Szórakozás

Megúszta a börtönt Gáspár Laci

Az énekes befejezte az elvonót, ez pedig elég volt a hatóságoknak.

Gáspár Laci ellen végül nem emeltek vádat drogügye miatt, mert az énekes néhány héttel ezelőtt befejezte az elvonót, vagyis hivatalos nevén az elterelési terápiát, szervezete tehát tiszta, vagyis számára szerencsésen ért véget az eset, lévén ő csupán fogyasztóként került a nyomozók látókörébe.

Fotó: TV2

“A nyomozás lezárásáról még nem kaptunk hivatalos jelzést, de ennek nincs jelentősége, hiszen ügyfelem nem gyanúsítottja az ügynek” – mondta a Blikknek az énekes ügyvédje, dr. Gerencsér András.

Gáspár Laci számára egy percig sem volt kérdés, hogy az eljárást megszüntetik ellene.

“Valóban megszüntették az eljárást ellenem, de ez egy percig sem volt kérdéses a számomra” – jelentette ki a lapnak Gáspár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik