Szórakozás

Nem kerülhetett adásba az RTL-en a Kistehén Tánczenekar

Az X-Faktor vasárnapi adásában a Kistehén lett volna az egyik extra produkció. Kolosi szerint azért nem kerültek adásba, mert a daluk kiverte a biztosítékot.

Már jó előre hirdették, hogy az X-Faktor vasárnapi adásában Csobot Adél és a Kistehén Tánczenekar ad elő extra produkciót, ám utóbbi fellépése csendben elmaradt. A műsorban nem hangzott el, hogy miért nem léptek fel, de mi kiderítettük.

“Megkértük a Kistehén Tánczenekart, hogy egy következő adásba jöjjenek vissza, ugyanis az előre rögzített produkciójuk annyira kiütötte a biztosítékot, hogy nem engedhettem elhangzani a műsorban” – mondta a Hír24-nek Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója.

Kolosi nem erősítette meg, de folyosói pletykák szerint a Szájbergyerekkel ismertté vált formáció új dala túl trágár volt a képernyőre tűzéshez, de az is lehet, hogy valami egészen más van a háttérben. Akárhogy is, a következő X-Faktorig mutatunk egy régebbi Kistehén dalt:

Update: a Kistehén zenekar a Facebook-oldalán posztolt az X-Faktorról. “Na, sikerült kivernünk a biztosítékot az X-faktorban (is) , így a Kistehén nem került adásba…” – írták, majd megosztották annak a dalnak a szövegét, amit előadtak volna:

Olyan hülye vagy, nagyon hülye vagy
Olyan hülye vagy, vagy nagyon hülye vagy
Olyan izé vagy, nagyon izé vagy
Olyan izé vagy, vagy nagyon izé, nagyon izé vagy.

Olyan olyan izé vagy, na mondd már ki, olyan olyan izé vagy na!
Tudod, olyan hogyishívják, na mondd már ki, olyan olyan hogyishívják na!
Itt van a nyelvemen, hol is lenne máshol.
Honnan is tudhatnám?
Szopjad ki az ujjadból!

Kétféle ember van, az egyik olyan, mint én,
a másik nem.
Van a jó, aki elsősorban rendes,
mindenesetre nem pofázik, csendes.

Kétféle ember van, az egyik olyan, mint te
a másik nem.
Van a rossz, akit elsősorban nem ismerek,
mindenesetre nem szeretek, mindenesetre utálom!

Olyan olyan izé vagy, na mondd már ki, olyan olyan izé vagy na!
Tudod, olyan hogyishívják, na mondd már ki, olyan olyan hogyishívják na!
Gondolkodni jó, de aludni jobb, meg enni,
na erről ennyi,

fejem nem káptalan, könyökömön jön ki.
Üres az agyam, nincsen benne semmi,
csak az a sok megjegyzett álom,
delfin húzza apát egy lovas szánon.

Sehol a betűk, sehol a számok,
mindenhol csak a csend tortabevonóval.
Gondolkodni jó, de aludni jobb, meg enni,
na erről ennyi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik