Belföld

A hét közepére összeomlott a meggypiac, kedd óta felére esett a meggy felvásárlási ára. Ebben a helyzetben a tavasszal jelentős fagykárt szenvedett ültetvények megmaradt gyümölcsét értelmetlen leszedni. A termelők jelzései szerint, a felvásárlók kilónként már 60 forintot sem fizetnek a kézzel szedett gyümölcsért. A külkereskedők egyelőre kivárnak, ugyanis július elsejétől vámmentesen
2002. 06. 28. 07:53
A Medgyessy-ügy kapcsán Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke arról tájékoztatta az államfőt, hogy nincs és nem is volt alkotmányos válság. Dávid Ibolya, az MDF elnöke pedig arra hívta fel Mádl Ferenc figyelmét, hogy a miniszterelnök titkosszolgálati múltja nem közjogi kérdés, az morálisan ítélhető meg. A köztársasági elnök ma személyesen konzultál Medgyessy Péterrel. &
2002. 06. 28. 07:53
Húszmilliárd dolláros, az egykori szovjet tömegpusztító (ABC) arzenál felszámolására szánt alapot hoztak létre a hét legfejlettebb államot és Oroszországot tömörítő G8 csoport soros kanadai csúcsértekezletén. Az alap felét az USA állja. A nyolcak elfogadtak egy, Oroszország világpolitikai felértékelődését gyakorlatilag tényként elfogadó nyilatkozatot is. Az izolált hegyi környezet mi
2002. 06. 28. 07:48
Törvényes-e a Terror Házának az előző kormány által megítélt 330 millió forintos éves apanázs, valóban volt-e "hoszszú bájtok éjszakája" az APEH-ben, és reális áron készült-e el a népstadioni beléptetőrendszer? Ezekre a kérdésekre is keresik a választ azok a vizsgálatok, amelyeket az átadás-átvétel után indítottak a minisztériumok új vezetői. A kormányváltás után több minisztériumban
2002. 06. 28. 07:45
Az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. a napokban levélben tett tárgyalási ajánlatot Csillag István gazdasági és közlekedési miniszternek - értesült a Népszabadság. A megbeszélések tárgya az útdíjas M5 bevonása az állami matricás rendszerbe, illetve a sztráda továbbépítése, amire a társaságnak van koncepciója. Az AKA Rt. 2002-ben 8,2 milliárd forint díjbevételt remél, tehát ezt az
2002. 06. 28. 07:44
A Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. felmondta szerződéseit a Magyar Nemzettel és a Szabad Földdel. A cég a nyomdai előállítást intézte, a Szabad Föld esetében a piaci árnál jóval alacsonyabban. Az átvizsgálás során kiderült, hogy a Magyar Nemzet bár nyereséges volt, mégis rendszeresen késett a nyomdaszámlák kifizetésével. Ezenkívül a Közlöny
2002. 06. 28. 07:42
A Magyar Demokrata című hetilap megsértette Mécs Imre szabad demokrata országgyűlési képviselő jó hírnévhez fűződő jogát - tartalmazza a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerős ítélete. A dokumentum szerint a bíróság megállapította, hogy a Magyar Demokrata című hetilap 2001. november 15-i számában megjelent "Egy kihallgatás jegyzőkönyve" és a "Bűnök és büntetések" című cikkeiben
2002. 06. 28. 07:39
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek 31 pontos őszi jogalkotási programját. A Medgyessy Péter miniszterelnök által Szili Katalin házelnöknek megküldött dokumentumból kitűnik: az előterjesztést az MSZP száznapos programjának, a kormányprogramban megfogalmazott vállalásoknak, valamint a jogharmonizációs feladatoknak a figyelembevételével állították össze. Eszerint szeptemberben tár
2002. 06. 28. 07:37
Az UNESCO Világörökség Bizottsága budapesti ülésén csütörtök este mindkét magyar világörökségi felterjesztést elfogadta, így a világörökség része lett az Andrássy út, valamint a Tokaj-hegyaljai borvidék. Erről Tardy János, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára tájékoztatott az ülés vége előtt. A Budapest Kongresszusi Központban zajló bizottsági ülés hétfői
2002. 06. 28. 07:36
Közös megegyezéssel távozott a Duna Televíziótól Bayer Zsolt kulturális igazgatóhelyettes - erősítette meg a tévé sajtófőnöke csütörtökön az MTI értesülését. Csontos János elmondta: Bayer Zsolt június 20-i hatállyal lépett ki a társaságtól, ennek részleteiről, illetve az egykori vezető esetleges végkielégítéséről, annak összegéről nem kívánt részleteket közölni. Annyit elmondott, Bay
2002. 06. 28. 07:33
Tegnap hivatalosan is megkezdődött az Európai Unióban az agrárpolitikai "háború". A bővítés anyagi feltételeit is nagyban befolyásoló reformcsaták fő frontja a francia-német összecsapás: Párizs meg akarja torpedózni az unió "kormányának" keretcsökkentő terveit is. Közben élesbe fordult az EU-magyar agráralkudozás. •
2002. 06. 28. 07:32
Budapest, 2002. június 26. Véget ért a Coca-Cola light Ezüstlány tehetségkutató verseny, amelynek győztese a 19 éves gyulai Molnár Éva. A nyertes hölgy hat hónapra szóló 2 millió forintos reklámszerződést ír alá a Coca-Cola Magyarországgal, és egy BMW 318i típusú autót is használhat a nyári hónapokban. A Coca-Cola light Ezüstlány már a napokban elkezdi a kreatív munkát a Publicis reklámügynökséggel, amelynek első fázisa a reklámfotózás és reklámf
2002. 06. 28. 00:00
Új koncepció a játékos tanulásban: "LEGO EXPLORE: a felfedezés öröme" címmel sajtótájékoztatót tartott a LEGO Hungária Kft. a Margit-szigeti Danubius Thermal Hotelben. A sajtótájékoztatón a LEGO új, kisgyermekeknek kifejlesztett programját és az ahhoz kapcsolódó legújabb játékait mutatták be.
2002. 06. 28. 00:00
[FN, Origo] Egy Pablo Picasso-festmény 15,96 millió fontos rekordösszegért kelt el a Christie's aukciós ház árverésén. A művész egyik szeretőjét ábrázoló Nu au Collier című aktkép, amit az elmúlt 50 évben a nagyközönség nem láthatott, megdöntötte a rivális Sotheby's aukciós ház által hétfőn felállított rekordot. •
2002. 06. 27. 15:55
[FN, MTI-Eco] Az ÁPV Rt. igazgatósága Hónig Pétert jelöli a Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatójának a társaság pénteki közgyűlésén - mondta Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. elnöke. Mészáros ugyanakkor megerősítette: nem válik szét a vasműnél az elnöki és a vezérigazgatói funkció. Hozzátette: a válságkezelés egységes irányítást igényel. Csökkent az állami vagyon jövedelmezősége. Az elnök elmondta, hogy az ÁPV Rt. hozzárendelt vagyonából 452 milliárd fo
2002. 06. 27. 15:43
[FN, MTI-Eco] A Gazdasági Kabinetben a jegybank-elnök részvételével hétről-hétre folyó szakmai munka úgy látszik eredményre vezet, s egy új makrogazdasági pályát alapoz meg - mondta Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium szóvivője Járai Zsigmond nyilatkozatára reagálva. Máté Dániel elmondása szerint a szakmai együttműködés a Magyar Nemzeti Bankkal megfel
2002. 06. 27. 15:37
[FN, MTI-Eco] A Novell Magyarország a 2001 november elejétől idén október végéig tartó 2002-es pénzügyi évében dollárban számolva várhatón 40 százalékkal nagyobb árbevételt ér el, mint egy évvel korábban - mondta Szittya Tamás, a társaság ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Az ügyvezető üzleti titokra hivatkozva abszolút számban nem közölte a társaság várható bevételét, csupán annyit mondott, hogy az idén a szakértők ál
2002. 06. 27. 15:32
[FN, MTI-Eco] Az új cseh kormány pénzügyminiszteri címének várományosa szerint ismét napirendre kerül a Cesky Telecom vezetékes távközlési monopólium gyors eladása. Bohuslav Sobotka a Reuters hírügynökség tudósítójának jelezte, hogy acélipari vállalatok és a CEZ áramszolgáltató mihamarabbi privatizálása is foglalkoztatja. A leköszönő kormány előbb törölte április végén a Cesky Telecom privatizációs pályázatát, majd két héttel ezelőtt felkérte a k
2002. 06. 27. 15:30
[FN, MTI-Eco] Az első negyedévben a vártnál sokkal gyorsabban, 6,1 százalékkal nőtt éves szintre számolva az amerikai gazdaság teljesítménye. A kormány korábbi, első felülvizsgálati becslése 5,6 százalékos éves növekedést valószínűsített az idei első három hónapra a tavalyi utolsó negyedévben mért 1,7 százalékos végleges GDP-növekedés után. A Reuters előzetes konszenzusa a végleges adatra is 5,6 százalékot jósolt. Az amerikai gazdaság hivatalosan
2002. 06. 27. 15:23
[FN, MTI-Eco] A Hewlett-Packard Magyarország (HP) szolgáltatások üzletága az előzetes tervek szerint az idén 18-20 milliárd forint árbevételre tesz szert, ami a társaság teljes árbevételének 30-33 százaléka - közölte Mezriczky László, a HP marketing igazgatója. A HP magyarországi piaci részesedése 16 százalékra tehető, míg a szolgáltatások ágazaté eléri a 11 százalékot. A társaság mind a teljes piacot, mind a szolgáltatási szegmenst tekintve piac
2002. 06. 27. 15:20
[FN, MTI-Eco] Az első fél évben éves összevetésben 1,4 százalékkal 11,26 milliárd euróra esett vissza a német Audi AG autógyár értékesítése, főleg az olaszországi Autogerma értékesítési hálózat gyenge teljesítménye miatt. Csütörtökön tartott éves közgyűlésén az Audi azt közölte részvényeseivel, hogy az olasz részleg mennyiségi eladásainak csökkenése semlegesítette a cég saját hálózatában elért növekedést. Az autógyár az első fél évben saját keres
2002. 06. 27. 15:16
Olvasói sztorik