Dekor

Nincs szebb a kerti karácsonyfánál

Miközben karácsonyra a műfenyő és a frissen vágott fenyő megvásárlása között őrlődik az ember, kínálkozik egy mindennél jobb megoldás.

Sok országban már nagy a divatja a kerti karácsonyfa állításának, hazánkban azonban ez nem bevett szokás. Pedig ha úgy nézzük, hogy a fenyő igazi terepe a szabad ég alatt van, akkor logikus, hogy a kertben mutat a legjobban a feldíszített fenyőfa. Ehhez persze kert, és az abban élő fenyő is szükséges, de ilyen portákban nálunk sincs hiány.

Nem feltétlen kell nagy dologra gondolni. A kerti karácsonyfán a tavalyi, idén már trenden kívüli díszek, boák, girlandok még egyszer jó szolgálatot tehetnek. A feladatot nehezíthetjük azzal, ha a gyerekeket megkérjük, hogy készítsenek saját kezűleg függőket, színes papírdíszeket. A kicsik kiválóan gyakorolhatják rajtuk a díszítést, a fában nagy kárt nem tudnak tenni.

Thinkstock

A kerti karácsonyfa állításához – amennyiben nincs a kertben fenyőféle, de akad egy régebben beszerzett, ám be nem vált – műfenyő is csatarendbe állítható odakint. A családi programot lehet bővíteni ez esetben (is), ha megbízzuk a kicsiket, hogy ál-ajándékokat is készítsenek a fa alá,. Egy-két cipősdobozból, pár ív papírból, egy kis ragasztóból és némi színes szalagból nagyszerű dekoráció készíthető a fa alá, a gyerekek pedig órákra leköthetők a feladattal.

Ha van a háznál kint használatos ünnepi izzósor, teljesen komplett udvari karácsonyfa készíthető. Az ilyesféle dekoráció nem mellesleg a gyerekek szórakoztatása mellett, a szomszédok és járókelők gyönyörködtetésére is szolgál, karácsony táján pedig igazán aktuális az ilyen szívmelengető ajándék a családnak és barátainknak.

Az ötletért köszönet Megyeri Szabolcs kertészmérnöknek.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik