Szórakozás

Nincs pénze, de dolgozni sem akar VV Dennis

Dennis saját bevallása szerint jelenleg csak villakrajcárral tud fizetni, de azt sehol nem fogadják el.

VV Dennis már a villába való beköltözés előtt teljesen elúszott anyagilag. Milliós adóssággal és befizetetlen csekkekkel a háta mögött játszott a jobb jövő reményében, ami úgy tűnik elúszott. A játék második helyezettjeként ugyanis talán ő lett a legnagyobb vesztes, pénzügyi tekintetben jelen állás szerint legalábbis mindenképpen. Fannival csak reménykedni tudnak abban, hogy megtalálják őket a lehetőségek, egyelőre ugyanis mindketten munkanélküliek, együtt jelenleg egy albérletet sem tudnak kifizetni.

“Én Vecsésen lakom, Fanni pedig Martonvásáron. Tömegközlekedéssel járunk, nem egyszerű a találkozókat összehozni. Mindent megteszünk azért, hogy együtt maradjunk, már a nagy családi bemutatkozás is megtörtént, mivel csak egymás családjánál tudunk találkozni. Munkanélküliek vagyunk, de remélem, én majd befutok a zenei életben! Remélem, hamarosan elkezdünk haknizni, abból lesz majd pénzünk, mert nem akarunk visszamenni a régi munkahelyünkre. Csak villakrajcárom van, de arra nem adnak albérletet. Most be kell érnünk ennyivel. Nem félek attól, hogy Fanni elhagy, amiért nincs pénzem, mert nem anyagias nő, a helyzetünk pedig úgyis változni fog” – mondta a Borsnak Dennis, akinek hamar össze kell kapnia magát, mert állítólag hamarosan kétszeres apuka lesz.


Fotó: RTL II

Ajánlott videó

Olvasói sztorik