Belföld

A kulisszák mögött már gőzerővel folyik az egyeztetés a következő köztársasági elnök személyével kapcsolatban, ám most egy neves jobb- és baloldali személyiségeket egyaránt tagjai közt tudó értelmiségi kör nyilvánosan tette le voksát Sólyom László mellett.
2005. 02. 24. 09:10
A kiskereskedelmi eladások volumene 2004 decemberében 2,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. Leginkább a csomagküldő szolgálatok lehetnek elégedettek, forgalmuk 36,9 százalékkal nőtt decemberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2005. 02. 24. 09:09
A kormány támogatja Németh Imre minisztert - erősítette meg Gyurcsány Ferenc kormányfő, aki csütörtöki rádióinterjújában hangsúlyozta, el kell kerülni minden olyan lépést, ami azt mutatná, hogy a kormány és a gazdák közötti vita politikai küzdelem és nem szakmai kérdés.
2005. 02. 24. 08:32
Hármas találkozó lesz csütörtökön Pozsonyban, ahol Bush Vlagyimir Putyinnal , Ivan Gasparovic szlovák államfővel és Mikulás Dzurinda kormányfővel tárgyal. A csúcs feszültnek ígérkezik, miután Bush korábban jelezte, hogy demokráciából leckét készül adni Putyinnak.
2005. 02. 24. 07:57
Az FVM államtitkára és a Magosz elnöke a Magyar Televízió Napkelte című műsorának stúdiójában végre egy asztalhoz ült. A műsorban Jakab István Magosz elnök elmondta újabb 300 traktoros gazda jelezte, hogy elindul a főváros felé.
2005. 02. 24. 07:30
•A három cég egyedi erősségeinek egyesítésével arra számítanak, hogy a szinergiával létrejövő cég jelentősen megnövelheti törzskönyvezett generikus készítményeinek számát, ugyanis a tranzakcióval az ügylet zárása utáni három éven belül évi 200 millió dollár megtakarítás várható. A megtakarítás pedig forrást szabadít fel a folyamatos innovációhoz. •A generikus készítmények szélesebb kínálata csökkenti mind a betegek mind az állam
2005. 02. 24. 00:00
2005. február 24., Budapest - A MINOR Csoport 2004-et az előző évhez képest 10%-os nagyságrendű növekedéssel, közel 7 milliárdos árbevétellel zárta. A vállalatcsoporton belül (amely magában foglalja a MINOR Rendszerház Rt.-t, a MINOR Holdingot, a Wattmester Kft.-t, a Smart Card Kft.-t és a Trainer Kft.-t) a MINOR Rendszerház Rt. forgalma közel 10%-ot növekedett. A cég az év végére jelentős emelkedéssel számol az exportbevételeket illetően, valami
2005. 02. 24. 00:00
Február 1-től Tarján Gábor a Flag Informatikai Rt. információbiztonsági üzletágának igazgatója. Tarján Gábor (42), az MBA és CMC (Certified Management Consultant – hites vezetési tanácsadó) minősítéssel rendelkező szakember 1986-ban okleveles szervező-vegyészmérnökként végzett a Veszprémi Vegyipari Egyetemen, majd 1992-ben mérnök közgazdászként a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen.
2005. 02. 24. 00:00
A Dunán átlagos, a Tiszán átlag feletti az esély jelentősebb árhullámra - közölte szerdán a kormányszóvivő. A Tisza vízgyűjtőterületén a sokéves adatokhoz képest 70 százalékkal több a vízmennyiség.
2005. 02. 23. 17:43
Egy alkatrészgyártó üzemet és egy hajtóműgyárat adott el az amerikai Boeing cég egy kanadai befektetőnek, illetve az United Technologies amerikai cégnek összesen közel kétmilliárd dollárért.
2005. 02. 23. 17:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 184,63 pontos csökkenéssel 17 568,92 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 1,04 százalékos csökkenés. A Mol-papírok ára ennek ellenére jelentős forgalom mellett a 15 180 forintos történelmi csúcsértéken is járt.
2005. 02. 23. 16:46
A BA Rt. megküldte a tulajdonos Állami Privatizációs Rt.-nek a tervezett cargo beruházással kapcsolatos dokumentumokat. A társaság közleménye szerint jogszerűen kötött szerződést a fejlesztési terület megszerzésére.
2005. 02. 23. 16:31
Lefolytatták az Európai Unió úgynevezett áfa-bizottságában a Magyarország kérte konzultációt az eváról, és ennek nyomán a téma lekerült a testület napirendjéről - értesült az MTI szerdán brüsszeli magyar forrásból.
2005. 02. 23. 16:29
A cégek már nem halmozzák el igazgatósági és felügyelőbizottsági tagsággal az aktív honatyákat, önkormányzati tisztséget szerezni jobban megéri – számolgatta a politikusok javadalmazását a Figyelő legújabb száma.
2005. 02. 23. 15:00
Olvasói sztorik