Az olajtársaság illetékesei azt mondják: még így sem követték a nemzetközi ármozgásokat, hiszen az elmúlt négy hétben a benzin világpiaci ára 11 százalékkal, a gázolajé pedig 22 százalékkal emelkedett, miközben a Mol ez idő alatt csak 3,1 százalékkal, illetve 4,1 százalékkal növelte a két termék árát.
A szakmai szervezetek kedden 34 pontos petíciót adnak át a gazdasági tárca képviselőinek, a parlament előtt. Az érdekképviseletek szakmai anyaguk fogadtatásától teszik függővé, hogy milyen formában és ütemezésben folytatják az egyeztetéseket a gazdasági, illetve a pénzügyi tárca képviselőivel. Az egyelőre nem ismert, mikor tárgyalhatnak tovább a felek.
Szanyi Tibor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) politikai államtitkára elmondta, hogy a kormánynak nincs lehetősége az üzemanyagok jövedéki adójának mérséklésére. Az eddigi egyeztetéseken ezt egyértelművé is tették, és a fuvarozók szakmai szervezeteinek vezetői el is fogadták.