Élet-Stílus

Szabad szemmel látható üstökös

A Machholz üstökös már elég közel jár bolygónkhoz, így lassan távcső nélkül is megfigyelhető lesz az északi féltekén. A csillagászok szerint december végén, január elején szerény égi showra számíthatunk.

A Machholz üstökös 2005. január 5-én, 6-án kerül legközelebb a Földhöz, 51 millió kilométer távolságban halad el bolygónktól. Az üstököst 1994 augusztusában Donald Machholz amerikai amatőr csillagász fedezte fel. Szabad szemmel idén először három hete a déli féltekén pillantották meg, a múlt hét végén pedig már az északi félgömbön is látható volt.







Kóma után csóva
A Naphoz közeledvén az üstökösökön erős felszíni aktivitás kezdődik, jégpáncéljuk szublimálni kezd. A napsugárzás hatására elpárolgó gázokat a kis üstökösmag csekély gravitációs vonzása nem tudja megtartani, így kiáramlanak a bolygóközi térbe, de egy részük légkör formájában körülveszi a magot, ez a kóma. Amikor az üstökösök 2 csillagászati egységen (CSE=csillagászati egység, a Nap-Föld középtávolság) belülre közelítik meg a Napot, a napszél is kifejti hatását a kóma gázaira. A Napból kiáramló, elektromosan töltött részecskék magukkal ragadják a kómából a gázrészecskéket, és így jön létre a Nappal ellentétes irányú csóva. Hosszú és erős csóva akkor képződik, ha az üstökösnek gazdag gáztartalékai vannak, és a Naptól való távolság egészen kicsinnyé válik.

Egyelőre a horizont közelében jár, ezért nehéz észrevenni, de a hónap során egyre magasabbra emelkedik. December 12-e után, újhold kezdetekor már érdemes kezdeni keresni az égen. Az üstökös a keleti égbolton, az Eridánusz csillagképből a Bika csillagkép felé halad.


A Machholz üstökös, vagy hivatalos nevén a c/2004 Q2, várhatóan nem nyújt majd olyan égi látványt, mint a Hale-Bopp üstökös 1997-ben, vagy a rendszeresen visszatérő Halley. Az első előrejelzések szerint a Machholz 4-es fényrendű, esetleg egy fél magnitudóval még fényesebb lehet. (A magnitúdó vagy fényrend a csillagászatban használatos fényességskála. A fényesebb égitest magnitúdója kisebb szám. Összehasonlításképpen: a város fényeitől távol, a legtisztább éjszakai égbolton a szabad szemel még látható leghalványabb égitestek 6,5 magnitudójúak. Olyan éjszakákon, amikor csak a Nagy Göncöl csillagait látjuk az égen, a fényerősség körülbelül 5 magnitúdó. A szabad szemmel látható legtávolabbi égitest, az Androméda-galaxis magnitudója pedig 3,4.)



Szabad szemmel látható üstökös 9


A címkép a SOHO műholdról a Nap kitakarásával 2002. január 8-án készült felvétel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik