Belföld

[FN] Három nagy pénzügyi szervezet is amellett a megoldás mellett döntött, hogy komoly tőkeinjekciót eszközöl a támadás negatív gazdasági hatásainak elkerülésére. Az Európai Központi Bank (ECB) 80 milliárd dollárt pumpál a világgazdaságba, a Bank of Japan pedig majdnem 17 milliárd dollárral egyenértékű jennel dúsítja fel a pénzforgalmat. Így az intézkedések együttesen meghaladják a 80 milliárd dolláros értéket - tájékoztat a Bloomberg.
2001. 09. 12. 13:39
[FN, MTI-Eco] Az amerikai Fed felkérte a világ központi bankjait, hogy igyekezzenek a lehetséges minimumra szorítani a dollárkereskedelmet , elkerülendő a pénzügyi zűrzavar súlyosbodását - közölték a brit központi bankban szerdán. 11 órakor a forint 6,63 százalékon állt a sáv erős oldalán, 53 bázisponttal gyengébb helyzetben, mint kedden késő délután. Hans Eichel német pénzügyminiszter visszautasította az amerikai terrortámadások nyomán született
2001. 09. 12. 12:59
[FN, MTI-Eco] A cseh ellenzéki pártok képviselői szerint vadászgépvásárlás ügyében Prágának nem kellene automatikusan követnie Magyarország példáját , vagyis azt, hogy Budapest a Gripen repülőgépek bérlése mellett döntött. Petr Necas, a Polgári Demokratikus Párt biztonsági szakértője, a képviselőház védelmi bizottságának elnöke meg van győződve arról, hogy a magyar döntés semmi újat nem hozott. A politikus hangoztatta, hogy a cseh döntéskor hossz
2001. 09. 12. 12:44
[FN, MTI-Eco] A stuttgarti DaimlerChrysler AG a New York-i és a washingtoni terrortámadások után bezárta a Chrysler Group Auburn Hills-i főhadiszállását , és amerikai termelőhelyein leállította az autógyártást. A Wall Street Journal jelentése szerint a cég szerdán újra megindítaná a termelést, de ezt a körülmények alakulásától teszik függővé. A vezérigazgató egyelőre nem kívánt nyilatkozni a lehetséges gazdasági kihatásokról, mindössze annyit mon
2001. 09. 12. 12:30
[FN] Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Wim Duisenberg szerint a bank pénzügypolitikája lehetővé teszi a visszatérést a 2 százalék alatti inflációhoz már a jövő év elején . Úgy becsülte, hogy jövőre "korlátozott, szerény" fellendülés is várható az euróövezetben. A bankelnök szerdán arról is tájékoztatta az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottságát, hogy az euróövezet központi bankjának kormányzótanácsa - amely az övezet tizenkét tag
2001. 09. 12. 11:55
[FN] A londoni tőzsde illetékesei bejelentették, hogy a folyamatos kereskedésben magyar idő szerint háromnegyed háromkor egy percre felfüggesztik a kereskedést - jelentette az FT MarketWatch. A Bank of England nyilatkozata szerint a szigetországi pénzintézet szoros kapcsolatban áll az amerikai hatóságokkal, így azonnali és összehangolt lépéseket tehetnek az esetleges pénzpiaci megingások kezelésére.
2001. 09. 12. 11:47
[FN] A Pénzügyminisztérium közleményt adott ki , amelyben arról tájékoztat, hogy a Sopronba szeptember 14-15-re tervezett ötoldalú pénzügyminiszteri és jegybankelnöki találkozót a tragikus amerikai események miatt későbbre halasztják el. Az új időpontot egyelőre nem jelöltek meg.
2001. 09. 12. 11:02
[FN, ECB] Az Európai Központi Bank biztosítja a pénzügyi piacok számára a szükséges likviditást - ez áll az ECB ma délelőtt kiadott sajtóközleményében. Az ECB a mai napon likviditást növelő beavatkozást hajt végre. A bank az elkövetkező napokban is figyeli a likviditást és szükséges esetén újabb lépéseket tesz.
2001. 09. 12. 10:46
[FN, MTI-Eco, AFP] A svájci Swiss Re viszontbiztosítónál közölték, hogy legalább akkora kiadásra számítanak a keddi New York-i katasztrófa miatt, mint amennyibe az 1999. decemberi európai viharok kerültek a cégnek , de a pénzügyi szilárdságuk ettől nem rendül meg. - Ez csak előzetes becslés - idézte a világ második számú viszontbiztosító intézetének közleményét az AFP hírügynökség. A Lothar és a Martin nevű viharok 1,9 milliárd svájci frankba ker
2001. 09. 12. 10:36
(FN) 143 pontos eséssel, jóval 6000 pont alatt nyitott a BUX. 5845 ponton indult a kereskedés a pesti börzén, nagyot esett az Egis (730 forint), a Nabi (250), az OTP (440) és a richter (200). A Matáv papírjaival már 602 forinton kereskednek. Jó jelnek értékelhető azonban, hogy az európai indexek a tegnapi nagy zuhanás után kezdenek magukra találni : 1-3 százalékos emelkedést mutatnak tegnapi záróértékükhöz képest. A megnyugvást az is jelzi, hog
2001. 09. 12. 10:18
[FN, Prim] A közelmúltban bejelentett Hewlett-Packard-Compaq Computer összeolvadás számos drasztikus változást idézett elő a PC iparban . A Lexmark, amelyet sokan máris eltemettek, elképzelhető, hogy a közeljövőben a Dell elsődleges partnere lesz. Michael Dell, a Dell Computer vezérigazgatója hétfőn azt nyilatkozta, hogy a társaság a jövőben nagyobb figyelmet szán a Hewlett-Packard márkájúaktól különböző nyomtatóknak.
2001. 09. 12. 09:50
[FN, MTI-Eco]Az európai tőzsdékhez hasonlóan a budapesti tőzsdén is lesz ma kereskedés - tudatta a sajtó képviselőivel Horváth Zsolt, a BÉT megbízott ügyvezető igazgatója.
2001. 09. 12. 09:37
[FN, MTI-Eco] A Malév keddi torontói és New York-i járata várhatóan szerda délután indul vissza Ferihegyre Torontóból , illetve Ganderből - mondta el az MTI-nek Danks Emese, a Malév Rt. szóvivője szerda reggel. A két gép hajnalban indult volna vissza Budapestre, a repülőtereket azonban szerda reggelig lezárták. A Malév ismételten felhívja a Ferihegyről indulók figyelmét, hogy indulás előtt legkevesebb 3 órával érkezzenek ki a repülőtérre a szigor
2001. 09. 12. 09:11
[FN] A tegnapi tragédia után ma is lefelé nyitottak az európai tőzsdék : a frankfurti DAX 2,1 százalékkal, a londoni FTSE 1,3 százalékkal, a párizsi CAC 4,5 százalékkal kezdte alacsonyabban a kereskedést. Leginkább a légitársaságok és a biztosítók papírjainak árfolyama csökken. A német tőzsdén ma nem kereskednek amerikai értékpapírokkal.
2001. 09. 12. 09:11
[FN] A BRFK megszüntette a nyomozást Schlecht Csaba ellen , akit tizenhárom, a sajtóban Fidesz-közelinek nevezett cégek gyanús eladásával összefüggésben adócsalás és csődbűntett elkövetésével gyanúsítottak - írja a Népszabadság. A rendőrség szerint nem állapítható meg az ügyben bűncselekmény. Futó Barnabás, Schlecht védője a Népszabadságnak azt mondta: a rendőrség gyakorlatilag elfogadta az ő jogi érvelését, amelyet még hetekkel ezelőtt nyújtott
2001. 09. 12. 07:51
[FN] Több robbanás rázta meg szerda reggel Kabult, Afganisztán fővárosát is . Az amerikai védelmi minisztérium szerint az Egyesült Államoknak nincs köze az afganisztáni fővárosban szerda hajnalban történt nagy erejű robbanásokhoz - jelenti a Népszabadságát. Az afganisztáni ellenzék vezetője magára vállalta a felelősséget a kabuli robbantásokért, amelyek részletei azonban egyelőre nem ismertek.
2001. 09. 12. 07:44
[FN] Az ENSZ bejelentette, hogy a megrázó események hatására egy nappal elhalasztja soron következő 56. ülésszakénak kezdését . A Népszabadság arról számol be, hogy a merénylet mögött Oszama bin Ladent, az Egyesült Államok első számú közellenségét sejtik, bár az amerikai hatóságok egyelőre hivatalosan nem gyanúsítanak senkit. Tény azonban, hogy Washington számos ellensége közül egyedül Bin Ladennek vannak meg az anyagi forrásai és szakértelme has
2001. 09. 12. 07:33
Pánik fogta el világszerte a befektetőket és a biztosítótársaságokat a World Trade Center elleni terrortámadás után. Kérdés, hogy az amerikai gazdaság recesszióba süllyed, vagy a védekezési kiadások fellendülésével éppen kimászik a gödörből.
2001. 09. 12. 00:05
Másodszor hirdette meg a Coca-Cola Magyarország a Coca-Cola Integrált Marketing Workshopot, a Marketingoktatók Gödöllői konferenciáján. A háromnapos ingyenes képzés kivételes lehetőséget teremt a jövő szakemberei számára, hogy a megszerzett elméleti tudásukat gyakorlati ismeretekkel egészítsék ki és valós piaci körülmények között tegyék próbára. A szervezők kétszáz diákot várnak az ország valamennyi szakirányú képzést nyújtó felsőoktatási intéz
2001. 09. 12. 00:00
A hazai internetes tartalomszolgáltató vállalkozások rájöttek, mi vonzza a tömegeket a világhálóra.
2001. 09. 12. 00:00
[FN] Terrortámadások sorozatát indították az USA ellen. Összedőlt a Twin tower mindkét 110 emeletes toronyépülete, , amelyekbe eltérített repülőgépek csapódtak. Repülőgép csapódott a Pentagon épületébe is. Eddig 4 lezuhant gépről tudnak, de eltűnt egy ötödik is, amit a United Airlines indított. Bush amerikai elnök közölte, hogy mindent megtesz a biztonság visszaállítása érdekében, és a felelősök felkutatásáért. Világszerte nyilatkozatok sokaság
2001. 09. 11. 19:17
Olvasói sztorik