Szórakozás

Árpa Attila tabukat döntöget

árpa attila (árpa attila, )
árpa attila (árpa attila, )

A rendező-producer új filmjében a Szent Korona másolatával viccelődik, és ennek jogi következményeit is számba vette.

Hamarosan érkezik a nagysikerű Argo folytatása; a rendező, Árpa Attila azt mondja, számít rá, hogy néhányan felléphetnek ellene a film bemutatása után.

“Tabukat döntögetünk az Argo 2.-ben, és nem kizárt, hogy néhány intézmény vagy szervezet felléphet ellenünk. Ezek közül egy volt, amellyel komolyabban kellett foglalkoznunk, mely jogi állásfoglalást igényelt, mivel egy törvénymódosításhoz kapcsolódik. Szerencsére mindez mára már lezárult, így a filmet már nem kell átvágni, április 30-án biztosan mozikba kerül” – mondta el a Blikknek Árpa, aki elárulta, a Szent Korona másolatával viccelődnek filmjében.

Fotó: TV2 

“2015-ben már nem elég egy gengszterfilmben kicsit káromkodni. Nagyobb ágyúkat is fel kell vonultatni. A filmben szórakoztató társadalomkritikát szeretnénk elsősorban bemutatni. Aki fel akar majd lépni az Argo 2.-vel szemben, az leginkább azt fogja ezzel bizonyítani, hogy nincs humora” – foglalta össze véleményét a rendező-producer. A törvény szerint egyébként egyévi elzárással büntethető az, aki a Szent Koronát meggyalázza; az egyik politikai párt decemberben benyújtott javaslatában szeretné ugyanezt a másolatokra is kiterjeszteni.

“Bátor vagyok, de börtönbe nem mennék a filmem miatt. Jogászainktól olyan állásfoglalást kaptam, hogy mehet a film, úgyhogy bemutatjuk” – mondta Árpa Attila a lapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik