Szórakozás

Kelemen Anna kiakadt a prostizó kommentelőre

Annácska egyáltalán nem örül annak, ha prostituáltként kezelik. Pedig szerinte az összes valamit elért nő a világban egy ügyes prosti.

Kelemen Anna gyakran hangoztatja, hogy nem prosti, csak szereti a szexet és a pénzt. A pornószínésznő saját bevallása szerint privátban is többször feküdt le férfiakkal anyagi ellenszolgáltatásért, azt azonban utálja, ha ezért prostituáltnak mondják. Annácska ma a Blikk vendége volt, ahol az olvasók bármiről kérdezhették. Egyikőjük arról faggatta, összeszedett-e valamilyen nemi betegséget a munkája során. Erre teljesen kiakadt.

“Nem volt semmilyen nemi betegségem. És örülnék, ha nem úgy kezelnének mint egy ócska, útszéli k.vát, mindent a saját döntésem alapján csináltam, ezért ne kezeljetek úgy, mint egy sanyarú sorsú rabszolgát. Egyébként miért kezelik úgy a nőket, akik csak szolgáltatnak, és nem élvezhetnek? (…) Azt gondolom, mindenkinek vállalnia kell az életét, totálisan függetlenül attól, hogy a külvilág mit reagál erre. Amúgy ha már prostiknál tartunk, az összes valamit elért nő a világban egy ügyes prosti. A tanácsom, mindenképpen tanulj meg jó szerető lenni” – válaszolta a felhasználóknak Annácska, aki más érdekes kérdéseket is kapott. Például, hogy hol lehet megrendelni a szolgáltatásait.

“Megint egy eléggé kellemetlen kérdés. Nem lehet elérni, nincs tartifám, nem taxisofőr vagyok. Sok helyen elmondtam, hogy voltak nagyon gáláns férfiak, akik vagyonokat áldoztak, hogy időt töltsenek velem. Egyébként nem kérdezem meg, hány éves az illető, nem vagyok paraszt” – tette hozzá a volt pornószínésznő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik