Elszabadult klórgáz miatt kellett kiüríteni egy iskolát és a hozzá tartozó uszodát Budapesten csütörtökön; 23 gyerek és 6 felnőttet szállítottak kórházba, közülük nyolcan súlyosan megsérültek.
Belső vizsgálatot rendelt el a budapesti rendőrfőkapitány Magyar Róbert, a "fekete sereg" nevű bűnszervezet vezetőjének házi őrizetből történő megszökése miatt.
Elfogta a rendőrség azt a budapesti férfit, aki a gyanú szerint tavaly januárban túszt ejtett, majd több millió forinttal sikeresen elmenekült az Erste Bank Flórián téri fiókjából - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya.
Fegyelmi eljárást kezdeményez Alföldi Attila százados, a miskolci katasztrófavédelmi igazgatóság parancsnoka ellen a miskolci közgyűlés - mondta Káli Sándor, Miskolc polgármestere a városi önkormányzat rendkívüli, zárt ülését követő sajtótájékoztatóján.
Befektetők és topmenedzserek előtt mutathatják be a vállalkozó kedvű feltalálók, cégek technológiai és internetes projektjeiket márciusban a Startupversenyen, az V. Web 2.0 Symposium-Barcamp Budapest konferencián. A versenyzőknek egyenként tíz percük lesz, hogy meggyőzzék a szakmai zsűrit arról, hogy melyikük érdemli meg az értékes nyereményeket.
Pénzért adná meg csak az engedélyt az V. kerület a Kossuth téri mélygarázs és a Parlament látogatóközpontjának megépítésére. A Népszabadság információi szerint a kerület fapótlás címén több mint 175 millió forintot kérne a passzus kiadásáért.
A Kulcsár Attilát rács mögé juttató, majd pár száz forintos ajándékok elfogadásáért megvádolt egykori rendőr alezredes máig nem tudja a választ a miértekre, bár az ellene indított eljárások során eddig öt felmentő ítélet született. Molnár Csaba ma nem menne vissza rendőrnek, szerinte a szervezet bizonytalan, néhány ügyben esetenként olyan, mintha „castingolná” a gyanúsítottakat. Interjú.
Jelentősen lelassult a közlekedés a havazás miatt csütörtök reggel; a munkagépek folyamatosan tisztítják az utakat, a csapadékos helyeken a fő- és mellékutak mindenütt havasak, latyakosak - közölte az Útinform.
Vasfüggönnyel választotta szét a politika a társadalmat, legalább a nagy ügyekben kiegyezés kellene - mondta a Heti Válasznak Bajnai Gordon miniszterelnök, aki szerint az "aktuális válságnak" 2011 elejére vége lehet Magyarországon.
Az MTV-ért és a közszolgálatiságért szervezett demonstrációt ma délutánra a köztelevízió sztrájkbizottsága a Magyar Rádió márványtermébe - számol be mai számában a Népszabadság.
A lap információi szerint az MTV leépítése során akár négyszáz dolgozót is elküldhetnek az intézményből.
Álruhát viselnek, jobboldalinak, sőt nemzeti radikálisnak adják ki magukat az MSZP internetkommandójának tagjai, akik máris megkapták az ifjú szocialisták kampányközpontjából az első utasításokat - írta a csütörtöki Magyar Hírlap. Az erről szóló e-mailt szintén közlő Blikknek a Societas elnöke azt mondta, hamis a levél.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. nyolcvan munkagéppel egész éjjel takarította Budapest fő- és közösségi közlekedési útvonalait - közölte Horváth László helyettes szóvivő.
Négy utas súlyosan, heten könnyebben sérültek abban a balesetben, amelyben egy román busz árokba csúszott Csongrád megyében. A sofőr ellen eljárás indult.
Az elmúlt évtizedek legsikeresebb évét tudhatja maga mögött a budapesti cigányság a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) elnöke szerint. Megvalósultak ugyanis azok az intézkedések, amelyek pozitívan befolyásolják a legnagyobb lélekszámú magyarországi kisebbség életét.
Az MDF budapesti választmánya szerdán este egyhangú szavazással megszavazta azt, hogy az MDF kész együttműködni az SZDSZ fővárosi választmányával - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerdán este, a több mint háromórás ülés után.
Honlapján tette közzé éves beszámolóját a Jobbik, amely szerint a párt 2004 és 2008 között évente 655 ezer és 3,2 millió forint közötti összegből gazdálkodott.
Házkutatást tartottak szerdán az ügyészek Budapesten, a VIII. kerületi rendőrkapitányság épületében - erősítette meg az TV2 Tények információját a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Visszaállítja a háziorvosok finanszírozását az Egészségügyi Minisztérium: februártól ismét 163 forint lesz az orvosok kártyapénze - mondta Székely Tamás tárcavezető.
Tűz ütött ki a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház I. számú belgyógyászati osztályán szerdán kora délután. A tűzben egy ember súlyosan megsérült - tájékoztatta a kórház kommunikációs vezetője.
Február 4-ig lesznek nyitva az oltópontok, ahol térítés ellenében lehet az új típusú influenzavírus elleni oltóanyaghoz hozzájutni - jelentette be Székely Tamás egészségügyi miniszter.