Szórakozás

VV7: Fanni nem marad pár nélkül

VV-Dennis(960x640).jpg (vv dennis, )
VV-Dennis(960x640).jpg (vv dennis, )

A párbajból Dennis térhetett vissza, így Daninak ma véget ért a Való Világ játéka.

Túl vagyunk a VV7 eddigi legizgalmasabb párbaján, amit a kiválasztott Dennis és a kihívott Dani vívott egymással. Mindkettőjüknek nagy volt a tét, amíg Dennis szerelmét, Fannit, addig Dani a legjobb barátját, Edinát hagyta a villában. A párbajon mindkét fiú hozta a formáját; a komisz fiú szokásához híven harsányan, a budai egyetemista pedig a szokottnál is cizelláltabban nyilvánult meg. 

A stúdióban az egykori villalakók (Reni, Maci és Vikcsu) bőszen drukkoltak Dennisnek, miközben a téma leginkább a komisz konfliktuskerülése körül forgott. A furamód ünneplőbe – fekete-fehérbe – öltöztetett műsorvezetők néha alig jutottak szóhoz a civakodó fiúktól, akiknél természetesen azért Dani beszólása, és Dennis élő adásban való szakítása is szóba került. 

A kortesbeszédben Fanni sírva hangsúlyozta, hogy Dennis csakis magát adja, és néküle üres lenne a villa. A nagyhajú lány azt kérte, hogy szavazzák vissza a bent megtalált másik felét. Dani mellett Edina beszélt (vagy legalábbis próbálkozott vele), aki sokoldalúnak és igazi küzdő szellemnek tartja barátját. 

Rengeteg szavazat és 10 százaléknyi különbség mellett végül Dennis lett az, aki visszatérhet Fannijához a villába. Edina látványos összeomlását és Fanni sírós örömét bővebben majd a holnapi összefoglalóban nézhetjük meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik