Szórakozás

Kihallgatta a rendőrség Pikalit és Rékasit

A Barátok közt színészét tanúként idézte be a rendőrség, de egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás.

A Blikk információi szerint egy nappal a fotós után, akinek a fényképezőgépét Rékasi Károly elvette, a színészt és Pikali Gerdát is kihallgatta a rendőrség. Az eljárás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik, ám ez megszokott eljárás az ilyen esetekben.

“Szabálysértési eljárás során először meghallgatják a feleket, utána döntenek arról, hogy van-e szóba jöhető elkövető. Ilyenkor beszerzik az összes bizonyítékot, akár helyszíni szemlét is végezhetnek, bizonyítási kísérletet tesz a rendőrség. Ha lényeges eltérés van a tanúvallomások között, akkor szembesítési eljárásnak is van helye. Az eljárás végén a Szabálysértési Hatóság határozatot hoz, vagy érdemben elbírálja a szabálysértést, más esetben pedig megállapítja, hogy nem szabálysértés, hanem bűncselekmény történt, ezért az iratokat a büntetőeljárás lefolytatásában hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnak átteszi” – mondta a lapnak dr. Kamarás Péter ügyvéd, aki korábban a StoryOnline-nak úgy nyilatkozott, hogy a színész kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést is kaphat, ha bebizonyosodik az erőszak ténye, és rablás lesz a vád Rékasi ellen.

A színész közben a tegnap esti Fókuszban arról beszélt, hogy nem tudja, mi történt a fényképezőgéppel, miután elvette azt a fotóstól.

“Azért vettem el a gépet, mert meg akartam nézni a fotókat. Egy gombot sem nyomtam meg rajta, mert láttam, túl bonyolult, nem tudnám használni. Zavaromban elraktam a csomagtartóba. Miután a fotós nyitogatta a csomagtartót, ő mondta, hogy már nincs ott. Azt gondoltam, kivette” – mesélte Rékasi, aki azt is hozzátette, hogy arra jött az áruház biztonsági őre, akivel áttúrták az egész csomagtartót, de nem volt ott a gép, amit a fotós – állítása szerint – valamivel később mégis  a színész motoros ismerősétől kapott vissza. A Barátok közt színésze arról is mesélt a műsorban, hogy felőrölte az elmúlt időszak vihara, holott ő nem tett mást, mint új életet kezdett, ahogyan rajta kívül már sokan mások.

Mindeközben a Story legfrissebb számában arról ír, hogy Rékasi máris visszaköltözne Détár Enikőhöz. A lap szerint a színész néhány napja késő este megjelent elhagyott feleségénél, azt kérve, hogy kezdjék újra? Kérlelte, hogy hazaköltözhessen, de legalább az éjszakát hadd töltse egykori közös otthonukban…

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik