Kétszeri átszállás és egynapos repülőút után érkeztünk meg Sabahba, amely Sarawakkal együtt a Borneó szigetére átnyúló Malajzia egyik tartománya. A földkerekség harmadik legnagyobb szigetén három ország osztozik: a déli rész döntően Indonéziához tartozik, észak Malajziáé, továbbá a szigeten található Brunei, a világ egyik leggazdagabb miniországa is.
Sabah fővárosában, Kota Kinabaluban – vagy ahogy a helyiek hívják KK – az időjárás szeptember közepén kellemesen meleg, ami a minden délután pontosan érkező frissítő esőnek köszönhető. A Dél-kínai-tenger partján lévő városban csaknem kétmillióan laknak. A hatvanas évektől újjáépülő település nem bővelkedik különösebb látnivalókban, leszámítva a Sabah Múzeumot, a hatalmas állami mecsetet, néhány jó éttermet, a piacokat és a helyiek által is közkedvelt, óriás bevásárlóközpontokat.
Luxus, nyomor és óriás bűzvirágok
A turisták mégis eltöltenek néhány napot az akklimatizálódás, illetve a továbbutazás megszervezése végett, és legtöbbször a várostól 3-8 kilométerre található öt sziget – Pulau Gaya, Manukan, Manuti, Sapi és
Sulung – valamelyikén napoznak, búvárkodnak és élvezik a tenger langyos vízét. Az öt sziget közül az őserdővel borított Gaya a legnagyobb, ahova néhány éve drága luxushotelt építettek. A sziget Kota Kinabalu felé néző részén viszont egyre nagyobb és bűzösebb vízi cölöpfalu épül, ahol a tartózkodási engedély és munka nélkül élő fülöp-szigeteki bevándorlók tengetik napjaikat. Több szigetet is kipróbálva, Manukan lett a kedvencünk, ahol hófehér a homok, kellemesen lehet pipával búvárkodni, kulturált a környezet és gyönyörű a növényzet.
A tartományi fővárostól másfél órára, Kota Beludban található a térség legnagyobb piaca. A kis ütött-kopott falu vasárnap hajnalonként benépesül, minden irányból érkeznek az árusok és a vevők, általában családostul, féltucatnyi gyerekkel. Az élelmiszertől, a finom helyi gyümölcsökön, zöldségeken át a ruhaanyagig, műanyag dobozokig, gyógykészítményekig mindent találunk. Külön érdekesség a bajau nemzetséghez tartozó lovasok kosztümös bemutatója.
KK-tól szintén másfél-két órás buszozásra található a Raflézia Információs Központ, ahol a világ legnagyobb virágát, a rafléziát csodálhatjuk meg. Ehhez azért egy kis szerencsére is szükség van, ugyanis az akár másfél méterre is megnövő virág nem túl gyakran virágzik, és mindössze három napig. A vörösesbarna vagy bordós raflézia egy vadszőlőféle szöveteiben élősködik, és amíg nem bont szirmot, semmi nem utal arra, hogy ott lenne. Utána viszont nemcsak a látványa, hanem bűze is elég feltűnő, a megporzását végző legyek viszont ellenállhatatlanul csábítónak tartják.
Irány a Kinabalu Nemzeti Park!
Néhány Kota Kinabaluban töltött nap után, jóformán mindenki a fővárostól 88 kilométerre fekvő, 754 négyzetkilométeres Kinabalu Nemzeti Park felé veszi az irányt. Itt található Délkelet-Ázsia legmagasabb hegye, a 4101 méter magas Kinabalu is. Évente 170 ezer látogatót fogad, akik közül minden tizedik a hegy megmászására is vállalkozik.
A Kinabalu szó egy régi kadazán (az egyik helyi nemzetség, Borneón egyébként 25 nemzetség él) legenda szerint kínai özvegyet jelent, aki hajdanán a hegy tetejére is felkapaszkodott, amikor hiába várta vissza hitvesét, természetesen Kínából. A dzsungel, az ösvények, a vízesések, a különlegesen gazdag növényvilág, illetve a felhőből időnként előbukkanó, óriási hegy látványa azoknak is bőséges programot kínál, akik a hegymászást túl kemény diónak tartják. Külön érdekesség a park több mint 1200 orchideafaja.
