Belföld

Egyre népszerűbb a budapestiek körében a főváros új társadalmi együttműködési programja, a minden évben egymilliárd forintos kerettel induló közösségi költségvetés. 2022-ben már közel 22 ezren szavaztak a lakosság által beadott fejlesztési ötletekre, miközben egyre nagyobb civil aktivitást és közösségi médiakampányokat láthattunk a szavazatokért folytatott versenyben. A tét valóban nagy, ugyanis a nyertes ötleteket a Fővárosi Önkormányzat megvalósítja.
Élő
Több szakszervezet közösen lépett a színpadra, Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete beszédében európai értéknek nevezte a sztrájkjogot, majd többek között azt mondta, az, hogy a diákok ennyi ideje kiállnak, igazolja, hogy a pedagógusok jól végezték munkájukat.
2022. 10. 23. 19:00
Élő
Felszólaltak a Fridays for Future aktivistái is, majd Zeller Judit, a TASZ jogásza is, aki többek közt arról beszélt, hogy egyre többen ismerik fel az országban, hogy tanár nélkül nincs oktatás, oktatás nélkül pedig nincs jövő.
2022. 10. 23. 18:46
Olvasói sztorik