Szórakozás

Régi Zámbó Jimmy dalok kerültek elő

A király halála után 13 évvel végre lezárult az a jogi procedúra, aminek köszönhetően két új lemez is napvilágot lát hamarosan.

A kétszeres eMeRTon-díjas Zámbó Jimmy a hazai zeneipar legsikeresebb előadója volt, nem véletlen, hogy rajongói egyszerűen Királynak becézték. Az sem meglepő tehát, hogy kiadója, a Magneoton a hosszú évekig húzódó pereskedést is vállalta, csakhogy Jimmy teljes életművének és felénekelt dalainak joga az ő birtokukban legyen.

A kiadó az eddig hivatalosan meg nem jelent dalokat két tematikus csokorba gyűjtötte, hogy Zámbó Jimmy legnagyobb rajongóit egy kézzel fogható, ám limitált példányszámban megjelenésre kerülő emlékkel lepje meg. A magyar és külföldi előadók dalainak feldolgozását a líra és a szerelem köré csoportosították, így az igazi fanok biztosan nem fognak csalódni.

“Nem kizárólag gazdasági szempontból jelennek meg a lemezek, hiszen erősen jelen van az érzelmi faktor is. Büszkék vagyunk arra, hogy a legsikeresebb magyar előadó teljes műve a mi kezünkben van. Természetesen, mint minden esetben, ennek is van üzleti kockázata, de hiszünk Jimmyben” – árulta el a Hír24-nek Joós István a Magneoton Hanglemezkiadó ügyvezető igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik