Cáfolta a Fidesz elnöke azt a csütörtöki sajtóértesülést, amely szerint a párt január 4-én kezdené hivatalos választási kampányát. Orbán Viktor szerint március 15. előtt nem indokolt a kampány megkezdése.
Felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a tavaly nitrátos kútvíztől meghalt lothárdi csecsemő két hozzátartozóját a Baranya Megyei Bíróság csütörtökön, nem jogerős határozatában.
Ki kell állni az emberi jogok mellett, mert az utóbbi évtizedekben nem javult számottevően a helyzet ezen a téren - mondta Elie Wiesel, Nobel-békedíjas író az első hivatalos magyarországi látogatása alkalmával tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Egy rendezvény megtartásának megtiltásakor a rendőrség nem vizsgálhatja a rendezvény megtartásához kapcsolódó társadalmi érdeket és nem minősítheti a szervezőt Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának állásfoglalása szerint.
Pofon vágta a mentőápolót egy feltehetően ittas férfi Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a mentős megsérült, az agresszív beteg ellen büntetőeljárást kezdeményeztek.
Újabb iskolai oltási kampányt javasolt közös, az általános és középiskolai igazgatóknak címzett levelében Székely Tamás egészségügyi miniszter és Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
Orbán Viktort a negyedik legtöbb szavazattal újra megválasztották az Európai Néppárt alelnökének - tájékoztatott Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője.
Újrakezdik Kulcsár Attila perét. Az ügyészségi indítvány szerint az elsőfokú ítéletben rögzített tényállás oly mértékben felderítetlen, hogy az a másodfokú eljárásban már nem korrigálható. A tárgyalás közel négy éve tart, ám nem ez lesz az első eset, hogy a nulláról újrakezdik: Tocsik és Stadler esetében is ez történt.
Jövő héten tartja utolsó idei ülését a parlament; hétfőn leteszi miniszteri esküjét Forgács Imre, aki az igazságügyi és rendészeti tárca élén váltja a leköszönt Draskovics Tibort.
Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Bíróság Yurij Baltaytis professzort és asszisztensét, akik a gyanú szerint társaikkal együtt tiltott őssejtkezeléseket végeztek Magyarországon.
A Gyárfás Tamás nevével fémjelzett St. Plus Kft., valamint Török Gábor politológus cége, a Vision Consulting is szerepel azon a listán, amelyet feljelentés kíséretében a BKV elküldött a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, mert bűncselekmény gyanúja merült fel a szerződéseikkel kapcsolatban – tudta meg az Index.
Egy férfi a helyszínen életét vesztette, amikor két személyautó eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött Fót és Csomád között csütörtök reggel - tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Akár áprilisra is csúszhat a döntés arról, melyik cég sugározhat adást az egyetlen ki nem osztott fővárosi frekvencián - állítják médiahatósági források.
Matolcsy György volt fideszes gazdasági miniszter szerint új költségvetés, új adórendszer és új foglalkoztatáspolitika lép hatályba július 1-jétől, ha a Fidesz alakít kormányt 2010-ben.
Novemberben a szocialisták elemelkedtek a mélypontról, most december elején valamelyest tovább javult a helyzetük, jelenleg a választókorú népesség 14 százaléka támogatja őket – írja a Népszabadság.
A jelenlegi szocialista frakció nagyjából nyolcvan tagja cserélődhet vagy eshet ki a választási eredmények függvényében a jövő évi országgyűlési választások után.
A szlovák kormányfő szerint Magyarország és Bulgária megszegte korábbi ígéretét, mert nem támogatta, hogy Szlovákiában legyen az Európai Energiaszabályozói Együttműködési Ügynökség (ACER) székhelye.
Az ORTT-döntése kapcsán Magyarországot közvetve elítélő amerikai kongresszusi határozat félreértésen alapul, a képviselőket rosszul tájékoztatták - mondta Dennis Kucinich ohiói képviselő.