Belföld

[FN, MTI] Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) pénteken bejelentette, hogy 60 millió euró hitelt nyújt Belgrád városának a helyi közlekedés, a vízművek és a távfűtés fejlesztésére. Ez az első nagyobb kölcsön, amelyet Jugoszlávia azóta kap, hogy az év elején csatlakozott az EBRD-hez. A 60 millió dolláros hitelből 20 millió dollár értékben, nemzetközi pályázat keretében városi buszokat vásárolnak. További 20 millió dollárt költenek eg
2001. 07. 27. 15:08
[FN, MTI] A második negyedévben 0,7 százalékos volt az Egyesült Államokban a hazai össztermék növekedési üteme , és ezzel elmaradt az elemzői várakozásoktól. Az elemzői konszenzus 1,2 százalékot, az előző negyedévivel megegyezőt jelzett.
2001. 07. 27. 15:01
[FN, MTI] Az Eurostat első becslései szerint az idén májusban az eurózóna kereskedelmi mérlegtöbblete 1,7 milliárd euró volt a világ más országaival folytatott kereskedelemben. A tavalyi év ötödik hónapjában egymilliárd eurós többlet mutatkozott, míg az idei év áprilisában - a kiigazított adatok szerint - 0,6 milliárd eurós hiányt regisztráltak. Az idei év első öt hónapjának egészét tekintve az övezetben 2,9 milliárd eurós kereskedelmi deficit
2001. 07. 27. 14:57
[FN, MTI] A lengyel gazdasági minisztérium előzetes becslése szerint a lengyel GDP az első félévben 1,9 százalékkal nőtt , szemben a 2000 első félévi 5,4 százalékkal. Az első negyedévben 2,3 százalékkal emelkedett a GDP. A pénzügyminisztérium korábbi becslése szerint az év egészében a GDP növekedési üteme 2 százalék lesz, feleannyi mint 2000-ben.
2001. 07. 27. 14:53
[FN] Az év első felében 42,1 milliárd szlovák korona volt Szlovákia kereskedelmi deficitje , 31,4 milliárd koronával haladta meg a tavaly első félévi szintet - jelentette pénteken a pozsonyi statisztikai hivatal adataira hivatkozva a SITA szlovák hírügynökség. Az export 18,9 százalékkal 307,1 milliárd koronára (7,1 milliárd euróra) nőtt, míg az import 29,8 százalékkal 349,2 milliárd koronára (8 milliárd euróra) emelkedett.
2001. 07. 27. 14:50
[FN] Az ÁPV Rt.megszűnéséről és az utódszervezetek létrehozásáról szóló törvénytervezet jelenleg államigazgatási egyeztetésen van - mondta el Kerényi Éva, a privatizációs szervezet kommunikációs igazgatója. Faragó Csaba, a privatizációs szervezet elnök-vezérigazgatója korábban azt mondta: a tervek szerint október végén szűnne meg a privatizációs cég és feladatait három jogutód-szervezet látná el. Az "privatizáció hordalékának" nevezett követelés
2001. 07. 27. 14:27
[FN, MTI] A francia üzleti bizalom júliusban tovább hanyatlott , és 1999 áprilisa óta a legalacsonyabb szintre, 99-re süllyedt a megrendelések és a termelés további csökkenése miatt. Az általános kilátások átfogó mutatója jelentősen csökkent, tükrözve a komoly bizonytalanságot a nemzetközi üzleti klímában - jelentette a francia statisztikai hivatal, az INSEE. Az index csökkenése gyakorlatilag egy éve tart. Az INSEE közlése szerint a 4500 cég adat
2001. 07. 27. 13:27
[FN, MTI] A második negyedévben 0,3 százalékkal nőtt három havi összevetésben a brit hazai össztermék értéke az előző negyedévi fél százalékos ütem után - közölte pénteken előzetes adatokat ismertetve a brit statisztikai hivatal. Az éves GDP-növekmény 2,1 százalékra lassult az előző negyedévben mért 2,7 százalékról. A lassulást mutató adatsor nem érte váratlanul a piacot. A brit gyáriparos szövetség (CBI) éppen a héten szólította fel további 25
2001. 07. 27. 13:20
[Mti-Eco] Az éves vesztesége elérheti az 50,6 milliárd dollárt. A világ legnagyobb száloptikai gyártójának számító kanadai cég az idén összesen 16 ezer fős létszámleépítést kíván végrehajtani. A társaság pesszimista hangvételű közleménye szerint a JDS Uniphase nem lát esélyt az iparág lefelé irányuló trendjének megfordulására.
2001. 07. 27. 12:35
Miközben a vakációzó magyar általános iskolások bicikliznek, amerikai társaik befektetési táborokban sajátítják el a pénzügyek rejtelmeit. A hazai bankok egy része már nálunk is felfedezte a gyerekpiacot.
2001. 07. 27. 12:19
Birdland Golf & Country Club Bükfürdő, Thermál krt. 10. Telefon: 06 (94) 358-060 golfclub@mail.elender.hu Budai Golf Club Budaörs, Thököly u. 1. Telefon: 06 (23) 441-191 A pálya címe: Diósd, Pacsira u. (csak gyakorlópálya!) Telefon: 06(23) 382-775 Hencse National Golf & Country Club Hencse, Kossuth u. 30 Telefon: 06 (82) 481-245 hencsegc@matavnet.hu Kék Duna Golf Club [...]
