Belföld

A sztrájkbizottság szerint csak felfüggesztették a sztrájkot, beszüntetni majd akkor fogják, ha a BKV összes, 26 szakszervezetével aláírták a 2010-től érvényes kollektív szerződést. A múlt héten sztrájkolóknak megfelelne a közlekedési vállalat új ajánlata, azoknak viszont, akik a korábbit már aláírták, nem.
2010. 01. 18. 15:30
Pénteken az egyéni jelöltek plakátjainak bemutatásával megkezdődött az MSZP kampánya. Információink szerint három részből fog állni és Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is fontos szerepet kap majd. A jelölteknek idén kevesebb beleszólásuk volt a kampányba, mint négy éve. Az MSZP április 11-gyel számol, de lehet, 25-e lesz belőle.
2010. 01. 18. 14:57
Január 18-án reggel újraindult a Bumeráng. A Bochkor Gábor és Boros Lajos nevével fémjelzett reggeli műsor közel két hónap kihagyás után került ismét adásba a Sláger rádió frekvenciáját megöröklő NeoFM-en.
2010. 01. 18. 14:46
Számos újdonságot hozott a BKV-sztrájk. Megjelent a nyomtatható járattábla, felmerült a gyalogosbérlet és a járdamatrica bevezetése, újra dúdoltuk Rihanna Shut up and drive (Kuss és vezess!) című számát, sőt ismét felbukkant Vágási Feri. Sztrájkemlékek a Twitterről, a Facebookról és az fn.hu blogjairól.
2010. 01. 18. 14:22
Az önkormányzat vezetése azt kérte a korábban nem sztrájkoló munkavállalókat képviselő 12 szakszervezettől, hogy fogadják el ők is a 14 sztrájkoló szakszervezet által vasárnap este jóváhagyott kollektív szerződést - derül ki a főpolgármesteri hivatal közleményéből.
2010. 01. 18. 13:16
Az MDF csak olyan szervezetekkel és pártokkal kíván együttműködni, amelyek felsorakoznak Bokros Lajos mögé, és maradéktalanul elfogadják őt - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke hétfőn.
2010. 01. 18. 11:47
Hunvald György, korrupció miatt csaknem egy éve előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi szocialista polgármestert újabb sokmilliós fiktív tanácsadói szerződések miatt gyanúsította meg az ügyészség.
2010. 01. 18. 10:57
Az államtitokra hivatkozva a vallomást megtagadó Lusztig Péter tanúnak nem kell vallomást tenni a közte és Zuschlag János között, 2007-ben lehallgatott és a bíróság előtt lejátszott telefonbeszélgetésekkel kapcsolatban, mert nem kapott felmentést az állam- és szolgálati titok alól.
2010. 01. 18. 10:37
A nappali műszakban 82 szóró munkagép és 570 ember takarítja a havat a fővárosban hétfőn a fő- és közösségi közlekedési útvonalakról, közjárdákról, közlépcsőkről és a gyalogátkelőhelyek környékéről. Ám még több hómunkásra lenne szükség.
2010. 01. 18. 10:20
Nem született megállapodás a kollektív szerződésről (ksz) a BKV menedzsmentje és a 26 szakszervezet között a hétfő hajnalig tartó tárgyalásokon - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke.
2010. 01. 18. 09:53
Három autó ütközött össze Dunakeszi-alsón, a lóversenypálya közelében hétfő reggel, ketten könnyebben megsérültek. A teljes útzár miatt hatalmas a torlódás.
2010. 01. 18. 08:46
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) a BKV-bérletek érvényességének meghosszabbítását, a februártól esedékes tarifaemelés visszavonását és a sztrájktörvény módosítását javasolja.
2010. 01. 18. 08:37
Semjén Zsolt reális ambíciónak tarja, hogy a Fidesz-KDNP frakciószövetség mind a 176 egyéni körzetben nyerjen, s "nagy áldásnak" tartaná az ország szempontjából, ha megszereznék a kétharmados többséget.
2010. 01. 18. 08:29
A vasárnap délután kezdődött havazás miatt a Dunántúlon latyakos, vizes az útburkolat, több helyen elakadt kamionok nehezítik a haladást; Budapesten főként a budai oldalon és a külső kerületekben havasak az utak.
2010. 01. 18. 08:01
Kevés hatása van a pártok választás előtti mozgósításának: a négy évvel ezelőttihez képest sokkal mérsékeltebb a választók részvételi szándéka, akkor 54, most 43 százalék ígéri biztosra a részvételét az országgyűlési választásokon - írta a hétfői Népszabadság a Szonda Ipsos piackutató felmérése alapján.
2010. 01. 18. 07:14
Olvasói sztorik