Szórakozás

Rékasi-balhé: Garázdaság miatt nyomoznak

Az ügyvéd csodálkozik, hogy Rékasi Károlynak nem súlyosabban minősülő garázdaság vagy rablás miatt kell felelnie.

Mint arról már beszámoltunk, Rékasi Károly nem nézte jó szemmel, hogy egy nyilvános rendezvényről való távozását – ahol egyébként először jelentek meg szerelmespárként Pikali Gerdával – meg akarja örökíteni a Velvet fotósa, ezért rátámadt és még a gépet is elvitte, igaz, azt később visszaküldte egy ismerősével. A StoryOnline által megkérdezett jogi szakértő úgy nyilatkozott: amennyiben bizonyítást nyer, hogy Rékasi erőszakkal vette el a gépet a fotóstól, rablás miatt indulhat ellene eljárás, aminek többéves börtön a büntetési tétele.

Most kiderült, hogy “csupán” garázdaság miatt indítottak eljárást.

“Szabálysértési eljárást indítottunk garázdaság miatt ismeretlen tettes ellen” – mondta a Blikknek Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki azt is elárulta: gyanúsítottként egyelőre senkit nem hallgattak ki az ügyben, viszont a velvet.hu fotósát sértettként, újságíróját pedig tanúként hallgatták meg. “Megdöbbentem” – árulta el a Blikknek dr. Kamarás Péter ügyvéd, aki nem érti, miért szabálysértési ügyben indult eljárás.

“Úgy vélem, nem helyes a minősítés, mivel erőszakkal vette el a fényképezőgépet, ez egy súlyosabban minősülő garázdaság vagy rablás” – tette hozzá.

Mint ismert, a Storyonline-nak erről korábban részletesen is beszélt. “A legfontosabb a bizonyítás, hiszen amennyiben beigazolódik, hogy rablásról van szó, nagyon komoly büntetési tételre lehet számítani. Egyelőre csak feltételesen tudok beszélni az ügyről. Az érték ebben az esetben nem fontos, az a lényegi pont, hogy a tárgy elvétele erőszakkal történt, vagyis rablásról van szó. Az, hogy később visszavitte a gépet, nyomatékosan enyhítő körülménynek minősül. A rablás tényén azonban ezek a körülmények nem változtatnak, ennek a büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjed” – tette hozzá Kamarás Péter.

Egyébként, ha a nyomozók valóban garázdaságot állapítanak meg, akkor Rékasi pénzbírsággal is megúszhatja a történteket.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik