Szórakozás

Fluor: Azok kapnak támogatást, akik sz*rrákeresték magukat!

A fiatal énekesnél kiverte a biztosítékot, hogy Balog Zoltán a popzene nagyjainak ad támogatást.

A 444.hu cikke szerint Balog Zoltán négymilliárdos keretből dönt arról, ki kapjon állami támogatást. A kedvezményezettek decemberi listája most jelent meg, e szerint Pataky Attila, Hobó, Fenyő Miklós, az Első Emelet, Balázs Fecó és az R-Go kapott milliós támogatásokat.

Fotó: TV2

Fluor kiakadt a hír hallatán, szerinte ugyanis nem azoknak kell ekkora összegeket kapnia, akik már eddig is “sz*rrá keresték magukat”, hanem a fiataloknak, akiknek nagyobb szüksége lenne a támogatásra.

“Véletlenül sem a fiatalokat kéne támogatni, hanem azokat, akik alapjáraton is szarrákeresték magukat akkor, mikor még TÉNYLEG nagy pénzek voltak a zenében. Mondjuk én leszarom, nem kell engem, de őket már hova? Előbb adnám mondjuk oda félmillánként olyan fiatal produkcióknak, akiknek mondjuk van egy 5-10 fős zenekaruk és emellett a klipre már nem annyira jön ki a zsé. Persze mióta áll az új generáció a ‘kör közepén’? Szeretném Balázs Fecónak adni a jogdíjam, az adóm, sőt, szeretném, ha az összes csajom neki lenne meg először” – tette közzé felháborodottan véleményét a dologgal kapcsolatban a korábban Pachmann Pétert megvédő Fluor a Facebook-on.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik