Belföld

[FN] A France Telecom arról számolt be, hogy az év első 9 hónapjában eladásai 32 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Európa második legnagyobb telefontársasága a javulást mindenekelőtt azzal magyarázta, hogy mobil-leányvállalatánál, az Orange-nál jelentős többletbevételekhez jutott a nagyszámú új előfizető révén. Szeptemberig bezárólag 31,6 milliárd euróra
2001. 10. 25. 09:12
[FN] Dolgozói létszámának hetedét bocsátja el tokiói banki üzletágábál a Credit Suisse First Boston befektetési cég a teljes átszervezési program részeként. A leépítés pikantériája, hogy Shinobu Fukuchit is elküldik, aki a tőkepiaci részleg korábbi vezetője volt. Steve Miller, a telekommunikációs részleg társelnöke szerint legalább 10 bankárt bocsátanak el. 
2001. 10. 25. 09:04
[FN] A tavaly csődbe ment HTC Utazásszervező Kft. ellen eddig polgári peres eljárásban négy elsőfokú bírósági ítélet született , amelyekben néhány százezer forint összeget ítéltek meg a károsultaknak. Ám - mint a felszámoló Kossuth Holding illetékesétől a Világgazdaság megtuda - nincs remény a kártérítések kifizetésére, hiszen a felszámoló jelenlegi ismeretei szerint a HTC-nek nem ma
2001. 10. 25. 09:00
A világ vezető statisztikusainak megállapítása szerint a KSH működése már csaknem uniókonform. A szervezet működésére érdemben nem hat a politika, a személyi állomány szakmailag tájékozott, a hivatal adatai ráadásul még hitelesek is.
2001. 10. 25. 09:00
[FN] Két újabb magyar környezetvédelmi projektet, több mint félmillió lakost 22,6 millió euróval támogat az Európai Unió - tudta meg a Világgazdaság. Az ISPA-forrás (uniós előcsatlakozási alap) mellé a hazai központi büdzsé közel ennyi forrást biztosít. A novemberben esedékes döntéskor további három projekt kedvező fogadtatását várja a Világgazdaságnak nyilatkozó környezetvédelmi mi
2001. 10. 25. 08:51
[FN] Európai kiadók figyelmeztették az uniót, hogy ha újságírók esetében is korlátozni kívánja a bennfentes kereskedelmet, azaz a belső információk felhasználását, az a sajtószabadság korlátozását jelentheti , sőt: gazdasági újságírók börtönbe is kerülhetnek, ha tényszerűen jelentenek a tőkepiacok mozgásáról. Az Európai Kiadók Tanácsa (EPC) elvárja, hogy az Európai Bizottság változta
2001. 10. 25. 08:43
[FN] Noha korábban képviselők és szakértők is jogellenesnek tartották, a fővárosi önkormányzat illetékes bizottsága tegnap mégis úgy döntött, végül is nem hoszszabbítja meg a Mahir City Poster Kft. közterületfoglalási engedélyét . Így az országgyűlési választások évében eltűnnek a budapesti utcákról a tulajdonosi szerkezetében a Fideszhez közel álló cég hirdetőoszlopai - fogalmaz a M
2001. 10. 25. 08:38
[FN] Az MSZP és SZDSZ elítéli az október 23-i megemlékezéseiket kísérő kifütyüléseket és beszólásokat . A miniszterelnök ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy részt vehetnek a politikai életben azok, akik vállalják a folytonosságot a kommunizmussal, a Fidesz és az FKGP pedig nem kívánta kommentálni a történteket. •
2001. 10. 25. 08:34
[FN] Főleg a családi gazdaságokat szeretné támogatni a kormány azzal a 190,2 milliárd forinttal, amelyre novembertől lehet majd pályázni . A kabinet tegnapi ülésén döntött arról is, hogy 100 millió forinttal járul hozzá az Afganisztánba irányuló humanitárius segélyakciókhoz. Fontos szempont, hogy gyorsítani kell az ágazat uniós csatlakozását megalapozó munkákat, növelni a versenyképe
2001. 10. 25. 08:27
[FN] "Az elmúlt húsz évben szemtanúi lehettünk annak, hogy a személyi számítógép, a PC a magányos felfedezők játékszeréből létfontosságú kommunikációs és munkaeszközzé vált. 1981-ben még csak alig több mint egymillió PC-t adtak el, ma pedig több mint 500 millió személyi számítógép működik világszerte" - olvasható Bill Gates írása a Népszabadságban. •
2001. 10. 25. 08:18
[FN] Nincs érvényes szindikátusi szerződés, amely tiltaná, hogy a Betonút Rt. autópályát építsen - nyilatkozta lapunknak Dunai György, a Betonút Rt. vezérigazgatója. A Betonút - akár a Betonútépítő - magát tartja az egykori nagyvállalat törvényes utódának. •
2001. 10. 25. 08:13
[FN] Új szerencsejátékokon több százmillió forintos nyereményt is zsebre tehetnek a fogadók , ha az Országgyűlés a kormány elképzelései szerint módosítja az idevágó törvényt. A javaslat Magyarországon is meghonosítaná a számítógépes eszközökkel szervezett szerencsejátékot. A parlament illetékes bizottságai azonban indítványozzák, hogy ne a zárszámadás részeként tárgyalják a törvénymó
2001. 10. 25. 08:10
Október 25-én kezdetét vette a Magyar Táplálkozástudományi Társaság XXVI. Vándorgyűlése Esztergomban. A három napos rendezvény fő témája a hazai lakosság zsírsavellátottsága.
