Szórakozás

Megdőlhet a Bárdosi ellen felhozott vád

A birkózóra rájár a rúd mostanában. Több bírósági ügye is van, ami miatt olimpiai életjáradékát is felfüggesztették.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, Bárdosi Sándort feljelentette a kemposzövetség elnöke, Lacza Ádám Illés. A kétdanos mester azt állítja, hogy a birkózó levette a fejéről a sapkáját és kidobta a folyosóra, majd megütötte őt egy cipővel, Bárdosi azonban tagadja, hogy tettlegesség történt volna közöttük.

Miután a vallomásokban különbségek voltak, a bíróság arra kérte a feleket a tegnapi tárgyaláson, hogy játsszák el, hogyan történt az eset. A hamarosan apává váló olimpikon természetesen a saját igazát védte, de nemcsak ő, hanem a tanúk sem erősítették meg a verekedés tényét.

“Úgy gondolom, a tanúvallomásokon múlik majd minden. Lacza egyik tanúja azt állította, látta a sapkát kirepülni a folyosóra, de ütést nem látott. A ma meghallgatott utolsó tanú azonban kerek perec cáfolta az egész történetet. A következő tárgyaláson további tanúmeghallgatások lesznek. Ha megerősítik az utolsó tanú vallomását, hogy nem volt cipős ütés, akkor akár szóba jöhet a hamis vád esete is” – árulta el a Blikknek Varga Tamás, Bárdosi Sándor ügyvédje.

A napilap megkeresésére Lacza nem szeretett volna reagálni, de a bíróságon azt mondta, volt is és még lesz is vita, közte és Bárdosi között.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik