Szórakozás

Oszter Sándor már tagadja, hogy vezetett volna

A színész már több verzóban is előadta szerencsétlen autóbalesetének történetét.

Oszter Sándor lapinformációk szerint több mint 700 ezer forintos kárt okozott egy budai bevásárlóközpont épületében, amikor nekihajtott a mélygarázs előtti márványoszlopnak. Ezután állítólag behajtott a garázsba, ahol többször is lehorzsolta autójával a falat. Állítólag akkor nem volt ittas, de az eset után a bevásárlóközpontban lehörpintett pár pohár italt, és a rendőrök ezután fújatták meg vele a szondát. Az eset után a Kossuth-díjas színész közleményt adott ki, miszerint az esemény szerencsétlen következményeiért a felelősséget vállal. Ha ittasan vezetett, akár két évet is kaphat.

Fotó: RTL Klub

A Bors mai számából azonban kiderül, hogy Oszter már azt sem ismeri el, hogy egyáltalán ő vezette az autót.

“Volt az az ominózus eset, amikor – ezt ma is ki merem jelenteni – a kocsim lent állt a bevásárlóközpont parkolójában. Az bűncselekmény, hogy ez pár nap múlva kiszivárgott, mert az iratokat eladta valaki. Nincs vita, ez bűncselekmény. Én nem vezettem, nem ültem az autóba, taxit akartam hívni, ezért ki akartam venni a kocsiból a lakáskulcsomat. Az, hogy megbilincseltek, abszolút jogtalan eljárás volt” – mondta a lapnak a színész, aki hozzátette: azóta metróval, busszal, villamossal, taxival vagy sofőrrel utazik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik