Szórakozás

Új lemeze jelenik meg Zámbó Jimmynek

13 éve annak, hogy elhunyt a király, akinek most 34 új dalát adják ki. A hosszadalmas jogi procedúrák végére ugyanis csak most sikerült pontot tenni.

Zámbó Jimmy még halála előtt két évvel vette fel azokat a nótákat, amelyek most jogtisztán kerülhetnek a boltok polcaira. Az énekes 2001-es halála után ugyan már megjelent egy lemez, amelyet zenekara vezetője, Jankai Béla jogtalanul dobott piacra, de azokat a Magneoton lemezkiadó, amivel Jimmy valójában szerződésben állt, visszahívatta.

A jogvita az üggyel kapcsolatban azóta is húzódott és most, 13 év elteltével tudták lezárni. Az eredmény alapján pedig Edit asszony, Jimmy gyermekei és a kiadó között oszlanak meg a jogdíjakból származó bevételek.

Fotó: Nők Lapja Archívum

Mindezek ellenére Jankai azt állítja, hogy másodfokon ők nyerték meg a pert, de inkább visszavonulnak, és nem foglalkoznak tovább az üggyel: “A pontosság kedvéért a pert másodfokon mi nyertük, de eltelt sok év, és a békesség jegyében kilépünk ebből a történetből, és átruháztuk a jogokat Edit asszonyra, legyen egy kézben az egész mű. Volt pár nyugtalan éjszakánk, de a győztesek bölcs nyugalmával elengedjük ezt a történetet. Remélem, az örökösök tényleg megkapják, ami jár nekik…” – nyilatkozta Jankai a Borsnak.

Jimmy testvérei között azonban nincs egyetértés. Míg Zámbó Árpy elégedett az eredménnyel: “Boldog vagyok, hogy hosszú évek után sikerült megegyezni. Ez az ügy nem szült feszültséget a családon belül, várhatóan sikeresek lesznek a nóták, a befolyó összegek pedig az özvegyet és a gyerekeket illetik, ez így van rendjén”, addig Marietta szerint sógorasszonya nem érdemli meg a felvett pénzeket, helyette inkább Zámbó Krisztiánt illetné a nyereség, hiszen ő azóta is ápolja édesapja emlékét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik