Belföld
A cég fennállásának második legerősebb negyedévét zárta. A Sun Microsystems Kft., mint a hálózati informatika vezető hardver- és szoftverszállítója tájékoztatást adott a cég 2001. december 31-én zárult, 2002. pénzügyi év második negyedévének eredményeiről.
Az előrejelzések szerint a Motorola és az Ericsson veszteséggel, a Nokia szerény nyereséggel zárt a 2001 utolsó negyedévét. GPRS-t épít a Synergon a Vodafone-nak. Kezdődik a 3G szolgáltatók harca Japánban. Étlapböngészés és rendelés sms-en.
[FN] A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX a héten 1,05 százalékkal nőtt, pénteken 7853 ponton zárt. A részvénypiac öt napi forgalma 29,94 milliárd forint volt, ez 24,3 százalékkal maradt el az előző hetitől. A forgalom 32 százalékát az OTP, 25 százalékát a Matáv, míg 20 százalékát a Mol adta. A blue chipek közül a hét nyertese az 5,59 százalékkal dráguló OTP lett, amely pénteken záráskor 18900 forintot ért. A hét nyertese a 18
[FN, GKI] A GKI Gazdaságkutató Rt. gyorsjelentése szerint a magyarországi általános és középiskolák 77 százaléka már rendelkezik internetkapcsolattal. Településtípusonként azonban nagy az eltérés az ellátottságban. Míg a fővárosi iskolákban az arány 87 százalék, addig a községi iskolákban csak 65 százalék. A középiskolák körében az internet-ellátottság szinte teljes. Az általános iskoláknál csupán 70 százalékos az arány. Az oktatási órák keretébe
[FN, MTI] A Magyar Posta (MP) Rt. és a Defend Security Kft. által kötött, közúti pénzszállításra vonatkozó szerződés értéke 2002-ben bruttó 649,1 millió forint - derül ki a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számából. A szerződés tényét ugyan tavaly december elején az érintettek már bejelentették, ám a szerződés részleteit, üzleti titokra való hivatkozással, nem közölték. A 2005 végéig szóló szerződés értéke, az inflációkövetés nélkül és feltétel
[FN, MTI] Többnyire ismert az euró Magyarországon a fogyasztók körében - közölte az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) a valuta ismertségét vizsgáló felmérésének megállapítását. Az eddig beérkezett kérdőívek feldolgozásából kiderült, a fogyasztók 95 százaléka ismerte az eurót. Az eurót ismerő válaszadó többsége a tájékoztatások alapján elegendőnek tartja ismereteit. A válaszadók negyede azonban úgy érzi, hogy ismeretei csak részben elégség
[FN] A brit GDP valószímúleg stagnált a tavalyi utolsó negyedévben, a harmadik negyedév 0,5 százalékos gyarapodás után - a Bloomberg által megkérdezett elemzők konszenzusa szerint. A megrekedt növekedés miatt a jegybank valószínűleg felhagy minden kamatemelési próbálkozással.
Részletek a •
[FN, MTI] Szombat este átadták a Szféra Európa vállalkozói díjait az Operházban tartott Szféra Estélyen. A Díj a magyar vállalkozókért kitüntetést Béres József, a Béres Rt. elnöke kapta, míg Az év vállalkozója Magyarországon díjat Hetényi Péter, a Siemens Nemzeti Vállalat elnök-vezérigazgatója vehette át. A Szféra Globus díjat Jean Paul Filliat, az Auchan Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója kapta.
2001 szeptember elején indította az OMA Online Marketing Ügynökség WOT (World Online Translation - www.wot.hu ) néven elektronikus fordítási piactér szolgáltatását.
[FN] A tavaly dolgozói privatizációra kijelölt tizenkét állami agrártársaság közül az utolsó eladása is lezáródhat január végére. A tizenkétmilliárd forintos üzlettel több helyen nem a dolgozók jártak elsősorban jól. Arról még nincs hivatalos adat, hogy kik és milyen arányban lettek a cégek gazdái, ám a kormányzat egyik célja már biztosan teljesült: az ágazatban néhány hónap alatt kialakult egy új, s egyelőre meglehetősen hallgatag tulajdonosi ré
[FN, MTI] Tüdőrákban meghalt az az amerikai férfi, akinek eddig a legnagyobb összegű kártérítést ítélték meg egy dohányipari cég elleni perben. Úgy távozott az élők sorából, hogy nem volt ideje felhasználni a megítélt kártérítésnek még csak egy csekély részét sem - közölte az 57 évesen elhunyt Richard Boeken egyik ügyvédje. Boeken 13 éves kora óta dohányzott, hosszú éveken át napi két csomag Marlboro volt a rendes adagja. 1999-ben diagnosztizáltá
Klasszikus Jaguar E-Type-ok restaulásának szenteli az életét egy lelkes sussexi csapat 1982 óta. Az Eagle Jagek nem múzeumi környezetbe születtek, hanem a minél szélesebb aszfaltcsíkra.
[FN] A magyarországi idegenforgalom bevétele 2001-ben körülbelül akkora volt, mint amennyit az ország összesen energiaimportra költ - mondta Budai Zoltán, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. Budai szerint a kormány felismerte az idegenforgalom támogatásának jelentőségét, ezért tavaly a Széchenyi-terv révén 30 milliárd forinttal járult hozzá a balatoni fejlesztésekhez. Véleménye szerint a következő időszakban Magyarország idegenforgal
[FN, MTI] - A Magyar Szocialista Párt (MSZP)kormányra kerülése esetén 2003-ban 50 százalékos béremelést, valamint négyesztendőnként egy évi jövedelemnek megfelelő összegű hűségjutalmat ígért az egészségügyi ápolóknak Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt az egészségügyi szakdolgozók találkozóján. A miniszterelnök-jelölt szerint az MSZP egészségközpontú kormány létrehozását tervezi, amely minden döntésénél figyelembe veszi annak várhat
[FN, MTI] A munkavállalói és munkaadói szakértők egyaránt támogatták az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) pénteki szakbizottsági ülésén, hogy a munkaügyi központoknál bejelentett betölthető álláshelyek száma alapján határozzák meg az országosan a külföldieknek kiadható munkavállalási engedélyek maximális számát - jelentette be Székely Judit, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. A munkaadói szakértők speciális esetekben a keretszám emelh
[FN] Február elején ismét kétórás figyelmeztető sztrájkra készül a kulturális dolgozók szakszervezete, s egyúttal bízik abban, hogy más szervezetek is csatlakoznak a munkabeszüntetéshez, amely akár az egész országra kiterjedhet. A Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa január 30-án tárgyal az idei béremelésekről, ezért a közszférában dolgozók többségét egyesítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma az itt elhangzottak alapján dönt arról, tám
[FN] Átlagosan 31 bázisponttal 5,1 százalékra csökkent a 2002 decemberre vonatkozó elemzői konszenzus - adta hírül a Reuters. A fogyasztói árindex a 2001. decemberi 6,8 százalékról januárban várhatóan 6,4-6,5 százalékra, júniusra pedig 4,9 százalékra csökken a Reuters által megkérdezett elemzők szerint. A szakértők az év második felében már némileg növekvő inflációs nyomással számolnak. A 2003 decemberére vonatkozó konszenzus pedig 28 bázispontt
[FN] A terrorizmus miatti félelem még erősen rányomja a bélyegét az utazási piacra. A világ legnagyobb utazói, a németek is óvatosabbak: nem mondanak le ugyan az üdülésről, de többnyire a rövidebb utakat részesítik előnyben és kevesebbet is akarnak költeni a turizmusra. Az osztrákok közül is sokan döntenek úgy, hogy otthon maradnak, vagy csak a környező országokba utaznak. A turisztikai külképviselők szerint Magyarország mindkét területről a korá
[FN] "H for Hungary" - H mint Magyarország - szlogennel tavasszal indítja el a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja a Magyarország külföldi megítélését javítani szándékozó külső imázskampányt. Az Országimázs Központnak az idén 2,1 milliárd forint áll rendelkezésére az országkép formálására. A kancellária 2002 végéig a Happy End Kft.-t bízta meg az imázskampány lebonyolításával, a cég ezért 10,7 százalékos jutalékot kap.
A részletek a
[FN] Sérti a médiatörvényt, hogy a Pannon Rádiót működtető kft.-ben Csurka István MIÉP-elnök alapítványa az egyik tulajdonos - állapította meg a médiahatóság irodája most elkészült előterjesztésében.
Részletek a •Népszabadság oldalain.
[FN] Adókedvezmény illeti meg a súlyosan fogyatékos embereket - közli az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Ehhez azonban két példányban igazolást kell készíttetnie az érintetteknek. A benyújtás határideje január utolsó napja. Az igazolás, melyen az adóazonosító jelnek is szerepelnie kell, a kiállítónál marad, a másikat a kedvezményezett őrzi meg.
[FN] Az eBay Inc. felemelte népszerű internetes aukciójának használati díját . A január 31-én hatályba lépő áremelést csak kettő korábbi követte. A változtatás miatt nem lesz jelentős vesztesége a vállalatnak, viszont segíti majd, hogy több pénzt fektessenek a piacba, technikailag fejlesszék azt, és hogy támogassák a vásárlókat. Az új intézkedés folytán 0,25 százalékkal növekedett a felhasználói díj.
•
[FN, MTI-Eco] Az októberi, a novemberi és a decemberi emelkedés után javult januárban is az egyik legátfogóbb amerikai fogyasztói bizalmi index . A Michigani Egyetem által rendszeresen közzétett átfogó index januári hóközi értéke 94,2 volt. December végén 88,8, november végén 83,9, október végén pedig 82,7 volt a mutató. A szeptember végi 81,8-es átfogó adat még csaknem 10 pontos csökkenést jelzett az egy hónappal korábbihoz képest, tükrözve a me
- 23:24 Jött a szokásos szöglet utáni gól, fél kézzel már fogja a trófeát az Arsenal
- 21:55 Itt vannak a minisztériumok bejelentett közigazgatási államtitkárai
- 21:46 Letolta a gatyáját a teniszező az elvesztett labdamenet után
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 21:32 Kapu Tibor: Nem voltam a Fidesz űrhajósa, de a Tiszáé sem vagyok
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.18.
- 21:01 „Vilmos herceg dugdosta a zsebkendőket a fürdőszoba ajtaja alá, miközben Diana bent zokogott” – miért gyűlölte a kilencvenes éveket Erzsébet?
- 20:29 KDNP: Magyar Péter kérjen bocsánatot Sulyok Tamástól!
- 19:50 A Realnál csak egy dolog biztos: a csapatkapitány mindig elköszön év végén
- 19:08 Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került
- 19:00 Összeütközött két katonai repülő egy légibemutatón, ejtőernyővel menekült a legénység
- 18:58 NB I: az ETO nyert, vagy a Fradi vesztett?
- 18:05 Cannes kínzómestere: Nemes Jeles László
- 19:02 Ezzel a filléres módszerrel végleg eltűnnek a levéltetvek
- 18:03 Világraszóló állatorvosi bravúr: hazánkban hajtottak végre először ilyen beavatkozást
- 13:25 Fordulat az üzemanyagoknál: keddtől megugranak az árak
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
- 19:08 Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került
- 17:00 Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi döntést, leállítják a kék villogózást és a honvédelmi repülők használatát - sajtótájékoztató a második kormányülésről
- 16:15 Molnár Áron: Mága Zoltán Hankó Balázs támogatásával kért állami pénzt a Fidesz kampányára
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 14:40 Klasszikussá vált fordulattal reagált Magyar Péter Havasi Bertalan feljelentésére
- 09:39 Elvehetik Lázár Jánostól a Mezőhegyesi Ménesbirtokot is, megszólalt az agrárminiszter
- 10:30 Mégsem kap türelmi időt Magyar Péter kormánya: ítéletet mondanak Magyarországról a hitelminősítők
- 11:52 Bayer Zsolt szerint padlón van a Fidesz, és olyan a hangulat az országban, mint a Tanácsköztársaság idején