Belföld

[FN] Pénteken 36,45 pontos eséssel 7168,34 ponton nyitott a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX . Az árfolyamok gyengülésére számítanak a pénteki budapesti részvénypiacon a megkérdezett szakértők. A Nasdaq Composite indexe 1918,55 ponton zárt, ami 3,24 százalékos (64,34 pontos) csökkenés szerdához képest. A 30 vezető iparvállalat DJIA mutatója 0,84 százalékkal (85,3
2001. 12. 21. 10:08
Az idősebb korosztálynak nem kell megmagyarázni, ki volt Marlene Dietrich. A fiatalabb korosztálynak, a ma mozikba járók többségének pedig nem nagyon lehet, bár a vetélkedőműsorokban voltak biztató kísérletek: egy "nyerő válasz" szerint ő volt a Kék angyal.
2001. 12. 21. 09:56
[FN, MTI-Eco] A Fiat olasz járműipari cég idei vesztesége mintegy 800 millió euró (719,4 millió dollár) lesz - jelentette be csütörtökön Paolo Cantarella, a cég vezérigazgatója, akit a Reuters idézett. A vállalatvezető elmondta: a Fiat 800 millió eurót tett félre szerkezetátalakításra. A cég vesztesége e szint körül alakul majd. A Fiat a múlt héten jelentős átalakítási programot jelentett be, aminek a keretében 6 ezer munkahelyet megszüntet, 2 m
2001. 12. 21. 09:51
[FN, MTI-Eco] A bajor HypoVereinsbankkal (HVB) fuzionált, és annak közép- és kelet-európai tevékenységét ellátó Bank Austria csütörtökön Bulgáriában önálló bank létrehozására kapott jogosítványt , Horvátországban pedig ahhoz szerzett jogot, hogy exkluzív tárgyalásokat folytasson a Splitska Banka átvételéről. A horvátországi pénzintézetben Bank Austria a szavazati jogok 100 százalékát kívánja megszerezni. Döntés tavasszal várható.
2001. 12. 21. 09:41
[FN, MTI-Eco] Komoly növekedéssel fejezte be a csütörtöki kereskedési napot a szokásosnál egy órával korábban zárt Buenos Aires-i értéktőzsde irányadó mutatója . A börze MerVal indexe 21 órakor 320,46 ponton zárt, ami 17,48 százalék (47,70 pont) erősödés szerdához képest. A részvényárak emelkedését szakértők azzal magyarázták, hogy a befektetők attól tartanak, leértékelik a nemzeti valutát vagy befagyasztják a bankbetéteket, ezért a pénzeiket a b
2001. 12. 21. 09:38
[FN, MTI-Eco] A Pick Szeged Rt. a záradék nélküli könyvvizsgálói jelentés szerint 713,828 millió forint konszolidált mérleg szerinti nyereséget ért el 2001 első kilenc hónapjában - közölte a társaság a Magyar Tőkepiacban pénteken. A magyar számviteli elvek alapján összeállított mérleg szerint a konszolidált mérlegfőösszeg 45 milliárd 825 millió 395 ezer forint. A társaság a háromnegyed éves gyorsjelentésében 699,5 millió forint csoportszintű nye
2001. 12. 21. 09:34
[FN] Sikeres kutatófúrással új földgázmezőt fedezett fel Törökkoppány térségében az El Paso Magyarország Kft. - erősítette meg la Világgazdaság információit Szanyi Béla ügyvezető igazgató. Ezzel a Mol Rt. után a második cég lehet, amely földgázt termelhet ki és értékesíthet hazánkban. Eddig mintegy 3 milliárd forintot fektettek be magyarországi kutatásokra, a termelés előkészítése t
2001. 12. 21. 09:31
[FN] Egyetlen hektár felajánlott földet sem vásárolt meg eddig a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) a zsebszerződések ellen szeptemberben indított állami vételi akció keretében , és az idén várhatóan már nem is lesz üzlet. A több mint 13 ezer felkínálásból ma mindössze hét esetben van esély a rövid időn belüli adásvételre. Mostanáig 27 zsebszerződésre derült fény, de információink s
2001. 12. 21. 09:27
[FN] Enyhén bokrosi ihletésű megszorítócsomagot fogadott el minapi ülésén a lengyel alsóház (szejm), amelyben némi szerepe volt magának Bokros Lajos magyar expénzügyminiszternek is. A szejm által jóváhagyott program keretében a kormány 3 milliárd zlotyval nyesi meg a jövő évi büdzsét; elsősorban szociális területen. A lépéstől a vészesen elszabadult költségvetési hiány normális mede
2001. 12. 21. 09:23
[FN] Az amerikai recesszió, az európai uniós dekonjunktúra valóban végig fog söpörni az országon - igazolta vissza a Transelektro Rt. elnök-vezérigazgatója, Székely Péter a Magyar Hírlapnak nyilatkozva az Ecostat minapi vállalati hangulatértékelését. A gazdaságelemző intézet kimutatta: két év óta nem volt ennyire alacsony a hathavi várakozások indexe. •
2001. 12. 21. 09:18
[FN] Miután hónapokon át bestsellere volt a pesti könyvesboltoknak Marx György Marslakók érkezése című könyvének angol, majd magyar változata, most a japán változat is elkészült . Morita Tsuneo, a tokiói International Christian University közgazdászprofesszora fordította, szerkesztette, és ő is adta ki a japán marslakókat. Morita professzor volt Kornai János és több magyar közgazdász
2001. 12. 21. 09:15
[FN] Nem jósolható meg, mikor számolják fel a városi kommunikációs torlódásokat , és a folyamat milyen gyorsan vezet napjainkban a kihasználatlan korszerű kábelek iránt várható érdeklődéshez. A szakemberek azonban tudják, a jelenleg fejlesztett hagyományos kábelrendszerek elavulnak, mielőtt használnánk őket. •
2001. 12. 21. 09:11
A gazdasági miniszter menesztése után lemondott Fernando de la Rúa elnök is, miután az ellenzék nem támogatta a nemzeti egységkormány felállítására tett javaslatát. A külföld az adósságcsökentés helyett a leértékelést ajánlja.
2001. 12. 21. 09:10
[FN] Részvénytársaságként folytatja tevékenységét a jövőben az Interware , amely az internetes piac globális válsága ellenére is jó eredményeket ért el az idei évben. A vállalat a 2000. évi 300 millió forintos árbevételről 2001-ben 500 millió forintra növelte forgalmát. A társaság ügyfeleinek száma folyamatosan nőtt, és az Interware tovább növelte versenyelőnyét egyik legfontosabb pi
2001. 12. 21. 09:03
[FN] Betiltott egy december 26-ára tervezett Petőfi csarnokbeli koncertet Demszky Gábor . A főpolgármestert tegnap telefonon felhívta Hatala József, az Országos Rendőr-főkapitányság közbiztonsági főigazgatója, és arról tájékoztatta, hogy nemzetközi neofasiszta demonstráció készül Budapesten a Városligetben. Demszky Gábor tegnap a fővárosi közgyűlés ülésén bejelentette, hogy kitiltja
2001. 12. 21. 08:56
[FN] Másfél év alatt összesen 32,5 milliárd forint bérlakás-építési támogatást ítélt oda a Gazdasági Minisztérium , legutóbb 8,2 milliárd forintot osztott el. A támogatásokkal több mint hétezer önkormányzati bérlakás jön létre. Ez kétszerese az 1990 és 1999 között épült bérlakások számának. Ugyanakkor a szakértők szerint közel sem jelent megoldást: az elérhető bérű lakások iránti igé
2001. 12. 21. 08:44
[FN] A Matáv legfeljebb egy-két százalékos átlagos áremelést hajt végre a következő évben - tudta meg a Népszabadság. A drágítás kisebb az átlagos inflációnál, a kormányzat becslése szerint jövőre átlagosan öt százalékkal emelkednek majd az árak. Az átlag mögött azonban különbségek rejlenek, lesz olyan szolgáltatás, amiért jóval kevesebbet kell fizetni, de olyan is, amely átlag fele
2001. 12. 21. 08:38
[FN] Eredményes évet zár idén az adóhivatal . Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH elnökhelyettese csütörtökön bejelentette: személyi jövedelemadóból 996 milliárd forint folyt be a hivatal számlájára november végéig, ami csaknem 19 százalékkal több, mint tavaly az első 11 hónapban. Áfából közel 1200 milliárd forintot szedett be az APEH, 8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A hivat
2001. 12. 21. 08:34
[FN] Az ellenzéki pártoknak és az érdekképviseleteknek joguk van arra, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljanak - nyilatkozta a Népszabadságnak Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, miután a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) alkotmányossági normakontrollt kért a parlamentben kedden elfogadott földtörvénycsomagról.
2001. 12. 21. 08:28
[FN] Évek óta húzódó vita után megegyezett a Magyar Villamos Művek (MVM) és az amerikai AES . A csaknem kétszázmilliárd forintos konfliktus azzal zárult, hogy az AES visszavonja kereseteit, és 15 évre hosszú távú szerződést köt az MVM-mel, amelyben az árakat a piacnyitás után üzleti alapon állapítják meg. Már csak a Bakonyi Erőmű sorsa bizonytalan, bár a cég vezetőinek több javaslata
2001. 12. 21. 08:26
[FN] A szülők idén az utolsó napokban vásárolják meg az ajándékul szánt játékokat . Választásukat megnehezíti, hogy nincs slágertermék a játékpiacon. Mivel a vásárlók átlagosan legfeljebb ötezer forintot költenek játékra, a gyártók és a kereskedők komoly harcot vívnak a tízévesnél fiatalabb fogyasztók megnyeréséért. •
2001. 12. 21. 08:23
[FN] Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtökön azonnali hatállyal felmondta a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Rt.-vel 1997-ben kötött műsorszolgáltatási szerződést . Az ORTT közigazgatási határozatot hozott, amelyet a rádió tulajdonosai a kézbesítéstől számított harminc napon belül a bíróság előtt megtámadhatnak. Per esetén a határozat a jogerős bírósági ítéletnek megf
2001. 12. 21. 08:20
[FN] A magyar és a svéd állam, illetve a svéd gyártó cég képviselői a két ország védelmi minisztereinek jelenlétében aláírták a 14 Gripen típusú vadászrepülőgép tízéves bérletéről szóló bérleti és ellentételezési megállapodásokat csütörtök délután Budapesten. A megállapodás értelmében a 12 együléses és 2 kétüléses repülőgépet 2004 végétől kezdik Magyarországra szállítani, és 2005 kö
2001. 12. 21. 08:17
[FN] A Fidesz és a Lungo Drom pénteken aláírja a választási megállapodást . A kormánypárt a Fidesz-MDF országos listán három, a területi listákon pedig hét helyet biztosít a legnagyobb cigány szervezet jelöltjeinek. Farkas Flórián, a Lungo Drom vezetője történelmi jelentőségűnek minősítette a szövetséget. Zsigó Jenő, a Roma Parlament elnöke viszont úgy véli: a Fidesz a megállapodássa
2001. 12. 21. 08:12
Olvasói sztorik