A Fővárosi Főügyészség szerint törvénytelenül működik a Magyar Gárda, mert a szervezet egyes céljai, mint a katasztrófa- és rendvédelmi feladatok ellátása nem szerepelnek az egyesület alapszabályában.
A keddi nap folyamán túlnyomóan derült idő várható, csapadék nem lesz. A hét második felében viszont egy újabb - csapadékot hozó - hidegfront éri el hazánkat.
Az Országgyűlés felfüggesztette Lengyel Zoltán független képviselő mentelmi jogát. A parlament 280 igen szavazattal, 11 ellenében, 11 tartózkodás mellett határozott így.
Összesen 71 elbírálatlan népszavazási kérdés van az Országos Választási Bizottság (OVB) előtt, ebből legalább 49 foglalkozik a politikai közélet megújításának kérdéseivel.
Az MSZP frakciója hétfőn benyújtotta a parlament elé öt törvényből álló „tisztasági csomagját”. Eszerint kamatostul kéne visszafizetnie a pályázott pénzt annak, aki csal, a képviselőknek is kéne számlát hozniuk költéseikről, a fizetésen felüli juttatásokat le kéne adózniuk, a kampányfinanszírozást megszegő pártot pedig akár be is csukhatnák.
Megszüntették a műszaki hibát a Szilágyi Erzsébet fasorban, a Nyúl utcánál, így újra közlekednek a villamosok a Moszkva tér és Budagyöngye között hétfőn délután - közölte a BKV Zrt.
Az elsődleges információk szerint vágánytörés miatt nem közlekednek az 56-os, az 59-es és a 18-as villamosok Budapesten a Moszkva tér és a Budagyöngye megálló között – közölte a közlekedési társaság.
A Fidesz és a KDNP az Országos Választási Bizottsághoz fordult népszavazási kérdéseinek hitelesítése érdekében, mivel a kormány az ötpárti tárgyalásokat figyelmen kívül hagyva benyújtotta népszavazási kérdéseit. Az MSZP ezzel egy időben az Országgyűlés elé is beterjesztette öt törvényből álló csomagját.
Az SZDSZ arra kéri a szocialistákat, vonják vissza az Országgyűlésnek a nap folyamán benyújtott törvényjavaslataikat; a liberális párt koalíciós egyeztetést tart célszerűnek a közélet tisztaságát célzó törvénycsomagról. A liberálisok szerint nincs koalíciós válság, bár a helyzet súlyos.
Az otthon szülés jogi és etikai feltételrendszerének, valamint szakmai minimumkövetelményeinek kidolgozását kéri a jogalkotótól és a szakmától Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A szaktárca egyetért.
Az ügyészség indítványozta Zuschlag János előzetes letartóztatásának 60 nappal történő meghosszabbítását – közölte Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyészhelyettese. Az indítványról a nyomozási bíró dönt.
Túlnyomóan derült, napos idő várható, csapadék nem lesz, a szél is csak helyenként élénkül meg a Dunántúlon. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12-16 fok között alakul, késő este 2, 7 fok valószínű. Szervezetünket melegfronti hatás kínozza.
Az MSZP-frakció hétfőn nyújtja be az Országgyűlésnek a politika megtisztulását célzó javaslatait, és ezzel egy időben ezekről népszavazást kezdeményez. Ha az öt parlamenti párt meg tud állapodni, akkor a népszavazási kezdeményezésüket visszavonják.
Teljesen alaptalanok a Fidesz vádjai – állítja a Népszabadságnak adott interjújában Veres János. A pénzügyminiszter szerint nincs olyan körülmény, ami indokolná, hogy lemondjon.
A Marketing Centrum október eleji felmérése során a Zuschlag-ügyet említették a legtöbben az elmúlt hónap legfontosabb belpolitikai eseményeként. Ez azonban csak alig észlelhetően hatott a pártok támogatottságára, mivel a Fidesz így is jelentős előnnyel vezet.
A következő években 22 milliárd forintos programot kíván megvalósítani a fővárosi önkormányzat, amelynek eredményeként jelentősen csökkenhetne a távfűtés ára, ez a program minden városban, ahol van távfűtés, alkalmazható - mondta Demszky Gábor szabad demokrata főpolgármester vasárnap Budapesten. Közlése szerint a főváros vállalta, hogy 2008-ban nem emeli a távfűtés alapdíját.
Az SZDSZ országgyűlési képviselői nem fogják aláírni a kormányfő, illetve az MSZP-frakció népszavazási kezdeményezését, és az SZDSZ-frakció nem voksol a népszavazás megtartására - jelentette be Kóka János, a szabad demokraták elnöke a párt Országos Tanácsának (OT) vasárnapi budapesti ülése után.
Öngyilkosságot követett el egy fiatalkorú elítélt a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási (bv) Intézetében - közölte Csere László, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka.
Olaszliszkán az egy évvel ezelőtt a településen meggyilkolt Szögi Lajos tiszavasvári tanárra emlékeztek vasárnap, a rendőrség fokozott ellenőrzést tartott mind a községben, mind pedig az odavezető utakon, rendzavarás nem történt.
A Fidesz ismételten felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy ha komolyan gondolja a közélet megtisztításáért tett lépéseit, váljon meg pénzügyminiszterétől - mondta Balsai István vasárnap Budapesten.