Belföld

Gyurcsány Ferenc szerint nincs olyan forgatókönyv, hogy ő maradjon a miniszterelnök; a kormányfő vasárnap úgy nyilatkozott: biztos benne, hogy találnak megfelelő személyt a posztjára.
2009. 03. 22. 17:52
A Fidesz semmiféle tárgyalásba nem bocsátkozik egy új kormányról, hanem hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek a parlament feloszlatására vonatkozó javaslatát.
2009. 03. 22. 17:09
Az MSZP nyitott, nemzeti kormányt szeretne alakítani, amelynek az a célja, hogy a gazdasági világválság közepette olyan intézkedéseket hozzon, amelyek csökkentik a recesszió hatásait, mérséklik a szociális és foglalkoztatási feszültségeket, valamint segítenek, hogy mielőbb magára találjon a gazdaság - közölte Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökségének vasárnapi budapesti ülése után. Konkrét jelöltekről nem beszélt a kormányfő.
2009. 03. 22. 14:52
Bokros nem vesz részt az MSZP hatalmi játékában - üzente meg a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere a sajtón keresztül a szocialista pártnak, és a világnak.
2009. 03. 22. 14:22
Egyelőre bizonytalan, kivel és kiről tárgyalnak majd a parlamenti pártok Gyurcsány bejelentése nyomán. Az SZDSZ-nek vannak jelöltjei, az MDF szerint a kormány inkább a liberálisokat részesíti előnyben velük szemben. Szakértőnk szerint utódja kiválasztását Gyurcsány a kezében tartja, és az is lehet, hogy egyszer még visszatér.
2009. 03. 22. 14:05
Gyurcsány Ferenc szombati bejelentése máris elindította a találgatásokat: új kormány, esetleg koalíció vagy előrehozott választások jönnek-e ezután? A pártok reagáltak, és lehetséges utódjelölteket is felvetett a sajtó. Az FN segít eligazodni, milyen forgatókönyvek lehetségesek!
2009. 03. 22. 13:30
Az SZDSZ nem törekszik koalícióra, de hajlandó egy jó reformprogramot képviselő miniszterelnök-jelölt mellé állni - derült ki Fodor Gábor vasárnap reggeli nyilatkozatából. Herényi Károly szerint a régi koalíció fog valamilyen formában visszaállni, vagy Gyurcsány Ferenc marad a miniszterelnök.
2009. 03. 22. 10:00
Rövid koalíciós tárgyalások után új koalíciós kormány születhet, az új miniszterelnököt pedig három párt adhatja - mondta Baja Ferenc, az MSZP szocialista platformjának elnöke. A politikus szerint az új kormánynak Bokros Lajos is tagja lehet.
2009. 03. 21. 21:16
Maga ellen kért bizalmatlansági szavazással távozna a miniszterelnöki posztról Gyurcsány Ferenc, hogy új kormány vigye tovább a válságkezelést. A Fidesznek ez kevés, új választást követelnek. Bokros ajánlkozik kormányfőnek, de a szocialisták nem kérnek belőle. Fodor örül, az elemzők szkeptikusak.
2009. 03. 21. 17:40
A Fidesz nem kezd tárgyalásba semmilyen új kormány alakításáról sem. A Fidesz hétfőn kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását - álla Fidesz elnökségének közleményében.
2009. 03. 21. 15:59
Az SZDSZ helyesnek tartja a miniszterelnök döntését, hogy egy új kormányfő személyéről, új kormányprogramról és új kormányról kezdődjenek tárgyalások - mondta Fodor Gábor.
2009. 03. 21. 14:39
Gyurcsány Ferenc lemond kormányfői posztjáról, hogy egy más kormány, más kormányfővel folytathassa a válságkezelést - hangzott el az MSZP tisztújító kongresszusán. Gyurcsány beszélt saját felelősségéről, ezért bizalmatlansági szavazást kér maga ellen a parlamentben.
2009. 03. 21. 14:26
Kételkedő hangot ütöttek meg Gyurcsány bejelentésével kapcsolatban az elemzők. A Political Capital a volt MSZP-SZDSZ koalíció fetámasztását vízionálja. A Nézőpont Intézet pedig egyenesen megkérdőjelezi Gyurcsány távozási szándékát.
2009. 03. 21. 13:45
A párton belüli és a párton kívüli miniszterelnök-jelöltre is van forgatókönyve az MSZP-nek - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője.
2009. 03. 21. 13:09
Olvasói sztorik