati piac által megrendelt újabb infokommunikációs szolgáltatásoknak köszönhetően az elmúlt évben az államigazgatási üzletágból származó bevétel 5 százalékkal 16-ra nőtt 2004-es pénzügyi évében.

Az egyéb, iparágakba nem sorolt nagyvállalati ügyfeleknek történő értékesítés a Sun hazai leányvállalatánál a bevételek mintegy 21 százalékát tette ki, szemben a tavalyi 16 százalékkal. A tavalyi pénzügyi év legjelentősebb bővítései között említette a cég a Hungarocamion vállalatnál és a Malévnál megvalósított projektetket. Az ebbe a kategóriába sorolt ágazatok közül az energetikai, logisztikai iparágak részaránya nőtt leginkább, háromról hat százalékra, főleg a MOL-lal történt együttműködésnek köszönhetően. További nagy projektek között említette még meg Kristóf Judit, a Sun Microsystems marketing igazgatója a budapesti Jahn Ferenc Kórház és a Főváros Csatornázási Művek számítógépes infrastruktúrájának megújítását.

A magyarországi Sun jövőbeni célkitűzéseiben Hegedüs Gábor ügyvezető igazgató elmondása szerint továbbra is szerepel, hogy az anyavállalatot meggyőzve regionális központtá váljon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik