Szórakozás

Előkerült egy videó Győzike őrjöngéséről

Az Édes Élet forgatásán kialakult balhéról felvétel készült, melyen látszik, hogy a rémült szerkesztőhölgy egy autóba menekül a showman elől.

A Blikk tulajdonába került egy mobillal készített videó, melyen Győzike incidense látható. A felvételt készítő szemtanú elmondta, hogy Győző valóban ordibált, de tettlegességig nem fajult a dolog. A szakértőknek is megmutatott felvétel érdekessége azonban az, hogy az anyag állítólag meg lett vágva, a vágások között pedig 3, 5perc is eltelt, amikor is bármi történhetett.

A TV2 kommunikációs igazgatója, Koltay Tamás szerint Győzike fél óráig őrjöngött, a felvételből pedig éppen a konfliktushelyzet maradt ki, ezért nem áll szándékukban visszavonni közleményüket.

Gáspár Győző azonban nem nyugszik. Továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy nem ütött, éppen ezért feljelentést tesz a lány ellen becsületsértésért és rágalmazásért, melyben felesége is támogatja. “Elsősorban kiskorú lányunk, Virág miatt tesszük meg hétfőn a feljelentést. Igen, ordibálunk egymással, de soha nem emelt ránk kezet Győző, ahogy másra sem. Nem engedhetem meg, hogy a kislányunk nőverőnek higgye az apját” – jelentette ki Bea.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik