Szórakozás

Tatár Csilla a Petőfi TV-n folytatja

Tatár Csilla (tatár csilla, )
Tatár Csilla (tatár csilla, )

A TV2 egykori műsorvezetője A Dal után is marad a köztévénél; az induló csatorna esti műsorát vezeti majd.

Tatár Csilla lesz a Petőfi TV arca – írja a Bors. A Mokkát elhagyó műsorvezető új feladatot kapott az MTVA-nál; a március 15-én újonnan in­duló Petőfi TV Én vagyok itt című kulturális műsorát vezetheti.

“Nagyon örülök az új kihívásnak, hiszen ismét egy ismeretlen műfajban próbálhatom ki magam. Az utóbbi he­tekben rengeteg emberrel ismerkedtem meg, akik hatalmas szeretettel fogadtak. Jól érzem magam ebben a közegben, és úgy vélem, a szakmai alázatom sokat segített abban, hogy elfogadjanak az új munkatársak. Ha ezt elveszíteném, azt hiszem, hatalmas pofont kapnék az élettől. Hétfőtől vasárnapig mindennap este nyolc órától egészen fél tizenegyig jelentkezünk az A38 Hajóról, koncertekről, színházi előadásokról, valamint filmekről tudósítunk majd, s a fiatalok életé­nek valamennyi te­rületét érintő kérdésekkel is foglalkozunk. Ez utóbbi kettőnek én is nagy ra­jongója vagyok” – mondta el lapnak Tatár Csilla, aki több fiatal műsorvezetővel együtt dolgozik majd a műsorban.

Fotó: MTVA/ Penziás Nikolett

Ajánlott videó

Olvasói sztorik