Lépcsőtúra 4000 méter magasságba
A kétnapos hegymászásra csak fizetett helyi vezetővel, csoportosan, külön biztosítás fejében lehet elindulni. Az első napon a Power Station nevű kaputól a nagyjából hat kilométerre lévő Laban Rata pihenőházig
jutnak el a mászók. Ez még sportedzett – igaz, magyar tájakhoz szokott – utazóként is meglehetősen kimerítőnek bizonyult. Az útvonal ugyanis jóformán végig meredeken emelkedik, és a bátor vállalkozó nem csinál mást, mint hat órán keresztül lépcsőzik. Közben a dús dzsungelnövényzet lassan kiritkul és rododendronokra, végül pedig alacsony bokrokra változik.
Különlegességnek számítanak az itt honos kancsókák, amelyeket az elcsigázott hegymászó nemigen, a gyakorlott szem azonban könnyen észrevesz. A ritka húsevő növények illatanyagukkal csalogatják magukhoz a rovarokat, amelyek beleesnek a kancsóvá módosult levélben termelt ragadós folyadékba, és miután innen már nem menekülhetnek, a növény szép lassan megemészti őket. Nem csak rovarok találhatók áldozatai között, hanem békák is, sőt a kancsókák legnagyobb faja, a „Raja” felvételek tanúsága szerint egy egész patkányt is fel tud falni.
A Laban Rata – ami az egyetlen szálláslehetőség – nem igazán luxushotel, a szobák általában emeletes ágyakkal vannak ellátva, 6-8 férőhelyesek, és az is előfordulhat, hogy a közös fürdőben nincs melegvíz. Ide a vízen kívül mindent gyalogos hordárok szállítanak fel 30 kilós adagokban. A 3272 méterre épült pihenőházban nem könnyű az alvás, sokakat megvisel a szokatlan magasság. Arról nem is beszélve, hogy a csúcs megmászásáig még hátralévő 2 kilométer megtételére másnap hajlani fél háromkor, sötétben kell elindulni.
Aki korán kel ugyanis, 3-4 órás mászás után, éppen napfelkeltekor érhet fel a 4101 méter magasan lévő csúcsra. Később rendszerint befelhősödik, könnyen elveszthetjük tájékozódási képességünket. Az út ezúttal sem volt könnyű, hiszen ismét végeláthatatlan lépcsősorokból állt, ráadásul csak a fejlámpák adtak némi fényt. Később a lépcsők megszűnnek, csupasz gránitsziklákon kötelekbe kapaszkodva lehet előrehaladni. Szerencsére a hideg, szeles csúcson tényleg előbújik a nap és a csodálatos látvány, a párolgó őserdő, a távoli csillogó tenger látványa és a sikerélmény minden fáradságért kárpótol.
Gyógyforrás a fáradt izmok regenerálására
A nagy mászás után csaknem minden utazó az innen mintegy 2-3 órás buszozásra található Poring Hot Springs felé indul tovább. Ez a hely valóságos földi paradicsom: képzeljünk el az őserdőben, csodálatosan kialakított virágos kertben kénes gyógyforrásokat és a Laban Ratánál nagyságrendekkel kényelmesebb szállásokat, ahol a fáradt izmok gyorsan regenerálódhatnak. A forrásokat a japánok fedezték fel a II. világháború alatt, és ők is kezdték meg a fürdő kiépítését.
A szabadban, a kert közepén lévő nagy, csempézett kádakba mindenki maga engedheti a számára megfelelő hőmérsékletű gyógyvizet, és addig ücsöröghet benne, ameddig jólesik, hiszen a kádfürdő 24 órán keresztül nyitva áll. Ezen kívül zárt, családi medencék is vannak, ahova masszőr is rendelhető. A legtöbb turista délután érkezik, fürdenek egyet, és másnap reggel már mennek is tovább.
Érdemes azonban több napot is itt tölteni, a fürdők mellett ugyanis színpompás lepkefarm található, valamint sétálhatunk a Canopy Walkway-en is. Ez utóbbi egy 40-45 méteres magasságban kialakított függőhídrendszer, amely az egyébként elérhetetlen és közelről kevésbé ismert lombkorona szintre visz fel. Őserdei ösvények és két szép vízesés is található a közelben. A két órás gyalogútra lévő Langanan vízesés 120 méter magasról omlik lefelé, fantasztikus látványt nyújt az őserdő közepén.