2001. 10. 25. 00:00
Vannak, akik szerint a karrierépítés már az egyetemi padsorokban elkezdődik, és élethosszig tart. Vannak, akik szerint még ennél is korábban kezdjük az "építkezést". Ami biztos: csak magunkra számíthatunk karrierünk menedzselésében.
2001. 10. 24. 18:25
[FN, MTI-Eco] A Gazdasági Minisztérium a szeptemberi terrorcselekményeket követően sem számít a Magyarországra irányuló a külföldi tőkebefektetések megtorpanására. Pongorné Csákvári Marianna, a minisztérium helyettes államtitkára szerint az idén Magyarországra beáramló külföldi tőkebefektetések a tulajdonosi hitelekkel együtt elérik a tervezett 1,8-2 milliárd eurót. A Magyarországra beáramló közvetlen külföldi tőkebefektetések az első hét hónap
2001. 10. 24. 17:00
[FN, MTI-Eco] Jelentős emelkedéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX. A mutató 117,55 pontos növekedést követően 6604,27 ponton fejezte be a kereskedést. A vezető részvények közül a Richter, az OTP és az Egis szerepelt jól. A Nasdaq Composite mindössze 3 pontos, a 30-as Dow Jones iparvállalati átlag pedig alig 9 pontos nyereséggel nyitott. Délelőtt átlagos
2001. 10. 24. 16:28
A magánnyugdíjpénztárak szerint a tagság bizonytalanságát növeli a kormány elképzelése , miszerint jövőre megszűnne a normajáradék intézménye, valamint a kötelező magánpénztári tagság a pályakezdők számára.
2001. 10. 24. 16:28
[FN, MTI-Eco] Az 1974-es mély recesszió óta nem tapasztalt ütemben zuhant a brit üzleti szféra bizalmi indexe októberben - közölte szerdán a Brit Gyáripari Szövetség (CBI), amely sürgős kamatcsökkentésre szólította fel a Bank of England döntéshozóit. A CBI adatai szerint a jelenlegi üzleti bizalmi index - a jövőt derűlátón és borúlátón megítélő vállalatok arányát súlyozó mutató - mí
2001. 10. 24. 16:09
[FN, MTI-Eco] Több mint negyven százalékkal romlott a főként elektronikai berendezéseket gyártó amerikai Honeywell International működési eredménye az idei harmadik negyedévben . A vállalat eredménykimutatásában egyébként 308 millió dolláros veszteséget tett közzé, mivel átszervezési költségként elszámolt egy milliárd dollárt - írta a Reuters. A múlt év azonos időszakában még 282 millió dolláros nyeresége volt a Honeywell International-nek. A fol
2001. 10. 24. 16:03
[FN, MTI-Eco] A Szállítmányozók Nemzetközi Szövetségének (FIATA) alelnökévé választották Iszak Tibort , a FIATA magyar tagszervezetének társelnökét - közölte a Magyar Szállítmányozók Szövetsége. A FIATA október 13-17. között a mexikói Cancúnban tartott éves közgyűlésén újraválasztották a nemzetközi szervezet 12 tagú elnökségét, köztük Iszak Tibort. Megbízatásuk három évre szól. A FIATA 1926-ban alakult meg, jelenleg a világ 150 országának mintegy
2001. 10. 24. 15:48
[FN] A Hutchison 3G telefontársaság harmadik generációs mobilinternet szolgáltatásként pornótartalmat is kínál majd ügyfeleinek - nyilatkozta a társaság szóvivője a Financial Timesnak. A Hutchinson, amely 20 százalékban a Japán NTT DoCoMo tulajdona, Nagy-Britanniában szerzett 3G-s licencet. A 3G-s telefonokon a felhasználók másodpercenként 2Mb sebességgel tudnak majd színes képeket letölteni. Ahogy a telefonok képernyője és sebessége egyre nagyo
2001. 10. 24. 15:32
[FN] Az Eastman Kodak Co. 4000 fő elbocsátását jelentette be , ezzel együtt közölte, hogy negyedik negyedéves profitja az elemzői várakozások harmadát teszi majd ki a gazdasági lassulás következtében. A nettó bevétel a harmadik negyedben 77 százalékkal 96 millió dollárra esett vissza az egy évvel korábbi 418 millióról. •
2001. 10. 24. 15:00
[FN] Egy izlandi kutatócsoport bejelentette, hogy megtalálta az első olyan gént, amely a Parkinson-kór leggyakrabban előforduló fajtájával hozható kapcsolatba. A DeCODE Genetics Inc. nevű cég a DNS-alapú tesztek után az agyi rendellenesség kezelésére gyógyszert kíván előállítani. A cég exkluzív hozzáférési jogot vásárolt, amelynek értelmében kizárólagosan vizsgálhatja az izlandi populáció egyedülálló, a vikingek kora - 9-10. század - óta nem mód
2001. 10. 24. 14:59
Olvasói sztorik