Szórakozás

Dopeman: Őszinte pártelnök leszek!

A rapper egyelőre kiáll az Összefogás mellett, de 2018-ban ő is indulni akar a választásokon a nemrég bejegyzett MAFIA nevű pártjával.

Ahogy arról nemrég írtunk, a Fővárosi Törvényszék bejegyezte Dopeman pártját a Magyar Fiatalságért Pártot (MAFIA).

“MAFIA (Magyar Fiatalságért Párt) ezennel elindul a politikai tényezővé válás rögös útján” – írta Facebookján a zenész, a Hír24-el most pedig azt is megosztotta, hogy pontosan hogy szeretne politikai tényezővé válni.

Fotó: TV2

“2018-ban szeretnénk indulni a választásokon. A párthoz bárki csatlakozhat, aki egyetért az elveimmel. Rövid távon egyébként támogatom az Összefogást. Fontos, hogy leváltsuk Orbánt. Pont ezért teljes mellszélességgel kiállok Mesterházy Attila mellett. Gyurcsány hangzatos alak, de szerintem már egy lejárt brand. Bajnaiban pedig nem látom azt a kraftot, ami elég lenne ahhoz, hogy igazán megnyerje az embereket”  magyarázta Dopeman, akinek már a programja is megvan.

„Azt hiszem, hogy a baloldalnak alulról kell építkeznie. Pont ezért szeretném elérni, hogy a munkás – valójában munkanélküli – osztály versenyképes legyen. Szeretnénk létrehozni egy motiváció alapú társadalmat azaz már gyerekkorban meg kell találni, hogy ki miben tehetséges és hol tud elhelyezkedni. Hiszem, hogy ennek köszönhetően sokkal több sikeres ember lehetne az országban” – tette hozzá a zenész.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik