Szórakozás

Őrült alakokkal érkezik a Való Világ 7

November 16-án, vasárnap elindul az RTL II valóságshow-jának legújabb szériája, de a csatorna már most megígérte, lesz még folytatás.

A nyári válogatók után összeállt a széria legfrissebb csapata. A műsorvezetők továbbra is a már jól összeszokott páros, Lilu és Istenes Bence lesznek, akik korábban már elárulták, hogy az idei évadban érettebb szereplőket láthatnak majd a nézők az RTL II műsorán.

 Fotó: Facebook

A VV7 sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy az első hat beköltöző között lesz anyuci pici fia, fenékmutogató tini, duci szexmániás, agyontetovált boxoló és zongoraművész lesznek az első lakók, amiből ítélve, nem sok jóra számíthatunk.

Az RTL büszke arra, hogy a Való Világ a legrégebbi szórakoztató műsor a palettán, ezért már most bejelentették azt is, hogy a hetedik évad után, további szériákra számíthatunk. A verseny nem sokat változik alapjában, hiszen ezúttal is 12 millió forint, egy lakás és egy autó üti a nyertes markát, amiért biztosan idén is ölre mennek a játékosok, akik a Karácsonyt és a szilvesztert is bent töltik majd a villában.

Az azonban újdonság, hogy a VV háttérműsorának, a BeleValó Világnak a műsorvezetőit lecserélték, így Aurelio és Baukó Éva vezetik majd az éjszakai műsort. A felkérés hallatán mindketten könnyekig hatódtak, és már alig várják a kihívást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik