Autó nélkül
Szingapúrban az autótartás igazi luxus. A gépkocsik olcsók ugyan, de az ún. úthasználati díj vagy adó az olyan magas, hogy nem mindenki engedheti meg magának, hogy vezessen. Két dolog bizonyosodott be, 1. robbanómotorok nélkül tisztább a levegő, 2. autó nélkül is lehet élni.
Megtörtént eset: két svájci beszélget a repülőtéren Szingapúrból hazajövet. Lelkesen cserélik ki élményeiket a kis városállamról. „hogy ott milyen tisztaság van”, mondja az egyik, „és minden milyen remekül meg van szervezve”. Visszavágynak.
Délkelet-Ázsia szegény országaiban, ahol még rövidnadrágban, vietnámi papucsban is fehér turista voltam, és nyugodtan besétálhattam egy ötcsillagos hotelba anélkül, hogy megkérdezték volna, mi járatban vagyok, Szingapúrban, hogy úgy mondjam drámaian fordult a kocka. Lezser jómódú, zsebesnadrágos európai turistából egy csapásra rongyos sortos, mezítlábas utazó lettem. Ultramodern európai nagyvárosba csöppentem dizájnos felhőkarcolókkal, metróvonallal, sikkes éttermekkel, formatervezett kávézókkal, galériákkal, jól öltözött emberekkel és bevásárlóközpontokkal.
A helyi kultúrából semmi sem maradt. Az omladozó ezeréves pagodák, több száz éves kolostorok, várak és katedrálisok maradványait hiába keressük. A távol-keleti giccsnek sem bukkanunk nyomára, a nyugati ízlésvilág a követendő példa öltözködésben, építészetben, művészetekben, közlekedésben, politikában.
A felhőkarcolók, Ázsiában kötelező jelleggel, fütyülve minden esztétikai alapelvre, bátran és szorosan a százéves koloniál épületek küszöbére épültek. Az oszlopos színes kétszintes házikók – ma üzletek, ingatlanirodák, lokálok, kávézók – a diplomataszürke, metálszínű, üvegezett toronyházakban tükröződnek. Kevés a hely. A törpeállam ezer négyzetkilométerén négymillió ember osztozik, kínaiak, malájok, indiaiak – békében, talán a jólét miatt? A város egyik legizgalmasabb kerülete a színes indiai negyed. Nemcsak az emberek színesek, a házak és boltok is. Száris asszonyok és turbános férfiak (pötty és csík a homlok közepén) közlekednek, de nem riksán, hanem aranyszínű – mégiscsak Ázsia – gépkocsikban. A szűk, tarka utcák tiszták, csikket eldobni, urambocsá köpni hatóságilag egész Szingapúr területén nem szabad. Súlyos, 500 dolláros Demoklész-kard függ a szabályszegők feje felett. Az utcasarkon indiai ízekkel csalogatnak a kifőzdék. Az orrba beköltözik a curry-illat.
Kettes számú látványosság: a kínai negyed. A megnevezés félrevezető, hiszen a lakosság háromnegyede kínai, de ettől még izgalmasak a csicsás utcák színes házaikkal, hatalmas belmagasságú üzleteikkel és a közöttük mászkáló gazdag kínaiakkal. Akik egész nap vásárolnak és esznek. Bevásárlóközpontból minden sarokra jut egy és minden utcára legalább kettő. A belváros bevásárlóközpontok összefüggő szövete.
Kiszámítható éjszakák és nappalok
Szingapúr szinte az egyenlítőn fekszik. Az egyenlítő az egyetlen pontja a földnek, ahol a napok és az éjszakák hossza mindig megegyezik. Vagyis minden egyes nap pontosan egyforma.
