Belföld

A polgárok nem csupán az országgyűlési választások április 7-ei első fordulója után telefonáltak, üzengettek a szokásos hétvégi napok forgalmánál jóval többször egymásnak, hanem az április 21-ei második fordulót követően is. A Belügyminisztérium központi számítógépes rendszerét az első fordulóban hackerek, a másodikban vírusok bombázták. •
2002. 04. 23. 08:20
Hétfőn Bill Gates, az amerikai Microsoft óriásvállalat alapítója és elnöke először tanúskodott saját szoftvervállalata mellett a céggel szemben 1998 óta tartó trösztellenes perben. A Microsoft ellen folyó monopolvádas pert 1998-ban az amerikai igazságügy-minisztérium és 18 szövetségi állam indította, amiért szerintük a világvállalat az operációs rendszerek terén szerzett, vezető piac
2002. 04. 23. 08:17
Rádiót indított a Metro ingyenes újságokat kiadó vállalkozás Stockholmban - írja a Magyar Hírlap. Az adó elsősorban popzenét sugároz (hirdetésekkel), de a tervek szerint játékműsorok is szerepelnek majd a programban. A nyomtatott lapban jelenik meg a rádió által lejátszásra javasolt lemezek listája, majd a közönség SMS-ek küldésével választja ki, kik szerepeljenek a műsorban. A Metro
2002. 04. 23. 08:14
Hatékony kompenzációs rendszerrel kiegészített, stabil és tartós gázárszabályozást tervez László Csaba, az MSZP pénzügyminiszter-jelöltje. László Csaba az MSZP pénzügyminiszter-jelöltje a választás másnapján a Napi Online jelentése szerint úgy nyilatkozott, hogy az Antenna Hungária magánosítása, illetve - megfelelő előkészítés után - az eddigi érintetlen állami mammutcégek - pl. MVM,
2002. 04. 23. 08:07
Kérdéses, miként lehet a két leendő koalíciós párt adópolitikáját összehangolni, hiszen a szocialisták háromkulcsos, a szabad demokraták kétkulcsos személyi jövedelemadó mellett kampányoltak. Az MSZP a mostani 20 és 30 százalékos szja-kulcsokat 13, illetve 25 százalékosra csökkentené, emellett az átlagkeresetek kétszeresét meghaladó jövedelmek esetében 40 százalékos adókulcsot alkalm
2002. 04. 23. 08:03
Az új kormány 6-7 héten belül megalakulhat. Az MSZP és az SZDSZ vezetői az államfőhöz fordultak azzal, hogy csak ők esélyesek a kormánytöbbségre. Medgyessy Péter kormányfő-jelölt nyugodt kormányzati átadás-átvételre számít. Az első legfontosabb intézkedések közé sorolják az egyszeri, megduplázott családi pótlékot, 52 milliárd kifizetését a nyugdíjasoknak, a minimálbér adómentessé tét
2002. 04. 23. 07:58
Mi lesz a Fidesz sorsa a hatalom elvesztése után? Elemzők a sokak számára váratlan fordulat után elsősorban nem ezzel, hanem a leendő koalícióval foglalkoznak, máris borítékolva a feszültségeket. Mintha a választások másnapján is a Fidesz, és nem az MSZP és az SZDSZ spin-doktorai dolgoznának tevékenyebben. •
2002. 04. 23. 07:55
A balközép irányába történő politikai váltás lendületet adhat a piacnak, és vonzóbbá teheti a tőzsdét a vállalati bevezetések számára - nyilatkozta hétfőn a Reutersnek Horváth Zsolt, a Budapesti Értéktőzsde ügyvezető igazgatója. Horváth közölte: reményei szerint a piacnak haszna származik abból, hogy a majdani balközép kormány ígérete szerint a jövő évtől megszűnik a részvénybefektet
2002. 04. 23. 07:53
Győrben szombaton kezdődik és a következő hét végégig tart a tizenkettedik Mediawave Fesztivál. Az alapvetően filmes és zenei nemzetközi programsorozat idén nyolc helyszínen zajlik majd, Magyarországon Győrben, Kapuváron, Komáromban, Rábapatonán és Véneken lesznek programok. •
2002. 04. 23. 07:49
Levélben gratulált az MSZP választási győzelméhez, egyben május 16-ára londoni látogatásra hívta Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltet Tony Blair brit miniszterelnök - erről az MSZP médiaközpontja tájékoztatta hétfőn közleményben az MTI-t. Kovács László hétfő délelőtt bejelentette, hogy George W. Bush amerikai elnök is várja Medgyessyt. •
2002. 04. 23. 07:46
Mádl Ferenc államfő meghívására hétfőn háromnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Guido de Marco, Málta elnöke. A politikust útjára elkíséri felesége, valamint Tonio Borg belügyminiszter is. Mádl Ferenc és Guido de Marco megbeszélésén a kétoldalú együttműködés szélesítése, a dél-mediterrán térség országaival meglévő gazdasági kapcsolatok fellendítése mellett kiemelt tém
2002. 04. 23. 07:44
Az üzleti intelligencia és adattárház megoldások terén piacvezető SAS ma bejelentette, hogy a 2001-es pénzügyi év is sikeresen zárult. A vállalat Magyarországona 2000-es évhez képest 40%-kal növelte árbevételét. Az eredmény megerősíti azt a tényt, hogy a SAS továbbra is piacvezető olyan megoldások és technológiák szállításában, amelyek lehetővé teszik a részvényesek által kitűzött célok elérését. 2001-ben az IT iparág elemzője, az IDC, árbevétele
2002. 04. 23. 00:00
[FN, MTI] A Készenléti Rendőrség törzsőrmesterét és a Caffe Allure egyik biztonsági emberét vették őrizetbe életveszélyt okozó súlyos testi sértés gyanújával Simon Tibor bántalmazásával kapcsolatban - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A jegyzőkönyvek szerint vasárnap hajnali 5 óra körül futva menekült a szórakozóhelyről Simon Tibor, akit a biztonsági őrként foglalkoztatott személyek követtek. Az őrök az egykori labdarúgót elgáncsolták, ma
2002. 04. 22. 18:37
A Klez vírus az áldozatok százezreinek nemcsak azzal okoz bosszúságot, hogy megfertőzi gépüket , hanem személyes dokumentumaikat is ország-világ elé tárja. A múlt héten újra felütötte fejét.
2002. 04. 22. 17:30
[FN, MTI] Az SZDSZ-hez megérkezett az MSZP javaslata, hogy kezdjenek tárgyalásokat a kormányalakítás érdekében - jelentette be Kuncze Gábor hétfőn tartott sajtótájékoztatóján. A koalíciós tárgyalások négy héten belül nem zárhatóak le, és a pártelnök szerint 6-7 héten belül alakulhat meg az új kormány. A koalíciós tárgyalások célkitűzéseként azt fogalmazta meg, hogy a szabad demokraták programjából minél több elem megvalósítható legyen. Kuncze Gáb
2002. 04. 22. 17:08
[FN] A pozitív várakozások ellenére veszteséggel zárt a BUX hétfőn; 118,29 pontos esést követően 8743,40 ponton fejezte be a kereskedést. A forgalom 6,4 milliárdos volt. A választások utáni első napon a kereskedés első órájától eltekintve egész nap erősödött a forint a bankközi devizapiacon. Délután 12,52 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 28 bázispo
2002. 04. 22. 16:31
Közeleg a kampányígéretek beváltásának ideje. Az MSZP és az SZDSZ ismét hitet tett a koalíció mellett. Ha feláll a kormány, sietve elkezdheti előkészíteni az első száz napra vállalt intézkedéseket.
2002. 04. 22. 16:25
[FN] A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint 2002 tizenhatodik hetében összesen 1242 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi állampolgárok foglalkoztatására. A január 1. óta kiadott új engedélyek száma ezzel 13223-ra emelkedett. Az eddigi tendenciát az év egészére kivetítve az valószínűsíthető, hogy a kiadott engedélyek száma 2002-ben nem éri majd el a 81 ezres felső korlátot. Mint ismeretes, a gazdasági miniszter 81 ezer főben határozta meg
2002. 04. 22. 16:24
[FN, HWSW] Új rekord született és megtörtént a trónfosztás: már nem mondhatja magáról az IBM, hogy a világ legerősebb, legnagyobb számítógépének megépítője. A New York Times szombati riportja szerint egy japán laboratórium által megépített szuperszámítógép a világ 20 leggyorsabb gépének összteljesítményével rendelkezik. •[HWSW
2002. 04. 22. 16:12
[FN] Medgyessy Péter a miniszterelnöki szék várományosa, Kovács László az MSZP és Kuncze Gábor az SZDSZ elnöke közös levelet írt Mádl Ferenc köztársasági elnöknek, melyben megerősítik, hogy sem az MSZP sem az SZDSZ nem kíván tárgyalásokat folytatni a parlamentbe jutott másik két párttal (FIDESZ-MPP, MDF), így csupán Medgyessy Péternek van lehetősége hogy arra, hogy többségi kormányt alakíthasson.
2002. 04. 22. 15:59
[FN, MTI-Eco] A Hasbro 17,1 millió dollár nettó veszteségről számolt be az első negyedévre vonatkozóan, ami részvényenként 10 centnek felel meg, és jóval kedvezőbb az előző év azonos időszakéban elért 24 millió dollár, illetve részvényenként 14 centes veszteségnél. A márciusban végződő negyedévben az értékesítési árbevétel 2,4 százalékkal csökkent az elmúlt évihez képest és így 452,3 millió dollár lett.
2002. 04. 22. 15:58
Olvasói sztorik