2001. 07. 27. 12:18
A vállalati szektor háromnegyedének van internet-hozzáférése, ám ugyancsak háromnegyedük sávszélessége nem haladja meg a 64 kbps-t. A "Nagy Testvér figyel" típusú internetkorlátozások már nálunk is elterjedtek - derül ki a Bell Research tanulmányából.
2001. 07. 27. 12:10
[Mti-Eco] A Széchenyi-terv keretein belül 5,7 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg az ipari parkokban és a logisztikai központokban. Az első félévben az ipari parkok és logisztikai központok fejlesztésére kiírt pályázatok keretében 19 projekt 968 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. A támogatás 44 százalékát a Dunától keletre lévő térségben, 31 százalékát a fővárosi agglomerációban, 25 százalékát a Nyugat-Magyarországon
2001. 07. 27. 11:46
[Mti-Eco] Az első félévben 9,7 százalékkal csökkent Japán autóexportja. A csaknem 10 százalékos visszaesésért elsősorban az európai piac beszűkülése a felelős. Európába 22,2 százalékkal, Észak-Amerikába pedig 12,2 százalékkal kevesebb gépkocsit szállítottak.
2001. 07. 27. 11:00
[Mti-Eco] Az árbevétel negyedével nőtt. A Hugo Boss divatáru konszern árbevétele az év első felében 25 százalékkal 521 millió euróra, adózás utáni eredménye pedig 22 százalékkal 53 millió euróra nőtt az előző év hasonló időszakához képest. A cég az év egészére 1,09 milliárd euró forgalmat prognosztizál, ami 18 százalékos növekedésnek felel meg. Az üzleti eredmény várhatóan
2001. 07. 27. 10:02
[Mti-Eco] A működő vállalkozások száma 2001. első félévében több mint 45 ezerrel gyarapodott. A működő társas és egyéni vállalkozások száma egyaránt 22,5 ezerrel emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2001. 07. 27. 09:18
[Mti-Eco] Májusban 445milliárd forintot tett ki a kiskereskedelmi forgalom értéke. Mindez folyó áron számolva 13 százalékkal, változatlan áron számolva pedig 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján.
2001. 07. 27. 09:02
[FN] Javultak az eladások. A wolfsburgi székhelyű Volkswagen AG második negyedévi eredménye 13 százalékkal javult tavalyhoz képest. Az eladások Nyugat-Európában és Amerikában nőttek leginkább, ami ellensúlyozta a Németországban megmutatkozó keresletcsökkenést. Olvassa el a VW jelentését eredetiben!
2001. 07. 27. 08:56
[Mti-Eco] Veszélyes spekuláció. Két héten belül másodszor minősítette vissza - ezúttal már a spekulációs kategória minősítetten veszélyes "C" tartományába - az argentin szuverén devizaadósságot a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő. A súlyos fizetési válsággal küszködő latin-amerikai ország hosszú futamú szuverén küladósságának osztályzata Caa1-re romlik az eddigi B3-ról. Ugyanerre a szintre rontotta a Moody's az argentin kormány
2001. 07. 27. 08:45
[Népszava] A törlesztőrészlet nagysága riasztja el a családokat. Bár jelentős változásokat vezetett be a kormány a lakástámogatásban, úgy tűnik, továbbra is épp a leginkább rászorultak maradnak állami segítség nélkül. A törlesztőrészletek ugyanis továbbra is aránytalanul magasak a családok teherbírásához képest. Számítások szerint a kölcsönöket a társadalom legfeljebb 10-20 százaléka tudja igénybe venni.
2001. 07. 27. 08:40
[MH] A vezetők sokat, az alkalmazottak keveset keresnek. A brit vállalatvezetőket fizetik messze a legjobban az EU-ban, ugyanakkor a brit feldolgozóiparban az alkalmazottak átlagbére a legalacsonyabb a fejlett ipari térség egészében - áll a Management Today vállalatvezetői szakkiadvány legfrissebb nyilvánosságra hozott felmérésében. Összefoglalója szerint az átlagos brit nagyvállalati vezető évente 509 ezer fontot (210 millió forint) visz haza,
2001. 07. 27. 08:35
[VG] Keletnémet várossal verseng Nyergesújfalu. A DaimlerChrysler a Mitsubishivel közösen ötszáz fős motorgyárat építene 2003-ban. A kelet-németországi Kölleda mellett Nyergesújfalu neve merült fel a zöldmezős beruházás helyszíneként, bár meglehet, a magyar helyszínt csupán nyomásgyakorlásra használják fel. Részletek a Világgazdaságban >>
2001. 07. 27. 08:29
[NSZ] Kiegészíti az államit. Augusztus 1-jétől a felsőfokú oktatásban részt vevő nappali és levelező tagozatosoknak saját féléves diákhitelt kínál az OTP Bank. A hitel összege 50-150 ezer forint között mozoghat, és a visszafizetés után félévente megújítható - jelentette be a pénzintézet tájékoztatóján Lantos Csaba vezérigazgató-helyettes. Elmondta, diákhitelét a bank a mintegy 180 ezer, juniorszámlával rendelkező diáknak ajánlja 14 százalékos ka
2001. 07. 27. 08:24
Olvasói sztorik