Belföld
Élő
De ezek szerint a Dohány utcától az Alkotmány utcáig ér az embertömeg, ami még több is lehet, mint húszezer ember
2018. 04. 21. 19:05
Élő
Az Együtt – és annak egyik politikusa – a mostani demonstráción is folytatja a pénzgyűjtést, hogy vissza tudják fizetni a
2018. 04. 21. 18:56
Élő
ahol többezer ember várja a menetet, ami így jelentősen megnövekedik
2018. 04. 21. 18:55
Élő
A tömeg elején folyamatosan csatlakoznak a sorhoz
2018. 04. 21. 18:55
Élő
Eddig ez egy Budapest Parádé kevesebb droggal, kamionnal és fideszessel
2018. 04. 21. 18:33
Élő
először a tüntetésen, de gyorsan el is halkult
2018. 04. 21. 18:33
Élő
Ilyen táblákkal és zászlókkal vonulnak
2018. 04. 21. 18:31
Élő
és kétcsillió DK-s lufi a menetben
2018. 04. 21. 18:26
Élő
Csak Wellhello szól a menetet vezető kocsiból. Nyilván Fluor sorosozása és az azt követő cenzúra miatt
2018. 04. 21. 18:24
Élő
Közben megérkezett Márki-Zay Péter is, aki később beszédet mond – a tömeg vége felé áll, sokan fotózzák
2018. 04. 21. 18:19
Élő
De most elindult a menet
2018. 04. 21. 18:16
Élő
Egyelőre a legelején is szellősek a sorok, sokkal, sokkal kisebbnek tűnik a tömeg, mint a múlt héten. A szervezők ugyanakkor a mikrofonba azt mondták
2018. 04. 21. 18:12
Élő
Legalábbis ezt ígéri egy, a tüntetésen osztogatott aprócska szórólap, amelyen az ezazigazsag.hu nevű honlapra mutató QR-kód szerepel
2018. 04. 21. 18:06
Élő
A tüntetők elkezdtek felsorakozni az Alkotmány utca végén, ám a rendezők egyike azt mondta, a vonulás csak negyed 7, fél 7 körül fog indulni, mert
2018. 04. 21. 18:00
Élő
Már brandelt pólói is vannak a Mi vagyunk a többség csoportnak
2018. 04. 21. 17:47
Élő
Egy héttel a múlt szombati tüntetés után újabb demonstrációt szerveztek a Kossuth térre. Ezúttal a tömeg a tértől a Szabad Sajtó útjára vonul. A tervek szerint csak egy politikus szólal fel: Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.
2018. 04. 21. 17:23
- 00:00 5 ok, amiért a trappista jó választás
- 00:00 Korunk legújabb ingatlanvásárlási tényezője: az idő
- 23:25 Oscar-díj 2026 – kövesse velünk percről percre az idei gálát
- 21:28 Vádat emeltek a Karcagon élő német nő ellen, aki megfojtotta a saját gyermekét
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 15.
- 20:17 Egy légitársaság örökre kitilthatja járatairól azokat, akik nem hajlandók fejhallgatót használni
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 19:25 Nemcsak új terminál, de számos más fejlesztés is vár a budapesti reptérre
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 19:08 Kicsit hűvösebb idő lesz jövő héten, elkél majd az esernyő is
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 18:21 Tűzzel játszik Japán új miniszterelnöke, amikor elődje gazdaságpolitikájának folytatását ígéri
- 18:04 Jön a drámai hajrá a kosárlabda-vb selejtezőjén, Japán borította a papírformát
- 15:12 Így nézett ki az idei Békemenet – fotókon a legizgalmasabb pillanatok
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 15:43 Nagyon magasra tette a választási lécet Orbán Viktor
- 16:00 Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 12:50 Zelenszkij: Kész vagyok bármilyen vezetővel együtt dolgozni Magyarországon, aki nem Putyin szövetségese
- 11:14 Kijev tájékoztatást adott a Barátság vezetékről, de Orbánék küldöttsége helyett csak a magyar nagykövet lehetett ott
- 14:22 Politico: Generációs törésvonal dönthet a magyar választáson
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
