Szórakozás

Cristofel csak nem fér a bőrébe

A VV egykori játékosa folyamatosan botrányokkal hívja fel magára a figyelmet.

VV Cristofel, aki nőveréseivel már nem egyszer került a címlapokra, legutóbb már azt nyilatkozta, megkomolyodott, és boldog párkapcsolatban él. Ehhez képest egy hete szakított vele kedvese, Gigi, miután kiderült, hogy a melegprostítucióval is megvádolt egykori villalakó egy fiatal lánnyal folytatott igen bizalmas levelezést a Facebookon.

A közösségi oldal pedig úgy látszik továbbra is kedvelt terep Cristofelnek, ugyanis a Blikk információi szerint most éppen egy ismeretlen családanyát próbált megfűzni egy kis szexre. A nő úgy gondolta, csapdába csalja a fiút, és a levelezésüket – amiben Cristofel szexképet is szeretett volna az asszonytól – elküldte a szerkesztőségnek.

Fotó: TV2 / press.tv2.hu

“Felháborító, hogy mit meg nem enged magának ez a taknyos! Mégis, mit képzel, hogy ennyi mindenkiből akar hülyét csinálni?! Remélem, megbűnhődik, és a barátnőinek felnyílik a szemük. Állandóan írogatott, és találkozni akart. Azt mondta, kiéhezett. Leírta, hogy konkrétan a szex miatt akar találkozni. Meg is beszéltünk egy időpontot, ő biztosította volna a helyszínt, a találkozó pedig a Blahán lett volna. Természetesen én nem mentem el, utána pedig letiltottam őt!” – mesélte a felháborodott asszony a lap munkatársának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik