Belföld

[FN, HWSW] Az Epic/Sony kiadásában megjelent legújabb Celine Dion album igen vegyes fogadtatásra lelt a zeneszerető közönség soraiban . A CD ezúttal nem azért került a támadások kereszttüzébe, mert a kiadó nem tüntette fel jól láthatóan a másolásvédelem tényét a CD-borítón és a lemezen, ennél sokkal keményebb problémákról szólnak az internetes fórumokban megjelent visszajelzések. •
2002. 04. 05. 09:40
Néhány napon belül elérhető lesz az az elektronikus felület, amelyen a Gripen vadászgépek ellentételezésével kapcsolatos üzletek iránt érdeklődő hazai cégek regisztráltathatják magukat - közölte a Világgazdasággal Szabó György Zoltán, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) vezérigazgató-helyettese. A szervezet honlapján folyó regisztráció során a hazai társaságo
2002. 04. 05. 09:39
[FN, MTI-Eco] Az ipari termelés februárban az előzetes, szezonálisan és munkanap tényezővel kiigazított adatok szerint 0,1 százalékkal nőtt januárhoz képest , a tavaly februárihoz viszonyítva - a munkanaptényezővel korrigált számok alapján - stagnált - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2002. 04. 05. 09:36
A kelet-európai devizák az elmúlt két napban igen jelentősen erősödtek . A cseh jegybanknak be is kellett avatkoznia a korona gyengítése érdekében. A forint kilátásaival kapcsolatban csak rövid távon térnek el jelentősen a vélemények. A cseh korona az elmúlt egy hétben több mint három százalékot erősödött. Tegnap már csak 30,22 koronát kértek el egy euróért, amikor a jegybank megelég
2002. 04. 05. 09:35
[FN, MTI-Eco] Az oroszországi AG Gazprombank ZAO, mint az Általános Értékforgalmi Bank Rt. (ÁÉB) részvényei 25,54 százalékának tulajdonosa 5,16 százalékos közvetett tulajdonrészhez jutott a Zalakerámia Rt.-ben - közölte a Zalakerámia a Magyar Tőkepiacban pénteken. A budapesti székhelyű ÁÉB március 22-én tőzsdei részvényvásárlás útján növelte 20,22 százalékra közvetlen befolyását a Zalakerámia Rt.-ben.
2002. 04. 05. 09:20
[FN, MTI-Eco] Argentína egységesen az eddigi 10-ről 20 százalékra növeli a gabona, az olajos magvak és az étolaj exportadóját - jelentette be csütörtökön késő este az argentin gazdasági minisztérium, amelyet a Reuters idézett. A minisztérium várakozásai szerint az intézkedéssel évi 3,1 milliárd dollár plusz bevételre tesz szert a költségvetés, amelynek az utóbbi hónapokban jelentősen visszaesett az adóbevétele. A megemelt exportadó bevezetésének
2002. 04. 05. 09:17
Négy hónapos csúcsot döntött a múlt héten a munkanélküli segélyért jelentkező amerikaiak száma . A munkaügyi minisztérium adatai szerint az elmúlt héten 460 ezren kérelmezték a segélyt, 64 ezerrel többen, mint az azt megelőző héten. Az ingadozásokat kiszűrő négyhavi mozgóátlag ugyanakkor kisebb növekedésről tanúskodott: e szerint 404 ezer volt a segélyért folyamodók száma, mindössze
2002. 04. 05. 08:37
Dinamikus, fiatal menedzsmenttel kívánja megerősíteni kiemelt üzletágának pozícióit a győri Rába Rt. Április 1-jétől Fekecs Béla, a Futómű Kft. ügyvezetője, míg a gazdasági igazgató Kovács Sándor, a marketingirányító Szőcs Károly lett. Kugler Gyula, a kft. eddigi vezetője a holding operatív vezérigazgató-helyetteseként folytatja munkáját. •
2002. 04. 05. 08:35
Eleddig precedens nélküli keresetet nyújtott be három amerikai nagyvállalat ellen egy színes bőrű ügyvédekből álló jogászcsoport . Az út(fal)törő ügyvédek az Aetna biztosítótársaságot, a CSX vasúttársaságot, valamint a FleetBoston nevű pénzügyi szolgáltatót perelik: vádiratuk állítása szerint a három vállalat igencsak jelentős anyagi hasznot húzott a rabszolgaság intézményéből. A min
2002. 04. 05. 08:30
Magyarországon az európai autók piaci pozíciói változatlanul erősebbek a távol-keleti és amerikai gyártmányokéhoz képest , hiába csökkentették pár napja 43-ról 23 százalékra a 2000 köbcentis tengerentúli kocsik vámtételét. Nem várható jelentősebb forgalomnövekedés, az áprilistól érvényes vámcsökkentés a hazai autókereskedelmet különösebben nem befolyásolja. 
2002. 04. 05. 08:26
A múlt héten összesen 3,7 milliárd forintot költött a kabinet a költségvetés általános tartalékából , így a következő két hónapra alig 550 millió forint maradt az esetleges rendkívüli kiadások finanszírozására. A Pénzügyminisztériumban semmi rendkívülit nem látnak abban, hogy a tartalék első féléves kerete március végére gyakorlatilag kiürült. •
2002. 04. 05. 08:22
A Széchenyi-terv tavalyi, 230 milliárd forintos keretéből eddig 108 milliárdot folyósítottak az érintett tárcák . Az összeg csaknem 90 százaléka az autópálya-építést támogatta. A Gazdasági Minisztérium a saját programjaira odaítélt pénzeknek alig tíz százalékát fizette ki a nyertes pályázóknak. •
2002. 04. 05. 08:16
Egyetlen konkrét felvetésre, egyetlen vádra vagy viszontvádra sem hangzott el érdemi válasz a pártelnökök csütörtök esti megbeszélésén, ahol Kovács László a szocialisták képviseletében a hibákra, a Fidesz nem teljesített ígéreteire és a közpénzek pazarlására hívta fel a figyelmet, míg Pokorni Zoltán Fidesz-elnök az eredményekre, a diákhitelre és a Horn-kormány "őrületére" emlékeztetett.
2002. 04. 05. 08:16
Pénteken a fővárosi Lurdy-házban megnyitja első Internetállomását a DiákNetPont . Az Internetállomás üzemeltetője a Generáció Mecénás Klub Kht., amely egyébként a DiákNet elektronikus újság tulajdonosa is. A DiákNetPont az esélyegyenlőség jegyében a fővárosban a legkedvezőbb árakkal várja az internetezni vágyókat. Olyannyira, hogy az első héten ingyenes lesz a nethasználat a Ponton.
2002. 04. 05. 08:13
Nyugtalanító, hogy a közép-európai választásokon feléledni látszik a nacionalizmus - mondják az EU elemzői a magyar, a cseh és a szlovák voksolás előtt. Összekapcsolódva a hasonló nyugati tendenciákkal, mindez az európai értékrend érvényesülésének rovására mehet - vélik a borúlátóbbak. Az EU-intézmények elemzői - hangsúlyozva, hogy nem avatkoznak be a szavazók döntésébe - háttérbesz
2002. 04. 05. 08:10
2,4 kilogramm kokaint fogtak el a vámosok Ferihegyen csütörtök délután . Amint azt Sípos Jenő, a VPOP szóvivője elmondta, egy 24 éves román állampolgárságú férfi, aki Amszterdamon keresztül Ecuadorból érkezett csütörtök délután Budapestre, a vámterületről a zöldfolyosón keresztül kívánt távozni. •
2002. 04. 05. 08:06
Az elmúlt 4 év az elvesztegetett lehetőségek 4 éve volt - állította Kovács László MSZP-elnök Pokorni Zoltán Fidesz-elnökkel a közgázon folytatott vitában. Pokorni szerint az elmúlt 4 év szép és izgalmas volt, rengeteg terv született és valósult meg. A diskurzus végén Kovács is kokárdát tűzött, jelképezve, hogy a szocialisták számára a legfontosabb az összefogás. Pokorni ezt elismeré
2002. 04. 05. 07:59
Bemutatták a Land Rover Discovery legfrissebb változatát. A legfeltűnőbb az új front- és a hátsó rész. A "ráncfelvarráson" átesett kocsi követi az új Range Rover írányvonalát, de a motortérben is történt beavatkozás.
2002. 04. 05. 00:50
Kétféle szabályozás van érvényben a versenyjogban ma Magyarországon , még ha csak szűk területen és csak az uniós belépésig hátralevő viszonylag rövid időre is. Ugyanarról az esetről kétféle érvényes döntés születhet.
2002. 04. 04. 16:37
[FN, MTI-Eco] A hét elején csődkérelmet benyújtó német-amerikai Fairchild Dornier repülőgépgyár csütörtökön azt közölte, hogy olyan segítségre számíthat, mellyel esetleg felszínen maradhat . A cég azt követően kért csődöt maga ellen, hogy nem sikerült tőkeerős partnert találnia. A friss jelentések szerint a vállalatnál több befektető is jelentkezett, hogy a vállalkozás egyes részeit átvegye, továbbá közel van egy áthidaló hitel felvétele is - írj
2002. 04. 04. 16:01
[FN, MTI-Eco] Emőd határában a Füzesabony-Polgár között épülő M3-as autópálya leágazásánál Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter és Haraszti László, a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatója helyezte el az M30-as jelű, az M3-ast Miskolccal összekötő autópálya 24 kilométeres szakaszának alapkövét csütörtökön, a beruházás költsége 45 milliárd forint. Fónagy János elmondta: ez lesz az ország egyik legdrágább autópálya szakasza, hiszen a sűrű
2002. 04. 04. 15:32
[FN, Index] Medgyessy Péter elmegy vitázni pénteken Orbán Viktor kormányfővel a budapesti közgazdaságtudományi egyetemre - értesült az MTI szocialista párti forrásból csütörtökön. Az információt szocialista politikusok az Indexnek is megerősítették. •[Index.hu]
2002. 04. 04. 15:14
[FN, MTI-Eco] Nyíltpiaci beavatkozással, korona eladásokkal fékezte a cseh deviza árfolyam emelkedését a jegybank . A korona valaha elért legmagasabb szintre emelkedett az euróval szemben a napi kereskedés folyamán. A beavatkozás hatására a korona 30,800-ig vonult vissza az euróval szemben a 30,310/340-es szintről. Legmagasabb értéke 30,19 volt a nap folyamán.
2002. 04. 04. 14:52
[FN, MTI-Eco] Három éve a leggyengébb volt márciusban az olasz autópiac : 18,4 százalékkal kevesebb járművet értékesítettek, mint egy évvel azelőtt. Az eladott autók száma már az év első két hónapjában is csökkent, 7 százalékkal a tavalyi első két hónaphoz képest. Az első negyedévben 100 ezerrel kevesebb személyautót adtak el Olaszországban, mint egy évvel korábban. Az export ugyancsak visszaesett: az első negyedben 6 százalékkal volt kevesebb, m
2002. 04. 04. 14:39
Olvasói sztorik