Élet-Stílus

Ünnepel a mozi: jegyek negyed áron

Csütörtöktől vasárnapig, 1200 helyett 320 forintért nézhető meg Magyarország legtöbb mozijában szinte minden film. Most behozható a lemaradás.

Hogyan működik?

– 2005. június 9-től egy teljes árú mozijegy megvétele esetén a vásárló egy 10 kupont tartalmazó füzetet kap (a készletek erejéig). 
– A Moziünnep időtartama alatt (2005. június 16-én reggel 8 órától június 20-án reggel 10 óráig) a rendezvényben résztvevő mozikban a néző 320 forintért tekinthet meg egy vetítést (kivéve a Madagaszkár című film), amennyiben a vásárlással egyidejűleg egy kupont leadott a mozi pénztárában. 
– A kuponfüzetben lévő kuponok bármely, a rendezvényben résztvevő moziban, bármely filmre beválthatóak (kivéve a Madagaszkár című film) a kuponfüzet egyidejű bemutatásával. 
– A kuponfüzet személyre szól, ennek megfelelően nem átruházható, a füzeten a tulajdonos nevét fel kell tüntetni. 
– A kuponok csak a rendezvény időtartama alatt érvényesek, annak végeztével nem használhatók.

Az Egyesült Államokban a nyári időszak a filmbevételek ugrásszerű megnövekedését szokta hozni. Ekkorra időzítik a kasszasikernek szánt legnagyobb durranásokat is. Ezzel szemben a magyar mozikban ez az időszak többnyire az uborkaszezon, és szeptemberben indul csak be igazán a szezon. Ezen változtathat a vakáció kezdetére időzített Moziünnep.

A magyarországi moziüzemeltetők, filmforgalmazók és szakmai fórumok a tavalyi sikereken felbuzdulva másodszor is megrendezik a mozi országos ünnepét. Annak ellenére, hogy tavaly ekkor volt a Futball EB és Forma 1 is, az első magyarországi Moziünnepen 329 474 néző ment el 48 mozi (Budapest Film hálózat, Cinema City, Hollywood Multiplex, Palace Cinemas és számos belvárosi mozi) 249 mozitermébe, ahol 250 filmet nézhetett meg, amely háromszor nagyobb látogatottságot jelent a 2003-as év azonos hétvégéjéhez képest.

Behozható a lemaradás

Idén 42 városra bővült a résztvevők száma, ami így most már 76 mozit, vagyis 279 mozitermet jelent. A Cinema City, a Hollywood Multiplex és a Palace Cinemas országos hálózata, illetve a vidéki mozik kiemelkedően nagy része is támogatja az idei Moziünnepet.

Az ünnep szervezői szerint a rendezvény nem egy újabb fesztivál, inkább a mozi ünneplése, amit nem filmes díjak osztogatásával fejeznek ki, hanem egyszerűen azzal, hogy még több embert hívnak a mozikba. A vasárnapig tartó időszakban egy kuponfüzet segítségével 320 forintért válthat mindenki jegyet. A kuponfüzet felhasználható bármely, az eseményben résztvevő magyarországi moziban, a Madagaszkár című animációs mesén kívül bármely filmre.

A 320 forintos jegyárral be lehet hozni az év közben felgyülemlett lemaradást. Mindemellett a forgalmazóknak is jó, ugyanis új filmjeiket itt is népszerűsíthetik és az olcsóbb jegy a forgalmat is jelentősen megdobja. A forgalmazók pedig az utóbbi időben egyre inkább aggódnak a jövő miatt. A házimozik és a számítógépre letöltött fájlok korában a Moziünneppel arra emlékeztetnek, hogy a film igazi otthona a mozi, ahol a széles vászon, és a közösségi esemény jelenti az igazi élményt.

Premier előtt, premier után

A filmforgalmazók több film bemutatóját is erre az időszakra időzítették. Premierfilmként fut majd a Moziünnep alatt a Galaxis útikalauz stopposoknak; A csajom apja ideges, az Utcai szamurájok, az Edukators, illetve a Luc Besson gondozta B13 – Bűnös negyed. Premier előtti vetítésben nézhetik meg a nézők A pofonok földje című kung-fu filmet, Woody Allen legújabb alkotását, a Melinda és Melindát, és végül, de nem utolsó sorban a vallási különbségeket boncoló szerelmi történetet, a Még egy csók című német vígjátékot.


Az idei Moziünnep nagy hangsúlyt fektet a magyar filmekre. Számos vidéki és budapesti mozi vetít régebbi és friss produkciókat, bőséges lesz a választék. Igazi kuriózumot jelent az előjátszásként szereplő Fekete kefe, amit a Művész mozi tűz műsorra, és az idei Filmszemlén már-már a kult jelzőt is megkapta.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik