Belföld

Ha csak az eddig tervezett mértékben emelkedik jövőre a Honvédelmi Minisztérium költségvetése, akkor szinte semmiféle fejlesztésre sem futja a honvédségnél. A tárcának megítélt múlt heti 11 és fél milliárdos pluszpénzről szóló hír tévedésen alapult. Ráadásul nemrégiben a Pénzügyminisztérium "kiderítette", hogy a Gripen-bérlet 108 milliárdját még áfa is terheli, amelyről pedig korábba
2002. 07. 26. 08:00
A Magyar Nemzeti Bank pénzkezelési tevékenységének részbeni átvételére készítették fel a Defend Kft.-t az előző kormányzati ciklusban. Úgy tűnik, a biztonsági cég folyamatos, nagy összegű állami támogatása egyebek között ezt a célt is szolgálta. A Defend azonban a kapott pénzt nem mindig szabályosan használta fel. Alig két héttel a választások első fordulója előtt mintegy egymilliárd
2002. 07. 26. 07:51
Megtörténhet, hogy az előző kormányzat által privatizált tizenkét agrártársaság közül több esetében már ősszel visszavonják a magánosításkor biztosított rendkívüli kedvezményeket, vagy a cégeknél vissza kell állítani az eladási szerződéskor fennálló tulajdonosi állapotokat - tudta meg a Népszabadság. Az már szinte bizonyos, hogy a cégek földbérletének ötvenéves futamidejét húszra csö
2002. 07. 26. 07:47
Csütörtökön csak többórás vita után tudta megkezdeni munkáját a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság, ugyanis az ülés kezdetekor Balogh László, (MDF) a testület elnöke közölte, hogy a tervezett hét meghallgatást nem tudják megtartani, mivel csak két személy kapta meg a felmentést a titoktartási kötelezettség alól. Jóval később kiderült, hogy az ülés
2002. 07. 26. 07:42
A Magyar Honvédség a kormány felajánlásának megfelelően több mint 600 millió forint értékben kész fegyvereket és felszereléseket adni a létrejövő új afgán hadseregnek - közölték az illetékesek csütörtökön miután megkapták az afgán igényeket tartalmazó listát. A magyar felajánlást Kovács László külügyminiszter hétfőn egyesült államokbeli látogatásán jelentette be.
2002. 07. 26. 07:35
A Coca-Cola Beach House-on a 2 dabasi, 1 budapesti és 1 sajószentpéteri tagból, illetve 4 balassagyarmati és 1 bernecebaráti versenyzőből álló 5-5 fős csapat vehette át a Coca-Cola "Mindjárt becsomózok ettől a nyártól" nyereményjátéka 2. fordulójának döntőjében maximálisan megnyerhető nettó 5-5 millió forintot.
2002. 07. 26. 00:00
Kevesebb mint tizenhét év áll az emberiség rendelkezésére, hogy elhárítsa az apokalipszist , mely egy most felfedezett, két kilométer átmérőjű kisbolygó képében közeleg - szól a híradás. A kételkedők egyelőre többen vannak.
2002. 07. 25. 18:01
[FN] Burány Sándorral, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárával tárgyalt csütörtök délelőtt a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének delegációja - tudatja közeleményében a PM. A konstruktív hangulatú megbeszélésen a felek abban állapodtak meg, hogy a Pénzügyminisztérium a jövőben már az előkészítés szakaszában, a szakértői egyeztetés keretében bevonja az MKFE-t azoknak a törvényjavaslatoknak a kidolgozásába, amelyek közvetlenül érintik a kö
2002. 07. 25. 16:43
[FN, MTI-Eco] Júniusban a várt növekedés helyett nyolc hónapja nem mért ütemben esett a tartós iparcikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban, megkérdőjelezve az éppen megindult fellendülés erejét. Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtöki adatsora szerint a múlt hónapban 3,8 százalékkal 166,60 milliárd dollárra csökkent a nagy értékű iparcikkekre adott új rendelések értéke. A Dow Jones előzetes konszenzusa fél százalékos növekedést j
2002. 07. 25. 15:58
[FN, MTI-Eco] Szerény, de javuló negyedéves működési szintű profittal lepte meg a piacot csütörtökön a holland KLM légitársaság, amely egész évre is pozitív működési eredményt vár a tavalyi éves veszteség után. A beszámoló szerint a negyedik legnagyobb európai légitársaság üzleti évének június 30-án zárult első negyedében 41 millió euró üzemi hasznot termelt a tavalyi azonos időszakban elért 23 millió euró után. A Reuters konszenzusának átlaga 20
2002. 07. 25. 15:13
[FN, MTI-Eco] Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke tanácsadó csoportot nevezett ki, hogy megvizsgáltassa velük az EU gazdasági-pénzügyi mechanizmusait a közelgő bővítés szempontjából. A bankárokból és közgazdászokból álló héttagú szakértő csoport elnökévé André Sapirt, a Brüsszeli Szabadegyetem gazdaságtan professzorát nevezte ki. Prodi annak vizsgálatával bízta meg a tanácsadó csoportot, hogy az EU gazdaságpolitikai eszközei - az egységes b
2002. 07. 25. 14:42
[FN, origo] Az ORTT legközelebbi ülésén szavaz elnökének felfüggesztéséről - mondta Ladvánszky György, az ORTT MSZP által delegált tagja. Körmendy-Ékes Judit fideszes elnököt ugyanis szerdán a bíróság nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és ha ez jogerőssé válna, akkor kizárással szűnne meg tisztsége. Az ORTT elnöke önként nem mond le tisztségéről. •
2002. 07. 25. 14:06
Magyarország a harmincötödik, ezzel a felső harmad közepén helyezkedik el a világ országainak fejlettségi szintjéről kiadott jelentés rangsorában, melyet az ENSZ Fejlesztési Programja tett közzé szerdán.
2002. 07. 25. 13:54
[FN, MTI-Eco] A távközlési piacon drámai helyzet alakult ki, miután a Hírközlési Döntőbizottság elfogadta a vezető szolgáltatók RIO-összekapcsolódási ajánlatát - mondta Törő Csaba, a PanTel vezérigazgatója az Informatikai Minisztériumban. Törő szerint a Matáv a RIO-ban a jelenleg érvényes kereskedelmi szerződéseinek feltételeinél rosszabb ajánlatot tesz a távszolgáltatóknak. Drozdy Győző, a Pannon GSM vezérigazgató-helyettese pedig úgy véli, hogy
2002. 07. 25. 13:37
[FN, MTI-Eco] A Raiffeisen Bank bank első félévi adózás előtti eredménye 6,4 milliárd forintra rúgott, ami 9 százalékkal több, mint amit erre az időszakra terveztek - jelentette be Horváth Krisztina, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján. A 4,99 milliárd forintos forintos adózott eredmény viszont 20 százalékkal haladta meg a tervezettet, mivel a banknak az első félév alatt kevesebb céltartalékot kellett képezni
2002. 07. 25. 13:19
[FN, euro.hu] Az Európai Központi Bank (ECB) a két százalékos plafonszintet "valamivel túllépő" inflációt vár erre az évre az eurózónában - jelentette ki a frankfurti székhelyű bank elnöke, Wim Duisenberg. Az EKB elnöke ezzel a bank júliusi jelentésében foglaltakat erősítette meg, miszerint túl korai lenne a júniusi inflációs adatokból messzemenő következtetéseket levonni. •
2002. 07. 25. 13:07
[FN, euro.hu] A Skop közvélemény-kutató június végi, július elejei felmérése szerint jelenleg a svédek 55 százaléka értene egyet az euró bevezetésével, 41 százalékuk ellenezné azt. A legtöbb svéd közvélemény-kutató felméréséhez hasonlóan a Skop kutatásai az idén mindvégig a közös európai valuta híveinek stabil többségét hozták ki (a múlt hónapban például 56 százalékos eurótámogatottságot mértek)- írja a Svenska Dagbladet című svéd napilap.
2002. 07. 25. 12:21
[FN] A Európai Légi-, Védelmi és Űrhajózási Társaság (EADS) 20 százalékkal bővítette nyereség előrejelzését a 2002-es évre, miután az első félévben a korábbi 764 millióról 775 millióra bővült működési profitja, ami felülmúlta az elemzők várakozását. A csoport részvényeinek árfolyama a kedvező hírek hallatán 7,8 százalékot emelkedtek, ezzel 15,21 eurót érve el. •
2002. 07. 25. 12:17
[FN, euro.hu] A legújabb felmérés eredményei szerint a britek még akkor is elleneznék az eurózónához történő csatlakozást, ha a kormány kijelentené, hogy teljesültek a belépés gazdasági feltételei, és kiírná a népszavazást, javasolva az euró bevezetését. A NOP közvélemény-kutató felmérése szerint egy most tartandó népszavazáson a britek 61 százaléka ellenezné, és csupán 25 százaléka támogatná az eurózónához történő csatlakozást. A NOP 2001 novemb
2002. 07. 25. 11:52
[FN] A német üzleti bizalmi index immár második hónapja csökkent júliusba a részvénypiac bizonytalansága és az erős euró miatt, mely veszélyezteti az ország exportját. A 7 ezer vállalat körében végzett felmérés alapján az Ifo kutatóintézet indexe a júniusi 91,3-ról 89,9-re esett vissza, mely 5 hónapos mélypontnak számít. Az elemzők 91,1-es eredményre számítottak. A negatív teljesítményért elsősorban a feldolgozóipar felelős. A Dow Jones Stoxx 50
2002. 07. 25. 11:42
[FN] Eredményesnek minősítette az adóhivatal első félévi tevékenységét Király László György, a hivatal elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az elnök elmondta, hogy az adóhivatal által kezelt összes államháztartási bevétel 2.524 milliárd forint volt az év első hat hónapjában, ami 11,3 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakát. Király László György hozzátette: a bevételi többletek a reálgazdasági folyamatokkal, valamint a hatékonyabb
2002. 07. 25. 11:41
A hazai nagyvállalatok rangsorát évek óta uraló cégek az új évezred első esztendejében is meg tudtak maradni az élmezőnyben - derül ki a Dun & Bradstreet (D&B) százas listájából. A nagyok árbevétele összességében 15,5 százalékkal (12,63 billió forintra) bővült, ami jóval felülmúlja a GDP-növekedést. Részletek a Hetilapban >> és az
2002. 07. 25. 11:20
Olvasói sztorik