Október végére készülhet csak el a négyes metró végleges európai uniós pályázati dokumentációja, jelenleg ennek minőségbiztosítása zajlik – írja a Népszava. A jó pályázat tétje nagyjából egymilliárd euró.
Átrendezné a kvázi régió keleti részét a Veszprém megyei közgyűlés. A közép-dunántúli megye köztestülete levélben tett ajánlatot Balaton „nyári fővárosa" önkormányzatának és a siófoki kistérségnek, hogy csatlakozzanak Veszprém megyéhez – írja a Magyar Nemzet.
Az egészségbiztosítási reform után nem drágulnak a gyógyszerek. Sem az orvos, sem a beteg nem kérhet pusztán szeszélyből CT-vizsgálatot vagy a foghúzáshoz altatást, csak ha az szerepel a protokollban. A biztosítók az indulásnál sem válogathatnak a betegek közözött – derül ki a Népszabadság birtokában lévő dokumentumból.
Nincs menetrendje 2008-ra a vasútnak. A MÁV és a gazdasági tárca ugyanis arról vitázik, hogy melyikük jelölje ki, hol ne közlekedjenek a vonatok - írta a Népszabadság.
Több kormány közeli cég, köztük Bajnai Gordon két korábbi érdekeltsége is százmilliós összegben kapott megbízást a miniszter által felügyelt Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől - írja a Magyar Nemzet.
Bár az önkormányzatokat törvény kötelezi, mégis meglehetősen döcögősen töltik fel a gazdálkodással összefüggő adataikat. A mulasztást szentesítheti, hogy eddig nem indult komolyabb vizsgálat, másrészt sok közigazgatási hivatal és a vonatkozó minisztérium is a cinkostársak között van.
A hét folyamán is tovább tart az évszaknak megfelelő száraz őszi idő, 20 fok körüli csúcshőmérséklettel. Szerdán azonban helyenként esőre számíthatunk, ám csütörtöktől újra visszatérnek a meleg napok.
Gyurcsány Ferenc azt ígérte, az MSZP vezetése meg fogja védeni és meg fogja óvni a magyar baloldal tisztességét, becsületét; a pártelnök, miniszterelnök erről az MSZP 18. születésnapján beszélt Budapesten vasárnap.
A kisebbségekről és az uniós tapasztalatokról tárgyalt vasárnap Szlovéniában - a magyar határ közelében fekvő Csentén - Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Lojze Peterle európai parlamenti képviselő, az október végi szlovén köztársaságielnök-választáson legesélyesebbnek tartott jelölt.
Súlyos sérüléseket szenvedett az a makói taxis, akit szombaton rabolt ki két fiatal, a feltételezett elkövetőket elfogta a rendőrség - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap.
A Bosznia-Hercegovinában zajló stabilitási folyamatról, Koszovó jövőjéről és a bosnyák-magyar kapcsolatokról tárgyalt vasárnap Budapesten Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Selmo Cikotic bosnyák védelmi miniszter.
A kormány titokban hoz olyan döntéseket az egészségbiztosítási rendszerről, amelyek hosszútávon befolyásolják a magyar társadalom életét - mondta Pesti Imre fideszes szakpolitikus vasárnap Budapesten.
A kormánylapok kivételével így friss sajtó és hírportálok nélkül maradt Egyiptom, miután az ellenzéki orgánumok már szombati számaikban szalagcímekkel hirdették, hogy így kívánnak tiltakozni a sajtó ellen intézett támadások ellen, illetve fel akarják hívni a figyelmet a sajtószabadság védelmének szükségességére. Szeptember közepén négy egyiptomi újságírót ítéltek első fokon egyévi börtönre, mert cikkeikkel “ártottak a közérdeknek”. [...]
Szili Katalin szomorúan veszi tudomásul, hogy 18 évesen 18 százalékon áll az MSZP népszerűsége, amit komoly figyelmeztetésnek tart. A házelnököt leginkább az adatok mögött rejlő társadalmi elégedetlenség szomorítja el. Az Országgyűlés elnöke erről a Vasárnap Reggel című újságnak adott interjújában beszélt, amely az MSZP 18. születésnapi ünnepségének napján jelent meg.
A Kárpát-medence népei közötti összefogásra, a magyar nemzet kebelén belüli összetartásra hívta fel a figyelmet szombaton Aradon a vértanú tábornokokra emlékező beszédében Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Dávid Ibolya MDF-elnök, valamint Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
Az Egészségügyi Minisztérium elkészítette az egészségbiztosítási reform részletes koncepcióját, amit hétfőn nyilvánosságra hoz és a jövő héttől egyeztetést kezd a koncepcióról a szakmai szervezetekkel és a politikai pártok képviselőivel - tájékoztatott a tárca sajtóosztálya.
Demonstrációt tart október 17-én a fővárosban a tandíjfizetés jelenleg érvényes rendszere ellen a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), amennyiben a tárca nem ad pozitív választ alternatív tandíjjavaslatukra.
A magyarság számára a XXI. században a szabadság és a függetlenség mindenek előtt nemzeti összetartozást, a nemzet egységét jelenti, azt, hogy minden lehetőséget kihasználunk a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítésért - jelentette ki Nagyváradon a Fidesz elnöke.
A madárinfluenza elleni védekezést gyakorolták szombaton a Vas megyei Tanakajdon a katasztrófavédelemben együttműködő szervezetek, a helyi önkormányzat, a tűzoltóság, a rendőrség, az állategészségügyi hatóság és a polgári védelem szakemberei.
A helyszínen meghalt egy 38 éves férfi, aki autójával szombaton Jászszentlászló és Kiskunfélegyháza között, előzés közben, leszaladt az útról, villanyoszlopnak ütközött, melynek következtében kirepült a személygépkocsiból.