Szórakozás

Apa lesz Bárdosi Sándor

Az olimpiai ezüstérmes birkózó felesége már 12 hetes terhes.

Bárdosi Sanyiék elsőre el sem akarták hinni, hogy gyermekük születik, de már túl vannak az első sokkon, és azt is tudják, hogy a pici az eddigi éremszobát kapja majd meg.

“A barátnőmnél, az ötgyermekes Nóránál ültem, amikor kiderült, hogy állapotos vagyok. Megkérdezte, hogy nem akarok-e csinálni egy terhességi tesztet, mert szerinte kemény a hasam alul. Belementem, de úgy voltam vele, hogy úgysem vagyok az. Először kijött egy csík, gondoltam, negatív. Térültem-fordultam a konyhában, aztán egyszer csak elkezdett halványodni a másik vonalka is” – mondta a Blikknek Ildikó, az olimpiai ezüstérmes birkózó felesége, aki ezután az orvosnál is megbizonyosodott várandósságáról.

Fotó: RTL Klub

Bárdosi éppen órát tartott az általa üzemeltetett Küzdősport Akadémián, amikor Ildikó az orvostól azonnal beszaladt, hogy közölje vele a jó hírt.

“Óra után megfogta a kezem, és bevitt a belső teremben lévő tatamira. Ott volt közepén egy kiscipő. Egyből elsírtuk magunkat mind a ketten. Nagyon jó pillanat volt. Ildikó ezután elmesélte, hogy pár napja töltötte be a 12. hetet, és minden orvosi vizsgálat a legnagyobb rendben volt. (…) Természetesen külön szobája lesz. Amiben eddig az érmeket meg a kupákat tartottuk, az lesz az övé. Így egy helyen lesznek az értékeim. Minden egy szobában lesz, amire büszke vagyok” – tette hozzá Bárdosi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik