Demcsák Zsuzsa minden vádpont alól felmentett egykori párja a tárgyalás után tette a kijelentést, hogy amennyiben veszélyben érzi gyerekei fejlődését vagy a testi épségüket, akkor kész elvenni a műsorvezetőtől a kicsiket. Demcsák most a Blikknek reagált a férfi szavaira.
“Valójában azt gondolom, hogy ez csupán kakaskodás volt a részéről. Kijött a tárgyalóteremből, és az örömittasság ezt mondatta vele. Miközben teljesen abszurd az egész, nem is értem, hogyan fordulhatott meg a fejében, hogy elveheti tőlem a gyerekeimet. Születésüktől kezdve én nevelem őket, én foglalkozom velük. Így volt ez akkor is, amikor még együtt éltünk, amióta pedig elköltöztünk, különösen így van. És a válásnál is nekem ítélte őket a bíróság. Úgyhogy nem félek a fenyegetéseitől. Okosak a gyerekeim, tisztában vannak azzal, mi folyik körülöttük. Ráadásul nagyon sokat kérdeznek, és amire lehet, válaszolok is, de számomra a legfontosabb, hogy megóvjam őket, hogy biztonságos környezetet teremtsek számukra. Hogy lássam: boldogok. Szerencsére most ez így van, és mindent elkövetek, hogy így is maradjon!” – mondta el a műsorvezető, aki mellett Vajna Timi is kiállt Facebook-oldalán.
Fotó: MTI