Belföld

A korábbi és jelenlegi köztársasági elnököket és kormányfőket, jegybankelnököket, az MTA elnökeit, az OÉT képviselőit és az önkormányzati szövetség vezetőit tömörítő 40-50 fős nemzeti csúcs testületétől azt várja a kormányfő, hogy a lehetőség szerint pár hónap alatt jusson el egy átfogó társadalmi-gazdasági megállapodás, a nemzeti felemelkedés programjának megalkotásáig.
2008. 10. 12. 13:09
Európa-szerte a romák a leghátrányosabb helyzetű kisebbség, miközben integrációjukra eurószázmilliókat költöttek a tagországok. A maroknyi sikertörténet azonban bizonyítja, hogy van kiút - olvasható a Figyelő legfrissebb számában
2008. 10. 12. 12:00
Almássy Kornél szerint az MDF-ben meg kellene ismételni a tisztújítást, ha ez megtörténne, és lenne teljes megújulás a párt belső életében, akkor megfontolná azt a lehetőséget, hogy visszatérjen az MDF parlamenti frakciójába. A politikus képtelenségnek tartja, hogy visszaadja listán szerzett parlamenti mandátumát.
2008. 10. 11. 16:48
Nem döntött újabb érdekérvényesítési akcióról a Magyar Orvosi Kamara (MOK) az alapellátó orvos és fogorvos tagjainak szombati nagygyűlésén, amelyen mindössze kétszázan jelentek meg a tízezer meghívottból. Székely Tamás szerint az új gazdasági helyzet miatt nem aktuális most egy orvosi bérfelzárkóztatási programról beszélni.
2008. 10. 11. 16:24
Gyurcsány Ferenc - a jegybankelnökkel egyeztetve - 12 pontos intézkedéscsomagot javasolt az ellenzéki pártoknak a pénzügyi válság miatt.
2008. 10. 11. 16:21
Tízéves a veresegyházi medvemenhely, de lakói nem csak a jeles évforduló alkalmából sütiznek. Még egy ok az ünneplésre, hogy a medvék kifutója idén jelentős fejlesztéseken ment át, és a jövőben kétszeresére bővül.
2008. 10. 11. 16:00
Az SZDSZ kiindulási pontnak és tárgyalási alapnak tartja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 12 pontos gazdasági javaslatát, de nem tekinti elegendőnek, ezeknél jóval határozottabb lépéseket vár el a kisebbségi kormánytól - mondta Fodor Gábor pártelnök a Liberális Gazdasági Kabinet szombati budapesti ülése után a Kóka János frakcióvezetővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
2008. 10. 11. 14:18
Bács-Kiskun megye két településén, Szankon és Soltvadkerten is megpróbáltak szombat hajnalban egy-egy bankjegykiadó automatát kifosztani, de nem tudták kinyitni azokat; a rendőrség gyanúja szerint azonosak az elkövetők - közölte a rendőrség.
2008. 10. 11. 13:35
Gyurcsány Ferenc a kormány nevében nemzeti csúcsértekezlet összehívását kezdeményezte szombaton az MSZP rendkívüli kongresszusán Budapesten. Veres szerint az ország érdeke, hogy most nem csökkentenek adót. Elfogadták a 12 pontos tervet.
2008. 10. 11. 13:00
Az MDF országos választmánya levette a szombati ülése napirendjéről Almássy Kornél kizárásának ügyét - közölte Katona Kálmán, a választmány jelenlegi elnöke. Herényi feladatot kapott.
2008. 10. 11. 11:40
A szlovák külügyi szóvivő szerint a magyar külügyminiszter a napokban nem kap "hivatalos diplomáciai postát" Pozsonyból a budapesti szlovák nagykövettel ismertetett magyar diplomáciai felvetésekre - értesült róla szombaton a szlovák külügyi szóvivőtől a pozsonyi Pravda.
2008. 10. 11. 10:26
A ködös reggel után csapadékmentes hétvége várható. A szél gyenge lesz, vasárnap is húsz fok fölé kúszhat a hőmérő higanyszála.
2008. 10. 11. 08:33
Gyurcsány Ferenc szerint ma sokkal jobbak a tárgyalás és a megegyezés feltételei és lehetősége az SZDSZ-szel, mint pár héttel ezelőtt. Az MSZP elnöke pártja kongresszusa előtt a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta, a korábbinál nagyobb esélyt lát arra, hogy a költségvetéshez megszerezzék a liberálisok támogatását.
2008. 10. 11. 08:16
Roszik Gábor evangélikus lelkész, az MDF volt országgyűlési képviselője visszalépett a pártba, amelytől 1995-ben vált meg más irányú elfoglaltsága, valamint amiatt, hogy nem értett egyet a demokrata fórum akkori politikájával. Erről az érintett közleményben tájékoztatott.
2008. 10. 11. 08:14
Az SZDSZ frakcióvezetője sajnálja, hogy az MDF szavazóit nem képviselheti a továbbiakban önálló frakció – derült ki a politikus közleményéből.
2008. 10. 10. 15:47
Olvasói sztorik